Sámuel második könyve

1.

1 Saul halála után Dávid, aki legyőzte az amálékiakat, visszatért, és két napig Ciklágban tartózkodott. 2 A harmadik napon egy férfi jött Saul táborából megszaggatott ruhában, és a feje porral volt behintve. Amint Dávidhoz ért, a földre vetette magát, és leborult előtte. 3 Dávid megkérdezte tőle: Honnan jössz? Az így felelt neki: Izráel táborából menekültem el. 4 Dávid ezt kérdezte tőle: Mi történt? Mondd el nekem! ő pedig elmondta, hogy megfutamodott a hadinép a csatában, sokan elestek, és meghaltak a nép közül; meghalt Saul és a fia, Jónátán is. 5 Ekkor így szólt Dávid a hírhozó legényhez: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és a fia, Jónátán? 6 A hírhozó legény ezt felelte: Éppen a Gilbóa-hegyen voltam, és láttam, hogy Saul a lándzsájára támaszkodott, a hadi szekerek és a lovasok pedig feléje nyomultak. 7 Ekkor hátrafordult Saul, meglátott, kiáltott nekem, én pedig ezt mondtam: Itt vagyok! 8 Ki vagy? - kérdezte, és én így feleltem: Egy amáléki. 9 Akkor ezt mondta nekem: Állj ide mellém és ölj meg, mert szédülés fogott el, bár még magamnál vagyok. 10 Ezért melléje álltam, és megöltem, mert tudtam, hogy úgysem fogja túlélni bukását. Azután levettem fejdíszét meg karkötőjét, és elhoztam az én uramnak. 11 Akkor Dávid megmarkolta a ruháját, és megszaggatta; ugyanígy a vele levő emberek is. 12 Zokogva gyászoltak és böjtöltek egészen estig Saul miatt és a fia, Jónátán miatt, meg az ÚR népe miatt; Izráel háza miatt, mert fegyver által hulltak el. 13 Majd ezt mondta Dávid a hírhozó legénynek: Hova való vagy? ő így felelt: Egy amáléki jövevény fia vagyok. 14 És ezt kérdezte tőle Dávid: Hogy merted kezedet az ÚR felkentjére emelni, és elpusztítani őt?! 15 Azután odahívta Dávid az egyik legényt, és ezt mondta: Jöjj, támadj rá! Az pedig levágta, úgy hogy meghalt. 16 Majd ezt mondta róla Dávid: Az általad kiontott vér szállt a fejedre, mert saját szád vallott ellened, amikor ezt mondtad: Én öltem meg az ÚR felkentjét. 17 Dávid ezzel a gyászénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt, 18 és meghagyta, hogy tanítsák meg Júda fiait is erre az íjdalra, amely meg van írva a Jásár könyvében: 19 Izráel ékessége elesett halmaidon! Ó, hogy elhullottak a hősök! 20 Ne mondjátok el Gátban, ne hirdessétek Askelón utcáin, hogy ne örüljenek a filiszteusok lányai, ne vigadjanak a körülmetéletlenek lányai! 21 Gilbóa-hegyei, ti áldozatot követelő mezők! Ne hulljon rátok se harmat, se eső! Mert ott érte szégyen a hősök pajzsát, Saul pajzsát nem kenik már olajjal. 22 Sebesültek vérétől, hősök kövérjétől Jónátán íja nem rettent vissza, Saul kardja nem tért vissza dolgavégezetlen. 23 Saul és Jónátán, kik egymást szerették, éltükben kedvelték, a halálban sem váltak el. Gyorsabbak voltak a sasoknál, erősebbek az oroszlánoknál. 24 Izráel lányai! Sirassátok Sault, ki gyönyörű bíborba öltöztetett, ruhátokat arannyal ékesítette. 25 Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jónátán halmaidon esett el! 26 Elszorul a szívem, testvérem, Jónátán, oly kedves voltál nekem! Csodásabb volt a szereteted a nők szerelménél. 27 Ó, hogy elhulltak a hősök, elpusztultak a harci eszközök!

2.

1 Ezek után megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek-e Júda egyik városába? Az ÚR ezt felelte neki: Menj! Hová menjek? - kérdezte Dávid. Az ÚR ezt felelte: Hebrónba. 2 Oda ment tehát Dávid két feleségével, a jezréeli Ahinóammal és Abigaillal, a karmeli Nábál volt feleségével. 3 Embereit is fölvitte Dávid, mindegyiket a háza népével, és letelepedtek Hebrón városaiban. 4 És eljöttek Júda férfiai, és fölkenték ott Dávidot Júda háza királyává. Amikor jelentették Dávidnak, hogy a jábés-gileádi emberek eltemették Sault, 5 követeket küldött Dávid a jábés-gileádi emberekhez, és ezt üzente nekik: Az ÚR áldottai vagytok, mert ilyen hűségesek voltatok uratokhoz, Saulhoz, és eltemettétek őt. 6 Ezért majd az ÚR is szeretettel és hűséggel bánik veletek. Én is jót teszek veletek, amiért ezt tettétek. 7 Most pedig legyetek erősek, és legyetek bátor férfiak! Mert uratok, Saul meghalt ugyan, de engem már királlyá kent Júda háza. 8 Közben Abnér, Nér fia, Saul hadseregparancsnoka, magához vette Ísbósetet, Saul fiát, átvitte Mahanaimba, 9 és Gileádnak, az ásériaknak, Jezréelnek, Efraimnak és Benjáminnak, tehát egész Izráelnek a királyává tette őt. 10 Negyvenéves volt Ísbóset, Saul fia, amikor Izráel királyává lett, és két esztendeig volt király. Csak Júda háza csatlakozott Dávidhoz. 11 Az az idő, amíg Dávid Hebrónban volt Júda házának a királya, szám szerint hét esztendő és hat hónap volt. 12 Egyszer Abnér, Nér fia és Ísbósetnek, Saul fiának a szolgái kivonultak Mahanaimból Gibeón felé. 13 Jóáb, Cerújá fia és Dávid szolgái is kivonultak, és összetalálkoztak a gibeóni tónál. Ezek a tavon innen, azok pedig a tavon túl helyezkedtek el. 14 Akkor ezt mondta Abnér Jóábnak: Rajta, álljanak ki a legények, és rendezzenek harci játékot előttünk! Jóáb ezt felelte: Álljanak ki! 15 Kiálltak tehát, és átmentek Benjáminból Saul fiának, Ísbósetnek a seregéből szám szerint tizenketten, és Dávid szolgái közül is tizenketten. 16 Mindegyik megragadta ellenfelének a fejét, kardját pedig ellenfelének az oldalába döfte, úgy hogy együtt estek össze. Ezért nevezték el azt a helyet Helkat-Haccúrimnak, amely Gibeónban van. 17 Ekkor igen heves harc fejlődött ki, és Dávid szolgái megverték Abnért és Izráel embereit. 18 Ott volt Cerújá három fia: Jóáb, Abisaj és Aszáél. Gyors lábú volt Aszáél, mint a gazella a mezőn. 19 Aszáél üldözőbe vette Abnért, nem tért el útjában sem jobbra, sem balra Abnér mögül. 20 Abnér hátrafordult, és ezt mondta: Te vagy az, Aszáél? ő így felelt: Én vagyok. 21 Akkor ezt mondta neki Abnér: Térj el jobbra vagy balra, fogj meg egyet a legények közül, és annak vedd el a fegyverét! De Aszáél nem akart elmaradni tőle. 22 Abnér újra mondta Aszáélnak: Maradj el tőlem, mert leterítelek a földre, és akkor hogyan nézzek bátyádnak, Jóábnak a szemébe? 23 De ő nem akart elmaradni, ezért Abnér a lándzsa végével úgy hasba döfte, hogy a lándzsa a hátán jött ki, elesett, és nyomban meghalt. És akik csak arra a helyre értek, ahol Aszáél elesett és meghalt, megálltak. 24 Jóáb és Abisaj azonban tovább üldözte Abnért. A nap már lemenőben volt, amikor eljutottak Gibeat-Ammáig, amely Gíahtól keletre, Gibeón pusztája felé van. 25 Ekkor összegyűltek Benjámin fiai Abnér mögött, zárt csapatot alkottak, és megálltak egy domb tetején. 26 És odakiáltott Abnér Jóábnak: Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak? Nem tudod, hogy keserves vége lesz ennek? Mikor mondod már a hadinépnek, hogy térjen vissza testvérei üldözéséből? 27 Jóáb így felelt: Az élő Istenre mondom, hogy ha te nem szóltál volna, reggel előtt nem hagyta volna abba a nép testvérei üldözését! 28 Jóáb akkor a kürtjébe fújt, és megállt az egész hadinép, nem üldözték tovább Izráelt, és nem folytatták a harcot. 29 Abnér és emberei pedig meneteltek egész éjszaka a síkságon, átkeltek a Jordánon, és végigmenve a völgyszoroson megérkeztek Mahanaimba. 30 Jóáb is visszatért Abnér üldözéséből. Összegyűjtötte az egész hadinépet, és hiányzott Dávid szolgái közül tizenkilenc ember meg Aszáél. 31 De Dávid szolgái is vágtak le benjáminiakat, úgy hogy Abnér embereiből háromszázhatvanan haltak meg. 32 Aszáélt pedig magukkal vitték, és eltemették apja sírjába Betlehemben. Jóáb és emberei pedig egész éjjel meneteltek, és virradatkor értek Hebrónba.

3.

1 Hosszúra nyúlt a háború Saul háza és Dávid háza között. Dávid egyre jobban erősödött, Saul háza pedig egyre jobban gyengült. 2 Dávidnak Hebrónban ezek a fiai születtek: elsőszülöttje Amnón volt, a jezréeli Ahinóam fia, 3 a második Kileáb, Abigailnak, a karmeli Nábál volt feleségének a fia, a harmadik Absolon, Maaká fia, aki Gesúr királyának, Talmajnak a leánya volt, 4 a negyedik Adónijjá, Haggít fia, az ötödik Sefatjá, Abitál fia, 5 a hatodik Jitreám, Eglának, Dávid feleségének a fia. Ezek születtek Dávidnak Hebrónban. 6 Míg a hadakozás tartott Saul háza és Dávid háza között, Abnér erősen kitartott Saul háza mellett. 7 De volt Saulnak egy Ricpá nevű másodrangú felesége, aki Ajjá leánya volt. Egyszer ezt mondta Ísbóset Abnérnak: Miért mentél be apám másodrangú feleségéhez?! 8 Abnér nagy haragra lobbant Ísbóset beszéde miatt, és ezt mondta: Hát a júdai kutyák feje vagyok én? Amikor én hűségesen bánok apádnak, Saulnak a háza népével, rokonságával és híveivel, téged sem engedtelek Dávid kezébe jutni, akkor te számon kéred bűnömet ezzel az asszonnyal? 9 Úgy segítse meg az Isten Abnért most és ezután is, ahogyan én is megteszem azt, amit esküvel ígért meg az ÚR Dávidnak: 10 Elveszem a királyságot Saul házától, és felállítom Dávid trónját Izráelben és Júdában Dántól Beérsebáig. 11 Ísbóset semmit sem mert felelni Abnérnak, mert félt tőle. 12 Követeket küldött azért Abnér Dávidhoz, hogy ezt mondják a nevében: Kié az ország? Köss velem szövetséget, én is veled leszek, és hozzád fordítom egész Izráelt. 13 Dávid ezt felelte: Jó, én szövetséget kötök veled. De egy dolgot kérek tőled: nem jelenhetsz meg előttem, ha el nem hozod Míkalt, Saul leányát, amikor eljössz és megjelensz előttem. 14 És követeket küldött Dávid Ísbósethez, Saul fiához ezzel az üzenettel: Add vissza a feleségemet, Míkalt, akit száz filiszteus előbőrével jegyeztem el! 15 Elküldött érte Ísbóset, és elvette Paltiéltól, a férjétől, Lais fiától. 16 Vele ment a férje is Bahúrimig, egyre siratva őt. Ott aztán ezt mondta neki Abnér: Eredj vissza! És ő visszatért. 17 Azután megbeszélést tartott Abnér Izráel véneivel, és ezt mondta: Már azelőtt is azt akartátok, hogy Dávid legyen a királyotok. 18 Most azért cselekedjetek! Hiszen az ÚR mondta Dávidnak: Szolgámnak, Dávidnak a kezével szabadítom meg népemet, Izráelt, a filiszteusoknak és minden ellenségüknek a hatalmából. 19 Azután a benjáminiakkal is beszélt Abnér, és elment Abnér Hebrónba, hogy Dáviddal is megbeszélje mindazt, amit Izráel és Benjámin egész háza jónak látott. 20 Amikor Abnér húsz emberével együtt megérkezett Dávidhoz Hebrónba, lakomát készített Dávid Abnérnak és embereinek. 21 Abnér ezt mondta Dávidnak: Elindulok és elmegyek, hogy idegyűjtsem egész Izráelt az én uram, királyom elé. Kössenek veled szövetséget, és légy király mindazon, amit csak kívánsz. Ezzel elbocsátotta Dávid Abnért, és ő elment békével. 22 Éppen akkor jöttek meg portyázásukból Dávid szolgái meg Jóáb, sok zsákmányt hozva magukkal, amikor Abnér már nem volt Dávidnál Hebrónban, mert elbocsátotta őt, és elment békével. 23 Amikor Jóáb és egész serege megérkezett, jelentették Jóábnak, hogy Abnér, Nér fia itt járt a királynál, de ő elbocsátotta, és elment békével. 24 Jóáb bement a királyhoz, és megkérdezte: Mit tettél? Hiszen itt járt nálad Abnér! Miért bocsátottad el, hogy nyugodtan elmenjen?! 25 Ismerheted Abnért, Nér fiát! Csak azért jött ide, hogy rászedjen, hogy kiismerje hadmozdulataidat, és mindent megtudjon, amit tenni akarsz. 26 Ezzel Jóáb kiment Dávidtól, de követeket küldött Abnér után, és azok visszahozták őt a Szirá kútjától. Dávid azonban nem tudott erről. 27 Amikor Abnér visszatért Hebrónba, Jóáb félrevonta őt a kapu belsejében, mintha titokban akarna vele beszélni, és ott hasba döfte. Így halt meg Aszáélnak, Jóáb testvérének a véréért. 28 Amikor ezt Dávid később meghallotta, ezt mondta: Örökre ártatlan vagyok országommal együtt az ÚR előtt Abnér, Nér fia vérének a kiontásában. 29 Szálljon ez Jóáb fejére és egész családjára: ne fogyjon ki Jóáb házából a folyásos, a kiütéses, a mankón járó, a fegyvertől elhulló és a kenyérben szűkölködő! 30 Azért gyilkolta meg Abnért Jóáb és testvére, Abisaj, mert az harc közben megölte testvérüket, Aszáélt Gibeónban. 31 Akkor Dávid ezt parancsolta Jóábnak és az egész hadinépnek: Szaggassátok meg a ruhátokat, öltözzetek zsákba, és gyászoljátok Abnért! Dávid király pedig a halottvivők után ment. 32 Így temették el Abnért Hebrónban. A király hangosan sírt Abnér sírjánál, és sírt az egész hadinép is. 33 A király ilyen énekkel siratta el Abnért: Milyen gyalázatos halál jutott Abnérnak! 34 Nem volt megkötve kezed, lábad nem volt bilincsbe verve: úgy estél el, mint akit álnokok ejtettek el. Ekkor még jobban siratta őt az egész nép. 35 Még aznap eljött az egész nép, hogy étellel erősítsék Dávidot, de Dávid megesküdött, és ezt mondta: Úgy segítsen Isten most és ezután is, hogy naplemente előtt sem kenyeret, sem mást nem eszem! 36 Amikor megtudta ezt az egész nép, helyeselte, ahogyan helyeselte az egész nép mindazt, amit a király tett. 37 És megértette az egész nép, egész Izráel, hogy nem a királytól eredt Abnérnak, Nér fiának a megölése. 38 A király ezt mondta szolgáinak: Tudjátok meg, hogy ma nagy fejedelem esett el Izráelben! 39 Én ugyan már fölkent király vagyok, de gyenge; ezek az emberek, Cerújá fiai hatalmasabbak nálam. Megfizet az ÚR a gonosztevőnek a maga gonoszsága szerint.

4.

1 Amikor Saul fia meghallotta, hogy meghalt Abnér Hebrónban, elcsüggedt, és egész Izráel megrendült. 2 Volt Saul fiának két embere, portyázó csapatok vezérei, egyiknek a neve Baaná volt, a másiké Rékáb. A beéróti Rimmón fiai voltak, Benjámin fiai közül. Mert Beérót is Benjáminhoz tartozik. 3 A beérótiak Gittaimba menekültek, és jövevényekké lettek ott mindmáig. 4 Volt Jónátánnak, Saul fiának egy mindkét lábára béna fia, aki ötesztendős volt, amikor megjött a hír Jezréelből Saulról és Jónátánról. Akkor fölkapta dajkája, és elfutott. De mivel a dajka gyorsan futott, a gyermek leesett és megsántult. Mefibóset volt a neve. 5 Elmentek tehát a beéróti Rimmón fiai, Rékáb és Baaná, és bementek Ísbóset házába, amikor a nap forrón tűzött, és ő déli álmát aludta. 6 Bementek a ház belsejébe, mintha búzát vittek volna, és hasba döfték. Azután elmenekült Rékáb és testvére, Baaná. 7 Amikor ugyanis bementek a házba, ő hálószobájában az ágyon feküdt. Ledöfték, megölték, és levágták a fejét. Azután magukhoz vették a fejét, és egész éjjel meneteltek a síkságon át. 8 Elvitték Ísbóset fejét Dávidhoz Hebrónba, és ezt mondták a királynak: Itt van Ísbósetnek, Saul fiának, ellenségednek a feje, aki életedre tört. Bosszút állt az ÚR a mai napon uramért, a királyért Saulon és utódain. 9 Dávid azonban így felelt Rékábnak és testvérének, Baanának, a beéróti Rimmón fiainak: Az élő ÚRra mondom, aki kiváltott engem minden nyomorúságból, 10 hogy én elfogattam és megölettem Ciklágban azt, aki hírül hozta nekem, hogy meghalt Saul, és aki azt gondolta, hogy örömhírt hoz. Ezt adtam neki a hírért. 11 Hát akkor most, amikor gonosz emberek meggyilkoltak egy igaz embert a saját házában, a fekvőhelyén, hogyne kérném számon tőletek a vérontást, hogyne irtanálak ki benneteket az országból?! 12 Akkor Dávid parancsára legényei felkoncolták őket. Kezüket, lábukat levágták, és felakasztották őket Hebrónban a tó mellett. Ísbóset fejét pedig elvitték, és eltemették Abnér sírjába Hebrónban.

5.

1 Ezután elmentek Dávidhoz Izráel összes törzsei Hebrónba, és ezt mondták: Nézd, mi a csontod és húsod vagyunk! 2 Azelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted harcba, és hoztad vissza Izráelt, és ezt mondta neked az ÚR: Te leszel népemnek, Izráelnek a pásztora, te leszel Izráel fejedelme! 3 Megjelentek tehát Izráel összes vénei a király előtt Hebrónban, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebrónban az ÚR színe előtt, ők pedig fölkenték Dávidot Izráel királyává. 4 Harmincesztendős volt Dávid, amikor királlyá lett, és negyven esztendeig uralkodott. 5 Hebrónban Júda királya volt hét esztendeig és hat hónapig, Jeruzsálemben pedig harminchárom esztendeig volt egész Izráel és Júda királya. 6 A király pedig elment embereivel együtt Jeruzsálem alá az ország őslakói ellen, a jebúsziak ellen. Azok azonban ezt mondták Dávidnak: Nem jössz ide be, hiszen még a vakok és sánták is elűznek téged! Mert azt gondolták, hogy nem tud oda Dávid bemenni. 7 Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. 8 És ezt mondta Dávid azon a napon: Mindenki, aki öli a jebúsziakat, nyomuljon a csatornához! Mert ezeket a sántákat és vakokat szívből gyűlöli Dávid. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a templomba. 9 Ezután letelepedett Dávid a sziklavárban, és elnevezte azt Dávid városának. Körülötte építkezni kezdett Dávid Millótól fogva befelé. 10 Dávid egyre jobban emelkedett és növekedett, mert vele volt az ÚR, a Seregek Istene. 11 Hírám, Tirusz királya követeket küldött Dávidhoz, azután cédrusfákat, ácsmestereket és kőműveseket, akik palotát építettek Dávidnak. 12 És megértette Dávid, hogy az ÚR megerősítette királyságát Izráelben, és hogy naggyá tette királyságát népének, Izráelnek a javára. 13 Miután Dávid Hebrónból Jeruzsálembe költözött, még ott is vett el másodrangú feleségeket és feleségeket, és még születtek Dávidnak fiai és leányai. 14 Ez a nevük azoknak, akik Jeruzsálemben születtek: Sammúa, Sóbáb, Nátán és Salamon, 15 Jibhár, Elisúa, Nefeg és Jáfía, 16 Elisámá, Eljádá és Elifelet. 17 Amikor meghallották a filiszteusok, hogy Dávidot Izráel királyává kenték, fölvonultak a filiszteusok mind, hogy megkeressék Dávidot. Meghallotta ezt Dávid, és levonult a sziklavárhoz. 18 A filiszteusok megérkeztek, és ellepték a Refáim-völgyet. 19 Akkor megkérdezte Dávid az URat: Fölvonuljak-e a filiszteusok ellen? Kezembe adod-e őket? Az ÚR ezt felelte Dávidnak: Vonulj föl, mert kezedbe fogom adni a filiszteusokat! 20 Benyomult tehát Dávid Baal-Perácimba, megverte ott őket Dávid, és ezt mondta: Áttört az ÚR ellenségeimen, mint víz a gáton! Ezért nevezték el azt a helyet Baal-Perácimnak. 21 A filiszteusok otthagyták bálványaikat, Dávid és emberei pedig összeszedték azokat. 22 Később ismét fölvonultak a filiszteusok, és ellepték a Refáim-völgyet. 23 Ekkor Dávid megkérdezte az URat, ő pedig ezt felelte: Ne szembe vonulj ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, és a szederfák felől vonulj ellenük. 24 Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk, mert akkor előtted megy az ÚR, hogy megverje a filiszteusok táborát. 25 Dávid úgy tett, ahogyan az ÚR megparancsolta neki, és vágta a filiszteusokat Gebától egészen a gézeri útig.

6.

1 Ezután összegyűjtötte Dávid Izráel egész ifjúságát, harmincezer embert. 2 Elindult és elment Dávid az egész hadinéppel Baalé-Jehúdába, hogy elhozza onnan az Isten ládáját, amelyet a rajta levő kerúbokon ülő Seregek URának a nevéről neveztek el. 3 Az Isten ládáját egy új szekéren szállították, és elvitték Abinádáb házából, amely a dombon volt. Abinádáb fiai, Uzzá és Ahjó irányították az új szekeret. 4 Elvitték az Isten ládáját Abinádáb házából, amely a dombon volt. Ahjó ment a láda előtt. 5 Dávid és Izráel egész háza pedig szent táncot járt az ÚR színe előtt mindenféle ciprusfa hangszernek, citerának, lantnak, dobnak, csörgőnek és cintányérnak a kíséretével. 6 Amikor Nákón szérűjéhez értek, Uzzá az Isten ládájához kapott, és megfogta, mert megbotlottak az ökrök. 7 Ezért fellángolt az ÚR haragja Uzzá ellen. Nyomban lesújtott rá meggondolatlanságáért az Isten, és meghalt ott, az Isten ládája mellett. 8 Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az ÚR összetörte Uzzát. Ezért nevezik azt a helyet Perec-Uzzának mindmáig. 9 Akkor félni kezdett Dávid az ÚRtól, és ezt gondolta: Hogy jöhetne hozzám az ÚR ládája? 10 És nem akarta Dávid magához vitetni az ÚR ládáját Dávid városába, hanem elvitette a gáti Óbéd-Edóm házába. 11 Három hónapig volt az ÚR ládája a gáti Óbéd-Edóm házában, és megáldotta az ÚR Óbéd-Edómot és egész háza népét. 12 De jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az ÚR Óbéd-Edóm háza népét és mindenét az Isten ládájáért. Elment Dávid, és örvendezve vitte az Isten ládáját Óbéd-Edóm házából Dávid városába. 13 Amikor hat lépést tettek azok, akik az ÚR ládáját vitték, ő egy bikát és egy hízott borjút áldozott. 14 Dávid teljes erővel táncolt az ÚR színe előtt, és gyolcs éfódot kötött magára Dávid. 15 Így vitte el Dávid és Izráel egész háza az ÚR ládáját örömrivalgással és kürtzengéssel. 16 De Míkal, Saul leánya éppen akkor tekintett ki az ablakon, amikor az ÚR ládája Dávid városába ért, és látta, hogy Dávid király ugrálva táncol az ÚR színe előtt, ezért szívből megvetette őt. 17 Az ÚR ládáját bevitték, és odatették a helyére, annak a sátornak a közepén, amelyet Dávid vont fel. Akkor Dávid égőáldozatokat és békeáldozatokat mutatott be az ÚR előtt. 18 Miután Dávid befejezte az égőáldozat és a békeáldozat bemutatását, megáldotta a népet a Seregek URának nevében. 19 Majd az egész népnek, Izráel egész sokaságának, minden férfinak és nőnek osztott egy-egy lepényt, préselt datolyát és aszúszőlőt. Azután az egész nép hazament. 20 Dávid is visszatért, hogy megáldja háza népét. De Míkal, Saul leánya kijött Dávid elé, és ezt mondta: Milyen dicső volt ma Izráel királya! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói előtt, ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni! 21 Dávid ezt felelte Míkalnak: Az ÚR színe előtt jártam szent táncot, aki engem választott apád helyett és egész háza népe helyett, és engem rendelt az ÚR népének, Izráelnek a fejedelmévé. Igen, az ÚR színe előtt! 22 És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt, akkor is tisztelni fognak a szolgálók, akiket te emlegetsz. 23 Ezért nem lett gyermeke Míkalnak, Saul leányának holta napjáig.

7.

1 Amikor a király már a palotájában lakott, és az ÚR mindenfelől nyugalmat adott neki ellenségeitől, 2 ezt mondta a király Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig sátorlapok között lakik. 3 Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az ÚR! 4 De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt az ÚR igéje Nátánhoz: 5 Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az ÚR: Te házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam? 6 Hiszen attól kezdve, hogy kihoztam Izráel fiait Egyiptomból, nem laktam házban mindmáig, hanem csak hajlékomban, a sátorban jártam. 7 Amíg csak együtt jártam Izráel fiaival, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik törzsének, amikor azt parancsoltam, hogy pásztorolják népemet, Izráelt: Miért nem építettetek nekem cédrusházat? 8 Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek URa: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek. 9 Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előled minden ellenségedet. Olyan nagy nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön. 10 Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, 11 attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és nyugalmat adtam összes ellenségedtől. Azt is kijelentette neked az ÚR, hogy az ÚR akarja a te házadat építeni. 12 Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát. 13 ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre. 14 Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. 15 De nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled. 16 Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz. 17 Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal. 18 Ekkor bement Dávid király az ÚR színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, ó, URam? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? 19 Sőt még ezt is kevesellted, Uram, ó, URam, és a távoli jövőre is tettél ígéretet szolgád házának, ezzel is az embert tanítva, Uram, ó, URam! 20 De miért beszélne tovább Dávid, hiszen te ismered szolgádat, Uram, ó, URam! 21 A te ígéreted és szándékod szerint vitted véghez mindezeket a hatalmas dolgokat, hogy megismertesd azokat szolgáddal. 22 Ezért vagy te oly nagy, Uram, ó, URam! Senki sincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül Isten, egészen úgy, ahogyan hallottuk fülünkkel. 23 Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmes dolgokat vitt véghez, amikor kiűzött nemzeteket és isteneket a nép elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból? 24 Így erősítetted meg magadnak népedet, Izráelt, hogy örökké a te néped legyen, te pedig, URam, az Istenük lettél. 25 Most azért, URam Isten, tartsd meg örökké azt az ígéretet, amelyet szolgádnak és háza népének tettél, és tégy úgy, ahogyan ígérted! 26 Akkor nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek URa Izráelnek az Istene! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt. 27 Te, ó Seregek URa, Izráel Istene, ezt a kijelentést adtad szolgádnak: Megépítem házadat! Ezért volt bátorsága szolgádnak, hogy ilyen imádsággal imádkozzék hozzád. 28 Valóban, Uram, ó, URam, te vagy az Isten, és igazak a te ígéreteid. Te ígérted szolgádnak ezt a jót. 29 Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökké színed előtt legyen, mert te ígérted ezt, Uram, ó, URam! Mert a te áldásoddal szolgádnak háza örökké áldott lesz!

8.

1 Ezután történt, hogy Dávid megverte a filiszteusokat, leigázta őket, és elvette Dávid a filiszteusoktól Meteg-Ammát. 2 Megverte a móábiakat is. Lefektette őket a földre, és kötéllel mérte meg őket: két kötélnyit kivégeztetett, egy kötélnyit pedig életben hagyott. És a móábiak adófizető szolgái lettek Dávidnak. 3 Megverte Dávid Hadadezert, Rehób fiát, Cóbá királyát, aki az Eufrátesz folyamig akarta kiterjeszteni hatalmát. 4 Elfogott közülük Dávid ezerhétszáz lovast és húszezer gyalogost, és megbénította Dávid a harci kocsik lovait, csak száz harci kocsit hagyott meg belőlük. 5 Amikor a damaszkuszi arámok eljöttek, hogy megsegítsék Hadadezert, Cóbá királyát, levágott Dávid huszonkétezer arám embert. 6 Majd helyőrséget helyezett az arám Damaszkuszba, és adófizető szolgáivá lettek Dávidnak az arámok. Így segítette meg az ÚR Dávidot mindenütt, ahova csak ment. 7 Elvette Dávid az aranypajzsokat is, amelyeket Hadadezer szolgái hordtak, és Jeruzsálembe vitette azokat. 8 Dávid király igen sok rezet hozott el Betahból és Bérótajból, Hadadezer városaiból. 9 Amikor meghallotta Tói, Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadezer egész haderejét, 10 elküldte Tói a fiát, Jórámot Dávid királyhoz mindenféle arany-, ezüst- és réztárggyal, hogy békességgel és áldással köszöntse azért, mert hadat viselt Hadadezerrel, és megverte őt. Hadadezer ugyanis Tóival is harcban állt. 11 Dávid király ezeket is az ÚRnak szentelte azzal az ezüsttel és arannyal együtt, amelyet a meghódított népektől zsákmányolva már odaszentelt: 12 amit az arámoktól, a móábiaktól, az ammóniaktól, a filiszteusoktól, az amálékiaktól és Hadadezertől, Rehób fiától, Cóbá királyától zsákmányolt. 13 Akkor is hírnevet szerzett magának Dávid, amikor visszatért azután, hogy a Sós-völgyben megvert tizennyolcezer edómit. 14 Edómba is helyőrséget helyezett. Helyőrséget helyezett el egész Edómban, úgyhogy egész Edóm Dávid szolgája lett. Így segítette meg az ÚR Dávidot mindenütt, ahova csak ment. 15 Így uralkodott Dávid egész Izráelen, jogot és igazságot szolgáltatva egész népének. 16 A hadsereg parancsnoka Jóáb, Cerújá fia, a főtanácsos pedig Jósáfát, Ahilúd fia volt. 17 Cádók, Ahitúb fia és Ahimelek, Ebjátár fia voltak a papok, Szerájá pedig a kancellár. 18 Benájá, Jójádá fia a kerétiek és a pelétiek parancsnoka volt; Dávid fiai is papok voltak.

9.

1 Egyszer megkérdezte Dávid: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, aki iránt hűséggel tartozom Jónátánért? 2 Volt egy Saul házából való szolga, akinek Cíbá volt a neve. őt hívták Dávidhoz, és megkérdezte a király: Te vagy Cíbá? ő így felelt: Én vagyok, a te szolgád. 3 Akkor ezt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, akinek hűséggel tartozom Isten előtt? Cíbá ezt felelte a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mindkét lábára béna. 4 A király megkérdezte: Hol van? Cíbá így felelt a királynak: Lódebárban van, Ammiél fiának, Mákírnak a házában. 5 Akkor üzent neki Dávid király, és elhozatta őt Lódebárból, Mákírnak, Ammiél fiának a házából. 6 Amikor megérkezett Dávidhoz Mefibóset, Saul fiának, Jónátánnak a fia, arcra esett, és leborult előtte. Dávid megszólította: Mefibóset! ő így felelt: Itt van a te szolgád. 7 Dávid ezt mondta neki: Ne félj, hiszen én hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel. 8 Ekkor Mefibóset leborult, és ezt mondta: Micsoda a te szolgád, hogy hozzám fordultál, aki olyan vagyok, mint a döglött kutya? 9 Ezután hívatta a király Cíbát, Saul legényét, és ezt mondta neki: Mindent urad fiának adtam, amije csak volt Saulnak és egész háza népének. 10 Te műveld a földjét fiaiddal és szolgáiddal együtt, és takarítsd be, hogy legyen mit ennie urad fiának. Maga Mefibóset, urad fia állandóan az én asztalomnál fog étkezni. Cíbának tizenöt fia és húsz szolgája volt. 11 Cíbá így felelt a királynak: Mindent megtesz szolgád, amit uram, királyom parancsol szolgájának. Mefibóset pedig az én asztalomnál fog étkezni, mint egy királyfi - mondta Dávid. 12 Volt Mefibósetnek egy Míká nevű kisfia. Cíbá házának a lakói mindnyájan Mefibóset szolgái voltak. 13 Maga Mefibóset Jeruzsálemben lakott, mert állandóan a király asztalánál étkezett, és mindkét lábára sánta volt.

10.

1 Történt ezek után, hogy meghalt az ammóniak királya, és utána a fia, Hánún lett a király. 2 Dávid így gondolkodott: Szeretettel bánok Hánúnnal, Náhás fiával, mert az ő apja is szeretettel bánt velem. Elküldte tehát Dávid a szolgáit, hogy megvigasztalják apja halála miatt. Amikor megérkeztek Dávid szolgái az ammóniak országába, 3 ezt mondták az ammóniak vezérei uruknak, Hánúnnak: Azt hiszed, apádat akarja megtisztelni Dávid, hogy vigasztalókat küldött hozzád? Inkább azért küldte hozzád Dávid a szolgáit, hogy ezt a várost megszemléljék, kikémleljék és elpusztítsák! 4 Elfogatta azért Hánún Dávid szolgáit, szakálluk felét lenyíratta, ruhájuk felét fenekükig levágatta, és visszaküldte őket. 5 Amikor ezt jelentették Dávidnak, eléjük küldött, és mivel igen csúffá tették azokat az embereket, ezt üzente nekik a király: Maradjatok Jerikóban, amíg meg nem nő a szakállatok; azután térjetek vissza! 6 Amikor látták az ammóniak, hogy gyűlöletesek lettek Dávid előtt, követeket küldtek, és zsoldjukba fogadták a bét-rehóbi arámokat és a cóbai arámokat, húszezer gyalogost, továbbá Maaká királyától ezer embert és Tóbból tizenkétezer embert. 7 Amint meghallotta ezt Dávid, elküldte Jóábot egy egész sereggel, a legvitézebbekkel. 8 Kivonultak az ammóniak is, és csatarendbe álltak a kapu bejáratánál. A cóbai és rehóbi arámok, meg Tób és Maaká emberei külön álltak fel a mezőn. 9 Jóáb látta, hogy elöl is, hátul is támadás fenyegeti, ezért kiválogatta egész Izráel színe-javát, és csatarendbe állította őket az arámokkal szemben. 10 A hadinép maradékát pedig testvérének, Abisajnak a vezetésére bízta, és az ammóniakkal szemben állította csatarendbe. 11 Ezt mondta: Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én megyek segítségedre. 12 Légy erős, szedjük össze az erőnket népünkért és Istenünk városaiért! Az ÚR pedig tegye azt, amit jónak lát! 13 Akkor Jóáb rohamra indult hadinépével az arámok ellen, és azok megfutamodtak előtte. 14 Amikor az ammóniak látták, hogy az arámok futnak, ők is megfutamodtak Abisaj előtt, és bementek a városba. Akkor Jóáb visszatért az ammóniak üldözéséből, és Jeruzsálembe ment. 15 Amikor az arámok látták, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől, összegyűltek. 16 Akkor elküldött Hadadezer és felvonultatta a folyamon túli arámokat. Ezek megérkeztek Hélámba, élükön Sóbakkal, Hadadezer hadseregparancsnokával. 17 Jelentették ezt Dávidnak, aki összegyűjtötte egész Izráelt, átkelt a Jordánon, és megérkezett Hélám alá. Az arámok csatarendbe álltak Dáviddal szemben, és megütköztek vele. 18 De megfutamodtak az arámok Izráel előtt, és megölt Dávid az arámok közül hétszáz harci kocsin küzdő embert és negyvenezer lovast. Sóbakot, a hadseregparancsnokot is levágta, és ott halt meg. 19 Amikor látták mindazok a királyok, akik Hadadezer szolgái voltak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől, békét kötöttek Izráellel, és szolgáltak neki. Ezután az arámok nem merték többé segíteni az ammóniakat.

11.

1 Egy esztendő múlva, abban az időben, amikor a királyok háborúba szoktak vonulni, elküldte Dávid Jóábot szolgáival meg egész Izráellel együtt. Pusztították az ammóniakat, és körülzárták Rabbát. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. 2 Egyszer estefelé, amikor Dávid fölkelt a fekhelyéről, és a királyi palota tetején sétált, meglátott a tetőről egy asszonyt, aki éppen fürdött. Az asszony igen szép termetű volt. 3 Dávid elküldött, és kérdezősködött az asszony felől. Ezt mondták neki: Betsabé ez, Eliám leánya, a hettita Úriás felesége. 4 Akkor követeket küldött Dávid, és magához vitette őt. Az asszony bement hozzá, ő pedig vele hált, aki éppen azelőtt tisztult meg tisztátalanságából. Azután hazament az asszony. 5 De az asszony teherbe esett. Ezért ezt az üzenetet küldte Dávidnak: Teherbe estem! 6 Akkor Dávid ezt üzente Jóábnak: Küldd hozzám a hettita Úriást! Jóáb el is küldte Úriást Dávidhoz. 7 Amikor Úriás megérkezett hozzá, megkérdezte Dávid, hogy jól van-e Jóáb, jól van-e a hadinép és jól folyik-e a háború. 8 Azután ezt mondta Dávid Úriásnak: Menj haza, és mosd meg a lábadat! Úriás kiment a királyi palotából, és utána vitték a király ajándékát. 9 De Úriás a királyi palota bejárata előtt feküdt le urának a többi szolgájával együtt, és nem ment haza. 10 Amikor jelentették Dávidnak, hogy Úriás nem ment haza, ezt mondta Dávid Úriásnak: Hiszen útról jöttél! Miért nem mentél haza? 11 Úriás így felelt Dávidnak: A láda, meg Izráel és Júda sátrakban laknak; az én uram, Jóáb és uramnak a szolgái pedig a nyílt mezőn táboroznak. Hogyan mehetnék akkor én haza, hogy egyem, igyam, és feleségemmel háljak? Az életedre, a lelkedre mondom, hogy nem teszem ezt! 12 Akkor ezt mondta Dávid Úriásnak: Maradj itt még ma, és holnap elbocsátlak! Ott maradt tehát Úriás Jeruzsálemben aznap és másnap is. 13 Azután hívatta őt Dávid, hogy vele egyék és igyék, és leitatta őt. De este urának a szolgáival ment ki lefeküdni a fekvőhelyére, és nem ment haza. 14 Reggel azután levelet írt Dávid Jóábnak, melyet Úriással küldött el. 15 Ezt írta a levélben: Állítsátok Úriást az arcvonalba, ahol legerősebb a harc, azután húzódjatok vissza, hogy levágják, és meghaljon! 16 Így történt a város ostrománál, hogy Jóáb Úriást arra a helyre állította, amelyről tudta, hogy ott kemény harcosok vannak. 17 Amikor kitörtek a városbeli férfiak, és megütköztek Jóábbal, néhányan elestek a hadinép közül, Dávid szolgái közül. Meghalt a hettita Úriás is. 18 Jelentést küldött azért Jóáb Dávidnak az ütközet egész lefolyásáról. 19 Ezt parancsolta a küldöncnek: Ha elbeszéled az ütközet egész lefolyását a királynak, 20 és ha a király haragra lobban, és ezt mondja neked: Miért mentetek harc közben olyan közel a városhoz, hát nem tudtátok, hogy a várfalról lelőhetnek benneteket? 21 Ki ütötte agyon Abimeleket, Jerubbeset fiát? Egy asszony dobott rá a várfalról egy malomkövet, és ezért halt meg Tébecben. Miért mentetek olyan közel a várfalhoz? Akkor így válaszolj: Szolgád, a hettita Úriás is meghalt. 22 A küldönc tehát elment, és amikor megérkezett, jelentette Dávidnak mindazt, amit rábízott Jóáb. 23 A küldönc ezt mondta Dávidnak: Először erősebbek voltak nálunk azok az emberek, ránk törtek a mezőn, de mi visszaszorítottuk őket a kapu bejáratáig. 24 A várfalról azonban lövöldözni kezdtek szolgáidra az íjászok, és meghaltak néhányan a király szolgái közül. Szolgád, a hettita Úriás is meghalt. 25 Akkor ezt parancsolta Dávid a küldöncnek: Mondd meg Jóábnak: Ne tartsd ezt olyan nagy bajnak, mert a fegyver hol ezt, hol azt pusztítja el. Harcolj még erősebben a város ellen, és rombold le! Így biztasd őt! 26 Amikor meghallotta Úriás felesége, hogy meghalt a férje, Úriás, elsiratta az urát. 27 A gyász letelte után érte küldött Dávid, palotájába vitette; az pedig a felesége lett, és fiút szült neki. De az ÚRnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.

12.

1 Az ÚR elküldte Dávidhoz Nátánt. Az bement hozzá, és ezt mondta neki: Volt egy városban két ember, egy gazdag meg egy szegény. 2 A gazdagnak igen sok juha és marhája volt. 3 A szegénynek nem volt egyebe, csak egy báránykája, azt is pénzen vette. Táplálgatta, és a gyermekeivel együtt nőtt fel nála. A falatjából evett, poharából ivott, és az ölében feküdt, mintha csak a leánya lett volna. 4 Egyszer egy utas érkezett a gazdag emberhez, de ez sajnált a maga juhai és marhái közül hozatni, hogy elkészítse a hozzá érkezett vándornak, ezért elvette a szegény ember bárányát, és azt készítette el annak, aki hozzá érkezett. 5 Dávid nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő ÚRra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette! 6 A bárányért négyszer annyit kell fizetnie, mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt. 7 Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én kentelek fel Izráel királyává, és én mentettelek meg Saul kezéből. 8 Neked adtam uradnak a házát, és a te öledbe adtam urad feleségeit. Neked adtam Izráel és Júda házát is. És ha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked. 9 Miért vetetted meg az ÚR szavát, miért tettél olyat, ami nem tetszik neki?! A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, hogy a feleségét feleségül vehesd; őt magát pedig meggyilkoltattad az ammóniak fegyverével! 10 Ezért nem távozik el soha a fegyver a te házadtól, mivel megvetettél engem, és elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. 11 Ezt mondja az ÚR: Éppen a saját házadból fogok bajt hozni rád. Feleségeidet szemed láttára veszem el, és másnak adom, aki fényes nappal fog a feleségeiddel hálni. 12 Mert te titokban cselekedtél, de én egész Izráel előtt és napvilágnál cselekszem ezt! 13 Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az ÚR ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az ÚR is elengedte vétkedet, nem halsz meg. 14 Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az ÚR ellenségeinek a gyalázkodásra, azért meg kell halnia a fiadnak, aki született neked. 15 Ezután hazament Nátán. Az ÚR pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak. 16 Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor bement, a földön fekve töltötte az éjszakát. 17 Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem akarta, és nem is evett velük semmit. 18 A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! 19 Dávid azonban látta, hogy szolgái suttognak maguk között, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt - felelték. 20 Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az ÚR házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett. 21 Akkor ezt mondták neki a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de amikor meghalt a gyermek, fölkeltél és ettél. 22 ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az ÚR, és életben marad a gyermek. 23 De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám. 24 Ezután megvigasztalta Dávid a feleségét, Betsabét: bement hozzá, és vele hált. Az asszony fiút szült, és Salamonnak nevezték, az ÚR pedig a szeretetébe fogadta őt. 25 Dávid Nátán prófétára bízta őt, aki Jedídjának nevezte az ÚR akarata szerint. 26 Jóáb eközben harcolt az ammóni Rabbá ellen, hogy elfoglalja a királyi várost. 27 De követeket küldött Jóáb Dávidhoz, és ezt üzente: Harcolok Rabbá ellen, és a vízivárost már elfoglaltam. 28 Most azért gyűjtsd össze a hadinép többi részét, vedd ostrom alá a várost, és foglald el, különben én foglalom el a várost, és akkor az én nevemről nevezik el. 29 Ekkor összegyűjtötte Dávid az egész hadinépet, és Rabbá alá ment, harcolt ellene, és elfoglalta. 30 Levette a koronát királyuk fejéről. Ennek a súlya egy talentum arany volt, drágakövekkel volt kirakva, és Dávid fejére került. A városból is igen sok zsákmányt vitt el. 31 A benne levő népet pedig kihozatta, és fűrésszel, vascsákánnyal és vasfejszével dolgoztatta őket, meg téglaégető kemencékhez vitte őket. Így járt el valamennyi ammóni várossal. Azután visszatért Dávid egész hadinépével együtt Jeruzsálembe.

13.

1 Ezek után a következő dolog történt: volt Absolonnak, Dávid fiának egy szép húga, akinek Támár volt a neve. Megszerette őt Amnón, Dávid fia. 2 Amnón annyira gyötrődött húgáért, Támárért, hogy belebetegedett, mert a leány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit tehessen vele. 3 Volt azonban Amnónnak egy Jónádáb nevű barátja, Simeának, Dávid testvérének a fia. Jónádáb agyafúrt ember volt. 4 Ezt mondta neki: Mi az oka annak, királyfi, hogy reggelről reggelre levertebb vagy? Nem mondanád meg nekem? Amnón ezt felelte neki: Támárba, Absolon öcsém húgába vagyok szerelmes. 5 Jónádáb ezt mondta neki: Feküdj ágyba, és tettesd magad betegnek! Ha eljön apád, hogy meglátogasson, ezt mondd neki: Hadd jöjjön ide Támár húgom, hogy ennem adjon. Szemem láttára készítse el az ételt, hogy lássam, és az ő kezéből egyem! 6 Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Amikor elment a király, hogy meglátogassa, ezt mondta Amnón a királynak: Hadd jöjjön ide Támár húgom, és süssön szemem láttára egypár süteményt, az ő kezéből szeretnék enni! 7 Akkor üzenetet küldött Dávid Támárnak a palotába: Menj el Amnón bátyád házába, és készíts neki ennivalót! 8 El is ment Támár bátyjának, Amnónnak a házába, aki feküdt. Fogta a tésztát, meggyúrta, a szeme láttára kiszaggatta, és megsütötte a süteményt. 9 Azután fogta a serpenyőt, és eléje tálalta, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki innen mindenkit! Ki is ment onnan mindenki. 10 Akkor ezt mondta Amnón Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, a kezedből szeretnék enni! Fogta tehát Támár a süteményt, amit készített, és bevitte a hálószobába bátyjának, Amnónnak. 11 Amikor odanyújtotta neki, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Gyere, húgom, hálj velem! 12 De ő ezt mondta neki: Jaj, bátyám, ne kövess el rajtam erőszakot, mert nem szabad így cselekedni Izráelben! Ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot! 13 És én hova menjek szégyenemben? Téged pedig gyalázatosnak fognak tartani Izráelben. Inkább beszélj a királlyal, bizonyára nem tagad meg engem tőled. 14 De ő nem akart hallgatni a szavára, és mert erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta, és vele hált. 15 De utána annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette, és ezt mondta neki Amnón: Kelj fel, menj innen! 16 De ő ezt felelte neki: Ha elküldesz, akkor még nagyobb gonoszságot követsz el annál, amit már elkövettél rajtam. De ő nem akart hallgatni rá, 17 sőt kiáltott a szolgálatára álló legénynek, és ezt parancsolta: Kergessétek ki innen ezt a lányt az utcára, és zárd be utána az ajtót! 18 Támáron tarka ruha volt, mert ilyen köntösbe szoktak öltözni a király szűz lányai. A szolga kivezette őt az utcára, és bezárta utána az ajtót. 19 Támár ekkor hamut hintett a fejére, és meghasogatta a tarka ruhát, amely rajta volt. Kezét a fejére kulcsolta, és jajveszékelve járt-kelt. 20 Akkor a bátyja, Absolon ezt mondta neki: Talán Amnón bátyád volt veled? Légy csendben most, húgom, mert a testvéred ő! Ne vedd a szívedre ezt a dolgot! Ezután Támár magára hagyatva lakott testvérének, Absolonnak a házában. 21 Dávid király azonban meghallotta mindezeket, és nagyon megharagudott. 22 Absolon pedig nem szólt Amnónhoz sem jót, sem rosszat. De gyűlölte Absolon Amnónt, mert erőszakot követett el a húgán, Támáron. 23 Két esztendő múlva Absolon juhait nyírták az Efraimhoz tartozó Baal-Hácórban. Absolon meghívta az összes királyfiakat. 24 Megjelent ugyanis Absolon a királynál, és ezt mondta: Éppen most nyírják szolgád juhait. Jöjjön el azért a király szolgáival együtt a te szolgádhoz! 25 De a király ezt felelte Absolonnak: Ne menjünk el, fiam, mindnyájan, hogy ne legyünk a terhedre! És bár unszolta őt, nem akart elmenni, hanem megáldotta őt. 26 Akkor ezt mondta Absolon: Ha nem jössz, akkor jöjjön el velünk Amnón, a testvérem! A király így felelt: Miért menjen el veled? 27 De amikor unszolta Absolon, elengedte vele Amnónt, és a többi királyfit. 28 Akkor Absolon ezt a parancsot adta legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak! 29 Úgy cselekedtek azért Absolon legényei Amnónnal, ahogyan Absolon parancsolta. A királyfiak pedig mindnyájan felugrottak, öszvérre ültek, és elmenekültek. 30 Még úton voltak, amikor ez a hír jutott el Dávidhoz: Megölette Absolon a királyfiakat mind, egy sem maradt meg közülük! 31 Akkor fölkelt a király, meghasogatta a ruháját, és a földre feküdt. Szolgái is mind meghasogatott ruhában álltak mellette. 32 De megszólalt Jónádáb, Simeának, Dávid testvérének a fia, és ezt mondta: Ne gondolja az én uram, hogy mind megölték az ifjakat, a királyfiakat, mert egyedül Amnón halt meg. Föltette ezt magában Absolon már akkor, amikor Amnón erőszakot követett el húgán, Támáron. 33 Ne higgye azért az én uram, királyom, hogy az összes királyfi meghalt, mert csak Amnón halt meg. 34 Absolon pedig elmenekült. Az őrálló legény föltekintett, és látta, hogy nagy néptömeg jön nyugat felől a hegyoldalon. 35 Akkor ezt mondta Jónádáb a királynak: Ott jönnek a királyfiak! Úgy történt, ahogyan megmondta szolgád. 36 Amint befejezte szavait, már meg is érkeztek a királyfiak, és hangos sírásba kezdtek. Maga a király is összes szolgájával együtt igen nagy sírásra fakadt. 37 Absolon tehát elmenekült, és elment Talmajhoz, Ammihúr fiához, Gesúr királyához. Dávid pedig mindennap gyászolta a fiát. 38 Absolon három esztendeig maradt Gesúrban, miután odamenekült. 39 Dávid király végül felhagyott azzal a szándékával, hogy Absolon ellen vonul, mert már megvigasztalódott Amnón halála miatt.

14.

1 Jóáb, Cerújá fia észrevette, hogy a király gondolatai Absolonon járnak. 2 Elküldött azért Jóáb Tekóába, hozatott onnan egy bölcs asszonyt, és ezt mondta neki: Tégy úgy, mintha gyászolnál, öltözz gyászruhába, ne kend meg magad olajjal, és viselkedj úgy, mint egy olyan asszony, aki régóta gyászolja halottját. 3 Így menj be a királyhoz, és ezt meg ezt mondd neki! Jóáb ugyanis a szájába adta, hogy mit beszéljen. 4 A tekóai asszony bement a királyhoz, arcával a földet érintve leborult, és ezt mondta: Segíts rajtam, ó király! 5 A király ezt mondta neki: Mi bajod? ő így felelt: Ó jaj! Özvegyasszony vagyok, meghalt a férjem. 6 Volt szolgálólányodnak két fia, akik összevesztek a mezőn, és mivel nem volt, aki szétválasztotta volna őket, az egyik leütötte a másikat, és megölte! 7 Erre az egész nemzetség rátámadt szolgálóleányodra, és ezt mondták: Add ki a testvérgyilkost, hogy megöljük a testvéréért, akit meggyilkolt, sőt elpusztítjuk még az örökösét is! Így akarják kioltani még a megmaradt szikrát is, hogy ne maradjon a férjemnek se neve, se utódja a földön. 8 Akkor a király ezt mondta az asszonynak: Menj haza, én majd rendelkezem az ügyedben! 9 A tekóai asszony ezt felelte a királynak: Uram, királyom, a bűn terhe rám és családomra nehezedik, a király és az ő trónja azonban sérthetetlen! 10 Erre a király ezt mondta: Hozd ide elém, aki ellened szól, és nem bánt többé téged. 11 Az asszony így felelt: Esküdj meg, ó király, Istenedre, az ÚRra, hogy ne folytathassa a pusztítást a vérbosszúra vágyó, és így ne pusztítsák el a fiamat! A király így felelt: Az élő ÚRra mondom, hogy fiadnak egy hajszála sem esik le a földre. 12 De az asszony ezt mondta: Szabad még szolgálólányodnak egy szót szólnia hozzád, uram, király? ő így felelt: Beszélj! 13 Az asszony ezt mondta: Hát te miért gondoltál ilyet az Isten népe ellen? Hiszen a király, aki ezt a szót kimondta, maga is vétkes, mert nem hozatja vissza a király, akit eltaszított magától. 14 Mert bizonyosan meghalunk, és olyanok leszünk, mint a víz, amelyet ha a földre öntenek, nem lehet fölszedni. De amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon eltaszítva előle. 15 Most, hogy bejöttem elbeszélni ezt a dolgot uramnak, a királynak, bizony ijesztgetett a nép, de azt gondolta szolgálólányod: Beszélek én mégis a királlyal, hátha megteszi a király, amit szolgálólánya mond. 16 Biztosan meghallgatja a király, és megmenti szolgálólányát annak a kezéből, aki fiammal együtt ki akar pusztítani az Isten tulajdon népe közül. 17 Még ezt is mondta szolgálólányod: Az én uram, királyom beszéde megnyugtató lesz számomra, mert olyan az én uram, királyom, mint az Isten angyala, meghallja mind a jót, mind a rosszat. Az ÚR, a te Istened legyen veled! 18 A király azonban megszólalt, és ezt mondta az asszonynak: Ne titkolj el előttem semmit, ha most kérdezek tőled valamit! Az asszony így felelt: Beszéljen csak az én uram, királyom! 19 A király ezt kérdezte: Nem Jóáb keze van benne mindebben? Az asszony így felelt: A te életedre mondom, uram, királyom, hogy nem lehet kitérni sem jobbra, sem balra az elől, amit uram, királyom mond. Valóban a szolgád, Jóáb parancsolt nekem, és ő adta mindezeket a szavakat szolgálólányod szájába. 20 Azért tette ezt szolgád, Jóáb, hogy a dolog más fordulatot vegyen. De az én uram bölcs, olyan a bölcsessége, mint az Isten angyaláé, mindent tud, ami az országban történik. 21 Akkor ezt mondta a király Jóábnak: Rendben van, megteszem ezt a dolgot. Eredj, hozd vissza azt a fiút, Absolont! 22 Ekkor Jóáb arcával a földet érintve leborult, és áldotta a királyt. Azután ezt mondta Jóáb: Ma tudta meg szolgád, uram, királyom, hogy jóindulattal vagy hozzám, mert teljesítetted, ó király, szolgád kérését. 23 Elindult Jóáb, elment Gesúrba, és hazahozta Absolont Jeruzsálembe. 24 De a király ezt parancsolta: Vonuljon vissza a maga házába, nem láthat engem! Absolon tehát visszavonult a házába, és nem láthatta a királyt. 25 Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Nem volt benne semmi hiba tetőtől talpig. 26 És amikor a fejét megnyíratta - mert minden esztendő végén lenyíratta a haját; mivel igen nehéz volt, azért kellett lenyíratnia - kétszáz sekel súlyú volt a haja, a királyi súlymérték szerint. 27 Három fia született Absolonnak, meg egy leánya, név szerint Támár. Ez igen szép termetű volt. 28 Két esztendeje lakott már Absolon Jeruzsálemben, de a királyt nem láthatta. 29 Üzent azért Absolon Jóábnak, hogy elküldje a királyhoz, de ő nem akart elmenni hozzá. Üzent másodszor is, de ő mégsem akart elmenni. 30 Akkor így szólt szolgáinak: Nézzétek, Jóáb birtoka az enyém mellett van, és ott árpája van neki. Menjetek és gyújtsátok föl! Föl is gyújtották Absolon szolgái azt a birtokot. 31 Ekkor fölkelt Jóáb, elment Absolon házába, és ezt mondta neki: Miért gyújtották föl szolgáid az én birtokomat?! 32 Absolon így felelt Jóábnak: Azért, mert üzentem neked, hogy jöjj ide; el akarlak küldeni a királyhoz, hogy mondd meg neki: Miért jöttem haza Gesúrból? Jobb volna nekem még mindig ott lennem. Most már látni akarom a királyt! Ha bűnös vagyok, ölessen meg! 33 Elment tehát Jóáb a királyhoz, és elmondta neki ezt. ő pedig hívatta Absolont, az elment a királyhoz, és arcával a földet érintve leborult előtte, a király pedig megcsókolta Absolont.

15.

1 Történt ezek után, hogy Absolon szerzett magának egy harci kocsit, lovakat és ötven embert, akik előtte futottak. 2 Reggelenként odaállt Absolon a kapun át vivő út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? És ha az ezt felelte: Izráelnek ebből vagy abból a törzséből való a te szolgád, 3 akkor ezt mondta neki Absolon: Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki meghallgasson téged. 4 Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban, akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én majd igazságot szolgáltatnék neki. 5 És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta. 6 Így tett Absolon egész Izráelben mindazokkal, akik ítéletért mentek a királyhoz. Így lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe. 7 Négy esztendő elteltével ezt mondta Absolon a királynak: Hadd menjek el, hogy teljesítsem Hebrónban az ÚRnak tett fogadalmamat! 8 Mert ezt a fogadalmat tette szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha egyszer visszavisz engem az ÚR Jeruzsálembe, az ÚRnak fogok szolgálni. 9 A király azt mondta neki: Menj el békességgel! Elindult tehát, és elment Hebrónba. 10 Közben titkos megbízottakat küldött Absolon Izráel minden törzséhez ezzel az üzenettel: Ha meghalljátok a kürt szavát, mondjátok: Király lett Absolon Hebrónban! 11 Kétszáz férfi ment Absolonnal Jeruzsálemből, akik hívására jóhiszeműen mentek, nem tudtak a dologról semmit. 12 Absolon bemutatta az áldozatot, közben pedig hívatta Absolon a gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is a maga városából, Gílóból. Az összeesküvés pedig erősödött, és a nép egyre szaporodott Absolon mellett. 13 Egy hírnök érkezett Dávidhoz, és jelentette: Absolonhoz hajolt az izráeliek szíve! 14 Akkor ezt parancsolta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk, mert másképpen nem tudunk elmenekülni Absolon elől. Sietve menjetek, mert ő is siet, és utolér bennünket, veszedelmet zúdít ránk, és kardélre hányja a várost. 15 A király szolgái ezt felelték a királynak: Minden úgy legyen, ahogyan uram, a király dönt. Mi a te szolgáid vagyunk. 16 Ekkor elindult a király, és nyomában egész háza népe. Tíz másodrangú feleségét azonban hátrahagyta a király, hogy őrizzék a palotát. 17 Így vonult ki a király, és nyomában egész hadinépe, de a legszélső háznál megálltak. 18 Elvonult előtte valamennyi szolgája: a kerétiek, a pelétiek és a gátiak, az a hatszáz ember, akik vele jöttek Gátból. Mindezek elvonultak a király előtt. 19 Akkor ezt mondta a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Térj vissza, és maradj a király mellett, mert te idegen és lakóhelyedről száműzött ember vagy. 20 Nemrég jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, ahova mehetek. De te térj vissza, és vidd magaddal atyádfiait is; szeretet és hűség legyen veled! 21 Ittaj azonban így válaszolt a királynak: Az élő ÚRra és az én uram, királyom életére mondom, hogy bárhol is lesz az én uram, királyom, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva. 22 Erre Dávid ezt mondta Ittajnak: Jöjj hát, és vonulj velünk! Elvonult tehát a gáti Ittaj is, valamennyi emberével és azok hozzátartozóival együtt. 23 Mindenki hangosan sírt az országban, amikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép elvonult a pusztába vezető úton. 24 Ott volt Cádók is, és vele az összes léviták, akik az Isten szövetségládáját vitték. Letették az Isten ládáját, Ebjátár pedig áldozott, amíg csak ki nem vonult a városból az egész hadinép. 25 Akkor a király ezt mondta Cádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha kegyelmes lesz hozzám az ÚR, akkor visszahoz engem, és látnom engedi még azt, meg annak a lakóhelyét. 26 De ha ezt mondaná: Nem gyönyörködöm benned, akkor itt vagyok, tegye velem, amit jónak lát! 27 Majd ezt mondta Cádók papnak a király: Nézd csak! Térj vissza a városba békességgel, és veletek együtt két fiatok is, a te fiad, Ahimaac, meg Ebjátár fia, Jónátán. 28 Figyeljetek! Én majd a puszta felé eső gázlónál tartózkodom, amíg valami hír nem érkezik hozzám tőletek. 29 Cádók és Ebjátár tehát visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak. 30 Dávid azután fölfelé ment az Olajfák hegyének a lejtőjén, és amíg ment, egyre sírt. Betakart fejjel, mezítláb ment, és az egész hadinép is vele együtt betakarta a fejét, és ahogy mentek fölfelé, egyre sírtak. 31 Amikor jelentették Dávidnak, hogy Ahitófel is az összeesküvők között van Absolonnál, ezt mondta Dávid: Kérlek, URam, hiúsítsd meg Ahitófel tanácsát! 32 Amikor fölért Dávid a hegy tetejére, ahol imádkozni szokott az Istenhez, éppen szembejött vele az arki Húsaj tépett ruhában és földet szórva a fejére. 33 Dávid ezt mondta neki: Ha velem tartasz, csak terhemre leszel, 34 de ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: Én a te szolgád leszek, ó király! Azelőtt apád szolgája voltam, de mostantól fogva a te szolgád leszek! - akkor meg tudod hiúsítani Ahitófel tanácsát. 35 Ott lesznek veled a papok, Cádók és Ebjátár is. Azért mindent, amit a királyi palotából hallasz, jelentsd Cádók és Ebjátár papoknak. 36 Ott van velük a két fiúk is: Cádóké Ahimaac, Ebjátáré pedig Jónátán. Velük mindent megüzenhettek nekem, amit csak hallotok. 37 Húsaj, Dávid barátja be is ment a városba. Absolon is megérkezett Jeruzsálembe.

16.

1 Amikor Dávid egy kevéssel túljutott a hegytetőn, szembejött vele Cíbá, Mefibóset szolgája, két fölszerszámozott szamárral. Volt rajtuk kétszáz kenyér, száz csomó aszú szőlő, száz adag érett gyümölcs és egy tömlő bor. 2 A király megkérdezte Cíbától: Mit akarsz ezzel? Cíbá így felelt: A szamarak legyenek a király háza népéé, hogy azokon járjanak, a kenyér és az érett gyümölcs legyen a szolgák étele, a bor pedig legyen annak az itala, aki elfárad a pusztában. 3 Ekkor megkérdezte a király: Hol van uradnak a fia? Cíbá így felelt a királynak: ő Jeruzsálemben maradt, mert azt mondta, hogy most adja vissza neki Izráel háza az apja királyságát. 4 A király ezt mondta Cíbának: Legyen minden a tied, ami Mefibóseté volt. Cíbá felelte: Leborulok előtted, légy hozzám ezután is jóindulattal, uram, királyom! 5 Amikor Dávid király megérkezett Bahúrimba, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Simei, Géra fia, és amint ment, egyre ócsárolta őket. 6 Sőt kővel hajigálta Dávidot és Dávid király szolgáit, bár jobbról és balról ott volt az egész hadinép és az egész testőrség. 7 Így ócsárolta őt Simei: Gyere csak, gyere, te vérengző és elvetemült ember! 8 Megtorolja rajtad az ÚR Saul házának minden kiontott vérét, aki helyett te király lettél, és odaadta az ÚR a királyságot fiadnak, Absolonnak. Most te kerültél bajba, mert vérengző ember vagy! 9 Akkor ezt mondta a királynak Abisaj, Cerúja fia: Hogy meri ócsárolni az én uramat, királyomat ez a döglött kutya?! Hadd menjek oda, hogy levágjam a fejét! 10 A király azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cerúja fiai. Mert ha ócsárol, és ha az ÚR mondta neki, hogy ócsárolja Dávidot, akkor ki mondhatná neki: Miért tetted ezt? 11 Majd ezt mondta Dávid Abisajnak és összes szolgájának: Ha még a fiam is az életemre tör, aki pedig az én véremből származik, mennyivel inkább ez a benjámini! Hagyjátok, hadd ócsároljon, hiszen az ÚR parancsolta neki. 12 Bárcsak rám tekintene nyomorúságomban az ÚR, és javamra fordítaná azt, hogy ma ócsároltak engem! 13 Dávid továbbment embereivel az úton, Simei pedig vele átellenben a hegyoldalon menve egyre ócsárolta, kövekkel dobálta, és port szórt feléje. 14 Így jutott el a király és a vele levő hadinép fáradtan a Jordánon túlra, és ott pihenőt tartottak. 15 Absolon és az egész izráeli hadinép megérkezett Jeruzsálembe. Vele volt Ahitófel is. 16 Amikor az arki Húsaj, Dávid barátja bement Absolonhoz, ezt mondta Húsaj Absolonnak: Éljen a király! Éljen a király! 17 De Absolon ezt mondta Húsajnak: Hát csak ennyire vagy hűséges a barátodhoz? Miért nem mentél el a barátoddal? 18 Húsaj ezt felelte Absolonnak: Azért nem, mert én azé leszek és annál maradok, akit az ÚR és ez a hadinép, meg az összes izráeliek választottak. 19 Másodszor pedig: kinek szolgáljak én, ha nem az ő fiának? Ahogyan apádat szolgáltam, ugyanúgy foglak téged is. 20 Absolon ezt mondta Ahitófelnek: Adjatok tanácsot, hogy mit tegyünk! 21 Ahitófel ezt mondta Absolonnak: Menj be apád másodrangú feleségeihez, akiket itthon hagyott a palota őrzésére. Ha meghallja egész Izráel, hogy meggyűlöltetted magad apáddal, annál inkább fölbátorodnak mindazok, akik veled tartanak. 22 Sátrat vontak fel tehát Absolonnak a háztetőn, és bement Absolon apja másodrangú feleségeihez egész Izráel szeme láttára. 23 Abban az időben olyannak tartották Ahitófel tanácsát, amit adott, mintha Isten szavát kérdezték volna meg. Ilyennek tartotta Ahitófel minden tanácsát Dávid is, Absolon is.

17.

1 Azután ezt mondta Ahitófel Absolonnak: Kiválasztok tizenkétezer embert, elindulok, és üldözöm Dávidot még ma éjjel. 2 Megtámadom, amíg fáradt és erőtlen, megriasztom, és elfut az egész vele levő nép, és egyedül a királyt ölöm meg. 3 Az egész népet visszahozom hozzád, mert az egésznek a visszatérése attól az egy embertől függ, akit te halálra keresel, és ez az egész népnek javára lesz. 4 Tetszett ez a beszéd Absolonnak és Izráel véneinek. 5 De Absolon ezt mondta: Hívjátok ide az arki Húsajt is, hallgassuk meg, mi mondanivalója van neki. 6 Amikor Húsaj megérkezett Absolonhoz, ezt mondta neki Absolon: Ahitófel ezt meg ezt mondta. Úgy tegyünk-e, ahogyan ő mondta, vagy ne? Mondd meg! 7 Húsaj ezt mondta Absolonnak: Most az egyszer nem jó tanácsot adott Ahitófel. 8 Majd ezt mondta Húsaj: Magad is tudod, hogy apád és emberei vitézek, és olyan elkeseredettek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Azonfelül apád harchoz értő ember, aki nem engedi aludni a hadinépet. 9 ő maga pedig valamilyen üregben rejtőzködhet, vagy más helyen. Megtörténhetik, hogy mindjárt kezdetben elesnek néhányan, és ha ennek hallatára azt mondják majd, hogy vereség érte az Absolonnal tartó népet, 10 akkor kétségbe fog esni még a bátor harcos is, akinek olyan a szíve, mint az oroszláné. Hiszen egész Izráel tudja, hogy apád vitéz ember, és bátrak a vele levők is. 11 Én bizony azt tanácsolom, hogy inkább gyűjtsd magadhoz egész Izráelt Dántól Beérsebáig, hogy annyian legyenek, mint a tengerparton a homok, és te magad menj velük. 12 Akkor aztán rátámadunk azon a helyen, ahol éppen megtaláljuk, és meglepjük, ahogyan a harmat hull a földre, és nem marad meg sem ő, sem a vele levő emberek közül senki. 13 Ha pedig valamelyik városba húzódik vissza, húzzon köteleket egész Izráel a város köré, és rántsuk le azt a völgybe, hogy még egy kövecske se maradjon meg ott. 14 Erre azt mondta Absolon és minden izráeli férfi: Jobb az arki Húsaj tanácsa Ahitófel tanácsánál. Mert az ÚR rendelte, hogy meghiúsuljon Ahitófel jó tanácsa, és így veszedelmet hozzon az ÚR Absolonra. 15 Húsaj pedig elmondta Cádók és Ebjátár papoknak: Ilyen tanácsot adott Ahitófel Absolonnak és Izráel véneinek, én viszont ezt meg ezt tanácsoltam. 16 Most tehát sietve küldjetek jelentést Dávidnak: Ne töltsd ma az éjszakát a puszta felé vezető gázlóknál, hanem azonnal kelj át, különben elpusztul a király és az egész vele levő nép. 17 Jónátán és Ahimaac a Rógél-forrásnál álldogáltak. Oda járt egy szolgálóleány, az hordta nekik a hírt, ők pedig elmentek és hírt vittek Dávid királynak. A városba ugyanis nem mertek bemenni, hogy meg ne lássák őket. 18 Mégis meglátta őket egy szolga, és hírül adta Absolonnak. Ezért mindketten sietve eltávoztak, és bementek egy bahúrimi ember házába. Ennek az udvarában volt egy kút, oda ereszkedtek le. 19 Az asszony pedig fogott egy terítőt, letakarta vele a kút száját, és gabonát öntött rá, úgyhogy semmit sem lehetett észrevenni. 20 Amikor megérkeztek az asszonyhoz Absolon szolgái, és megkérdezték, hogy hol van Ahimaac és Jónátán, az asszony így felelt nekik: Továbbmentek innen a vízhez. És keresték őket, de mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. 21 Miután eltávoztak, ezek kijöttek a kútból, elmentek, és hírt vittek Dávid királynak. Ezt mondták Dávidnak: Induljatok, keljetek át gyorsan a vízen, mert veszedelmes tanácsot adott Ahitófel! 22 Elindult azért Dávid egész népével együtt, és átkeltek a Jordánon. Virradatra senki sem maradt, aki ne kelt volna át a Jordánon. 23 Amikor látta Ahitófel, hogy nem az ő tanácsát követik, fölnyergelte a szamarát, elindult, és hazament a városába. Végrendelkezett háza népéről, azután felakasztotta magát. Így halt meg, és eltemették apja sírjába. 24 Dávid már Mahanaimba érkezett, amikor Absolon az összes izráeliekkel együtt átkelt a Jordánon. 25 Absolon Jóáb helyett Amászát állította a hadsereg élére. Amászá egy Jitrá nevű izráeli ember fia volt, aki bement Abígalhoz, Náhás leányához, aki Cerújának, Jóáb anyjának volt a nővére. 26 Izráel és Absolon Gileád földjén ütött tábort. 27 Amikor Dávid Mahanaimba érkezett, az ammóni Rabbából való Sóbi, Náhás fia, a Lódebárból való Mákír, Ammiél fia és a gileádi Rógelimből való Barzillaj 28 ágyneműt, tálakat és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet és pörkölt gabonát, babot meg pörkölt lencsét, 29 továbbá mézet, vajat, juhtúrót és tehénsajtot vittek eleségül Dávidnak és a vele levő népnek. Mert ezt mondták: Éhes, fáradt és szomjas lett a nép a pusztában.

18.

1 Ezután megszemlélte Dávid a vele levő hadinépet, és ezredeseket meg századosokat állított az élükre. 2 Dávid a hadinép egyharmadát Jóábra bízta, egyharmadát Abisajra, Cerújá fiára, Jóáb testvérére, egyharmadát pedig a gáti Ittajra. A király ezt mondta a népnek: Én magam is veletek fogok menni. 3 De a nép így felelt: Nem jöhetsz, mert ha mi megfutamodunk is, velünk nem törődnek; sőt ha a sereg fele meghal is, azzal sem törődnek. De te annyit érsz, mint tízezer magunkfajta ember. Jobb tehát, ha a városból segítesz bennünket. 4 A király ezt mondta nekik: Úgy teszek, ahogy jónak látjátok. Majd odaállt a király a kapu mellé, az egész hadinép pedig kivonult századonként és ezredenként. 5 Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak ezt parancsolta a király: Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal! Hallotta az egész hadinép is, hogy mit parancsolt a király Absolonra vonatkozólag mindegyik vezérének. 6 Azután kivonult a hadinép a mezőre Izráel ellen, de az ütközet az efraimi erdőben folyt le. 7 Ott verték meg Izráel hadinépét Dávid szolgái. Nagy vereség érte ott őket azon a napon: elesett húszezer ember. 8 Kiterjedt a harc arra az egész vidékre, és a hadinép közül sokkal többet pusztított el az erdő azon a napon, mint amennyit fegyver pusztított el. 9 Egyszer csak rábukkantak Dávid szolgái Absolonra. Absolon egy öszvéren nyargalt. Az öszvér beszaladt egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá, Absolon pedig fennakadt hajánál fogva a tölgyfán, és ott maradt ég és föld között, mert az öszvér kiszaladt alóla. 10 Meglátta ezt egy ember, és jelentette Jóábnak. Ezt mondta: Láttam, hogy Absolon egy tölgyfán függ! 11 Jóáb ezt mondta a hírt hozó embernek: Ha láttad, miért nem terítetted mindjárt a földre? Azután gondom lett volna arra, hogy tíz ezüstöt meg egy övet adjak neked. 12 De az az ember így felelt Jóábnak: Ha ezer ezüst ütné is a markomat, akkor sem emelnék kezet a király fiára. Hiszen fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abisajnak meg Ittajnak, hogy vigyázzatok arra a fiúra, Absolonra! 13 Ha orvul törtem volna az életére, akkor te nem álltál volna mellém, hiszen a király előtt semmi sem marad titokban! 14 Jóáb ezt mondta: Mit vesztegetem veled az időt? És három dárdát kapva a kezébe, beledöfte Absolon szívébe, mert még életben volt a tölgyfán. 15 Azután körülfogta Absolont Jóáb tíz fegyverhordozó legénye, levágták és megölték. 16 Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, mire a nép visszatért Izráel üldözéséből, mert Jóáb megállást parancsolt a népnek. 17 Absolont pedig fogták, beledobták az erdőben egy nagy gödörbe, és igen nagy rakás követ szórtak rá. Egész Izráel elfutott, mindenki a maga otthonába. 18 Absolon még életében vett, és felállított magának egy emlékoszlopot a Király-völgyben, mert ezt mondta: Nincs fiam, aki fenntartaná nevem emlékét. Ezért a maga nevéről nevezte el az oszlopot. Absolon emlékoszlopának nevezik azt még ma is. 19 Ahimaac, Cádók fia ezt mondta: Elfutok, és megviszem az örömhírt a királynak, hogy igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben az ÚR. 20 De Jóáb ezt mondta neki: Ne légy te ma hírvivő, majd máskor vihetsz örömhírt. Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia! 21 Egy etióp embernek azonban ezt parancsolta Jóáb: Menj, jelentsd a királynak, amit láttál! Az etióp ember leborult Jóáb előtt, azután futásnak eredt. 22 Ahimaac, Cádók fia megint ezt mondta Jóábnak: Bármi történjék is, elfutok én is az etióp után! De Jóáb ezt felelte: Miért futnál éppen te, fiam? Nem örömhír ez, amelyért jutalmat kapnál. 23 Bármi történjék is - mondta -, elfutok! Erre azt mondta neki Jóáb: Hát fuss! Futásnak eredt tehát Ahimaac a kikkári úton, és megelőzte az etiópot. 24 Dávid ott ült a két kapu között, az őrálló pedig fölment a kapu tetejére a bástyára, és amikor körülnézett, látta, hogy egy ember fut egyedül. 25 Az őr lekiáltott, és jelentette ezt a királynak. A király ezt mondta: Ha egyedül van, örömhírt hoz. Közben az ember egyre közelebb jött. 26 Azután meglátott az őr egy másik futó embert is, ezért lekiáltott az őr a kapuba, és ezt mondta: Jön egy másik egyedül futó ember is! A király ezt mondta: Az is örömhírt hoz. 27 Majd ezt mondta az őr: Az elsőnek a futását olyannak látom, mintha Ahimaac, Cádók fia futna. Akkor ezt mondta a király: Jó ember ő, és jó hírt hoz. 28 Ahimaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! Azután leborult a király elé arccal a földre, és ezt mondta: Áldott az ÚR, a te Istened! Kezedbe adta azokat az embereket, akik kezet emeltek az én uramra, királyomra. 29 De a király ezt kérdezte: Épségben van-e Absolon fiam? Ahimaac így felelt: Láttam egy nagy tömeget, de Jóáb elküldte a király egyik szolgáját meg a te szolgádat is, ezért nem tudom, mi történt. 30 A király azt mondta: Eredj odébb, állj félre! ő tehát odébbment, és félreállt. 31 Közben megérkezett az etióp ember is, és így szólt: Jó hírt küldenek, uram, királyom! Igazságot szolgáltatott ma neked az ÚR mindazokkal szemben, akik fölkeltek ellened. 32 De a király ezt kérdezte az etióptól: Épségben van-e Absolon fiam? Az etióp így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei, és mindazok, akik a vesztedre törnek, mint az a fiú!

19.

1 A király megrendült, fölment a kapu fölött levő helyiségbe, és sírt. És amíg ment, ezt mondogatta: Fiam, Absolon! Fiam, fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, fiam, fiam, Absolon! 2 Jóábnak azonban jelentették, hogy a király sírva gyászolja Absolont. 3 Ezért gyászra fordult a győzelem azon a napon az egész nép számára, mert meghallotta a nép, hogy bánkódik a király a fia miatt. 4 Úgy lopakodott be a hadinép azon a napon a városba, ahogyan a szégyent vallott hadinép szokott lopakodni, ha megfutott a csatából. 5 A király pedig betakarta az arcát, és hangosan jajgatott a király: Fiam, Absolon, fiam, fiam, Absolon! 6 Akkor Jóáb bement a királyhoz a házba, és ezt mondta: Megszégyenítetted ma minden szolgádat, akik pedig megmentették az életedet, fiaidnak és leányaidnak az életét, feleségeidnek és másodrangú feleségeidnek az életét. 7 Hiszen azokat szereted, akik gyűlölnek, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek. Ma kimutattad, hogy neked nem számítanak vezéreid és szolgáid! Bizony most tudtam meg, hogy jobban szeretnéd, ha mindnyájan meghaltunk volna is ma, csak Absolon élne. 8 Most már kelj föl, menj ki, és beszélj szolgáidhoz szívhez szólóan, mert az ÚRra esküszöm, hogy ha nem jössz ki, éjjelre már egy ember sem marad melletted! Ez pedig rosszabb lesz neked minden bajnál, ami ifjúságodtól fogva mostanáig ért téged. 9 Erre fölkelt a király, és leült a kapuban. Az egész hadinépnek pedig kihirdették, hogy a király a kapuban ül, és az egész hadinép a király elé járult. Izráel tehát menekült, mindenki a maga otthonába. 10 És civakodás kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből. ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből is, és most el kellett menekülnie az országból Absolon miatt. 11 De Absolon, akit mi fölkentünk, meghalt a harcban. Miért késlekedtek tehát visszahozni a királyt? 12 Dávid király pedig ezt az üzenetet küldte Cádók és Ebjátár papoknak: Így beszéljetek Júda véneihez: Miért akartok utolsók lenni a király hazahozásában? Eljutott ugyanis a királyi udvarba annak a híre, amiről egész Izráel beszélt. 13 Ti az én testvéreim vagytok, az én húsom és vérem. Miért akartok utolsók lenni a király visszahozásában? 14 Mondjátok meg Amászának: Te az én húsom és vérem vagy. Úgy segítsen meg engem az Isten most és ezután is, hogy te leszel Jóáb helyett a hadseregparancsnokom egész életedben. 15 Így nyerte meg minden júdai ember szívét, mint egy emberét, úgyhogy üzenetet küldtek a királynak: Térj vissza minden szolgáddal együtt! 16 Visszaindult tehát a király, és elérkezett a Jordánhoz. A júdaiak pedig Gilgálba érkeztek, hogy elébe menjenek a királynak, és segítsenek a királynak átkelni a Jordánon. 17 A benjámini Simei, Gérá fia is sietve elment Bahúrimból, a júdaikkal együtt, Dávid király elé. 18 Ezer benjámini ember volt vele, továbbá Cíbá, Saul házának a szolgája, tizenöt fiával és húsz szolgájával együtt, és még a király előtt odaértek a Jordánhoz. 19 Átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király háza népét, és megtegyék, amit csak jónak lát. Simei, Gérá fia pedig leborult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon. 20 Ezt mondta a királynak: Ne rója fel bűnül az én uram, és ne emlékezz arra, hogy milyen bűnt követett el szolgád akkor, amikor eltávozott az én uram, királyom Jeruzsálemből. Ne vegye azt szívére a király! 21 Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, én jöttem ma elsőnek József egész házából, hogy elébe menjek az én uramnak, királyomnak! 22 De megszólalt Abisaj, Cerújá fia, és ezt mondta: Hát nem kell Simeinek meghalnia azért, hogy szidalmazta az ÚR fölkentjét? 23 Dávid azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cerújá fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben? Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya! 24 Simeinek pedig ezt mondta a király: Nem kell meghalnod! Meg is esküdött neki a király. 25 Mefibóset, Saul fia is elment a király elé. Nem gondozta a lábát, nem gondozta a szakállát, és nem mosatta a ruháját attól fogva, hogy a király elment, egészen addig, amíg békességben meg nem érkezett. 26 Amikor aztán Jeruzsálemben a király elé érkezett, ezt kérdezte tőle a király: Miért nem jöttél velem, Mefibóset? 27 ő így felelt: Uram, királyom, megcsalt engem a szolgám. Mert én, a te szolgád, ezt mondtam: Fölnyergeltetek egy szamarat, felülök rá, és úgy megyek a királlyal, mert béna a te szolgád. 28 ő azonban rágalmazta szolgádat az én uram, királyom előtt. De az én uram, királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy azért úgy, ahogyan jónak látod. 29 Mert apám egész háza népe nem várhatott mást az én uramtól, királyomtól, mint a halált, te mégis azok közé ültetted szolgádat, akik asztalodnál esznek. Mi jogom volna tehát, hogy még panaszkodjam a királynak? 30 Akkor ezt mondta neki a király: Nem szükséges többet beszélned. Megmondtam, hogy te és Cíbá fogtok osztozni a mezőn. 31 Mefibóset ezt felelte a királynak: Akár az egészet is elveheti. Csakhogy az én uram, királyom békességben hazajött! 32 A gileádi Barzillaj is elment Rógelimból, hogy átkeljen a királlyal a Jordánon, és elbúcsúzzék tőle a Jordánnál. 33 Barzillaj igen öreg ember volt, nyolcvanesztendős. ő tartotta el a királyt, amikor Mahanaimban lakott, mert igen tehetős ember volt. 34 A király azonban ezt mondta Barzillajnak: Jöjj át velem, és eltartalak Jeruzsálemben. 35 De Barzillaj ezt felelte a királynak: Ugyan mennyi idő van még hátra az életemből? Nem érdemes már fölmennem a királlyal Jeruzsálembe! 36 Most nyolcvanesztendős vagyok, nem tudok már különbséget tenni jó és rossz között, nem érzi szolgád annak az ízét, amit eszik és iszik, és nem gyönyörködöm az énekesek és énekesnők hangjában. Csak terhedre lenne a szolgád neked, uram, király! 37 Éppen csak átkel szolgád a Jordánon a királlyal. Miért akar engem a király ennyire megjutalmazni? 38 Engedd vissza szolgádat, hadd haljak meg az én városomban, ahol apám és anyám sírja van! De itt van a fiam, Kimhám, a te szolgád. Keljen át ő veled, uram, király, és vele bánj jóindulattal. 39 A király ezt mondta: Velem jöhet Kimhám, és én úgy bánok vele, ahogyan szeretnéd. Mindent megteszek a kedvedért, amit csak kívánsz tőlem. 40 Azután átkelt a Jordánon az egész nép, és a király is átkelt; akkor a király megcsókolta és megáldotta Barzillajt, ő pedig visszatért lakóhelyére. 41 Így kelt át a király Gilgálba, és Kimhám is átkelt vele együtt. Júda egész népe és Izráel népének a fele segített átkelni a királynak. 42 De azután odamentek a királyhoz az izráeliek mind, és ezt mondták a királynak: Miért loptak el téged júdai testvéreink, akik segítettek átkelni a Jordánon a királynak és háza népének, meg a Dáviddal levő többi embernek? 43 A júdaiak így válaszoltak az izráelieknek: Azért, mert a király hozzánk áll közelebb. Miért kell ezért haragudnotok? Talán megettük a királyt? Vagy volt valami hasznunk belőle? 44 De az izráeliek ezt mondták a júdaiaknak: Tízszer akkora jogunk van nekünk a királyhoz, Dávidhoz is, mint nektek! Miért becsültetek le bennünket? Nem mi mondtuk először, hogy hozzuk vissza a királyt? De a júdaiak szava erősebb volt az izráeliek szavánál.

20.

1 Akadt ott egy elvetemült ember, név szerint Seba, egy benjámini embernek, Bikrinek a fia. Ez belefújt a kürtjébe, és kihirdette: Nincs semmi közünk Dávidhoz, semmi örökségünk Isai fiával! Sátrába térjen minden izráeli! 2 Ekkor Sebához, Bikri fiához pártolt Dávidtól minden izráeli. De a júdaiak hűségesen követték királyukat a Jordántól Jeruzsálemig. 3 Amikor Dávid megérkezett jeruzsálemi palotájába, előhívatta másodrangú feleségeit, azt a tíz asszonyt, akiket otthon hagyott a király a palota őrzésére. Ezeket házi őrizetbe vetette, és gondoskodott róluk, de nem ment be hozzájuk. Haláluk napjáig elkülönítve maradtak, és úgy éltek, mintha özvegyek lettek volna. 4 Azután ezt parancsolta a király Amászának: Szólítsd fegyverbe a júdaiakat három nap alatt, és légy készen magad is! 5 El is ment Amászá, hogy fegyverbe szólítsa Júdát, de nem tudta azt végrehajtani a kijelölt határidőre. 6 Akkor ezt mondta a király Abisajnak: Ez a Seba, Bikri fia még Absolonnál is nagyobb bajt hozhat ránk. Vedd magad mellé urad szolgáit, és üldözd őt, még mielőtt erős városokat talál, és elmenekül előlünk! 7 Kivonultak tehát vele Jóáb emberei, a kerétiek, a pelétiek és a testőrök mind. Kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sebát, Bikri fiát. 8 Amikor ahhoz a nagy kőhöz érkeztek, amely Gibeónnál van, eléjük jött Amászá. Jóábnak a ruhája alatt páncél volt, és arra kardot kötött, hüvelyestül a csípőjére erősítve, úgyhogy az onnan könnyen kihúzható volt. 9 Jóáb megkérdezte Amászát: Hogy vagy, testvérem? Azután Jóáb megfogta jobb kezével Amászának a szakállát, hogy megcsókolja. 10 Amászá nem is ügyelt a kardra, amely Jóáb kezében volt. Az pedig a hasába döfte, és kiontotta belét a földre. Nem kellett megismételnie, mert meghalt. Azután Jóáb és testvére, Abisaj tovább üldözték Sebát, Bikri fiát. 11 Jóáb egyik embere pedig odaállt Amászá mellé, és ezt kiáltotta: Aki szereti Jóábot és Dávidot, kövesse Jóábot! 12 Amászá vérbe fagyva feküdt ott az országút közepén. Amikor az az ember látta, hogy az egész nép megáll ott, félrehúzta Amászát az útról a mezőre, és rádobott egy ruhát, mert látta, hogy mindenki megáll, aki odaér. 13 Miután elvitték az országútról, mindenki Jóáb után vonult, hogy üldözzék Sebát, Bikri fiát. 14 Seba átvonult Izráel minden törzsén Ábél-Bét-Maakáig. A bikriek mind összegyűltek, és követték őt. 15 De utolérték és körülzárták Ábél-Bét-Maakában, és sáncot emeltek a város ellen, a bástyával szemben. Az egész nép, amely Jóábbal volt, rombolta a várfalat, hogy ledöntse. 16 Akkor egy okos asszony így kiáltott ki a városból: Hallgassatok ide! Hallgassatok ide! Mondjátok meg Jóábnak, hogy jöjjön ide, hadd beszéljek vele! 17 Amikor ő odament hozzá, megkérdezte az asszony: Te vagy Jóáb? Én vagyok - felelte. Az asszony ezt mondta neki: Hallgasd meg szolgálóleányod szavát! ő így felelt: Hallgatom. 18 Az asszony ezt mondta: Hajdanában így szoktak beszélni: Ábélben kérjetek tanácsot, akkor célhoz értek! 19 Én Izráel egyik békeszerető városa vagyok, te pedig meg akarsz ölni egy izráeli várost, egy anyát? Miért akarod elpusztítani az ÚR örökségét? 20 Jóáb így válaszolt: Dehogy akarom, dehogy akarom elpusztítani és lerombolni! 21 Nem erről van szó, hanem arról, hogy egy ember az Efraim hegyéről, név szerint Seba, Bikri fia, kezet emelt Dávid királyra. Csak őt magát adjátok ki, és akkor elvonulok a város alól. Az asszony ezt felelte Jóábnak: Mindjárt kidobjuk neked a fejét a várfalon! 22 Az asszony bölcsen eljárt az egész népnél, fejét vétette Sebának, Bikri fiának, és kidobták azt Jóábnak. Jóáb pedig megfúvatta a kürtöt, és szétoszlottak a város alól, mindenki a maga lakóhelyére. Jóáb is visszatért Jeruzsálembe a királyhoz. 23 Jóáb Izráel egész seregének az élén állt. Benájá, Jójádá fia volt a kerétiek és a pelétiek parancsnoka. 24 Adórám a kényszermunkák felügyelője, Jósáfát, Ahilúd fia pedig a főtanácsadó volt. 25 Sejá kancellár, Cádók és Ebjátár pedig papok voltak. 26 A jáírí Írá is Dávid papja volt.

21.

1 Dávid idejében egyszer éhínség volt három egymás után következő évben. Amikor Dávid kérdést intézett az ÚRhoz, ezt mondta neki az ÚR: Saul miatt és vérengző háza népe miatt van ez, mivel megölette a gibeóniakat. 2 Hívatta tehát a király a gibeóniakat, és beszélt velük. A gibeóniak ugyanis nem Izráel fiai közül valók voltak, hanem az emóriak maradékai, akikkel esküvel kötöttek szövetséget Izráel fiai. Saul azonban a kiirtásukra törekedett, mert féltette Izráelt és Júdát. 3 Dávid ezt kérdezte a gibeóniaktól: Mit tegyek értetek, és mivel engeszteljelek ki, hogy áldjátok az ÚR örökségét? 4 A gibeóniak így feleltek neki: Nem követelünk mi Saultól és a háza népétől sem ezüstöt, sem aranyat, és nem kívánhatjuk, hogy megöljenek valakit Izráelben. De Dávid megkérdezte: Mit gondoltok mégis, mit tegyek értetek? 5 ők ezt felelték a királynak: Annak az embernek, aki ki akart irtani, és meg akart semmisíteni bennünket, hogy sehol se maradhassunk meg Izráel területén, 6 annak az embernek a fiai közül adjanak ki nekünk hét embert, hogy fölakasszuk őket az ÚR előtt, az ÚR választottjának, Saulnak Gibeájában. A király azt felelte: Kiadom. 7 A király azonban megkímélte Mefibósetet, Saul fiának, Jónátánnak a fiát, mert esküvel kötött szövetséget az ÚR előtt Dávid és Jónátán, Saul fia. 8 Viszont elvette a király Ricpának, Ajjá leányának a két fiát, akiket az Saulnak szült, Armónit és Mefibósetet; továbbá Mikalnak, Saul leányának az öt fiát, akiket ő Adriélnek, a mehólai Barzillaj fiának szült. 9 Ezeket a gibeóniak kezébe adta, akik fölakasztották őket a hegyen az ÚR előtt. Így estek áldozatul egyszerre heten. Az aratás első napjaiban kellett meghalniuk, az árpaaratás kezdetén. 10 De Ricpá, Ajjának a leánya, zsákruhát fogott, és rájuk terítette a kősziklán az aratás kezdetén, amíg csak eső nem ömlött rájuk az égből. Nem engedte, hogy hozzájuk férjenek nappal az égi madarak, éjjel pedig a mezei vadak. 11 Dávidnak azonban jelentették, hogy mit tett Ricpá, Ajjá leánya, Saul másodrangú felesége. 12 Akkor Dávid elment, és elhozatta Saulnak és fiának, Jónátánnak a csontjait Jábés-Gileád polgáraitól; ők ugyanis ellopták azokat Bétseán teréről, ahol fölakasztották őket a filiszteusok, miután megverték Sault a Gilbóa-hegyen. 13 Elhozták tehát onnan Saulnak és fiának, Jónátánnak a csontjait, és összeszedték azoknak a csontjait is, akiket most akasztottak föl. 14 Azután eltemették Saulnak és fiának, Jónátánnak a csontjait Benjámin földjén, Célában, apjának, Kísnek a sírjába. Mindent megtettek, amit a király parancsolt. Ezután megkönyörült Isten az országon. 15 De újból harc tört ki a filiszteusok és Izráel között. Dávid is elment szolgáival együtt, és megütközött a filiszteusokkal. Dávid azonban elfáradt. 16 Akkor Jisbi-Benób, a refáiak leszármazottja, akinek a lándzsája háromszáz sekel súlyú rézből volt, és vadonatúj fölszerelése volt, azt gondolta, hogy leteríti Dávidot. 17 Azonban segítségére sietett Abisaj, Cerújá fia, aki leterítette, és megölte a filiszteust. Akkor ilyen esküt tettek Dávidnak a hívei: Nem jöhetsz többé velünk az ütközetbe, hogy ki ne oltsd Izráel mécsesét. 18 Ezután újból harc tört ki a filiszteusokkal Góbnál. Akkor vágta le a húsái Szibekkaj a refáiak leszármazottai közül való Szafot. 19 Majd újból harc tört ki a filiszteusokkal Góbnál, és Elhánán, a betlehemi Jaaré-Óregim fia levágta a gáti Góliátot, akinek a lándzsanyele olyan vastag volt, mint a szövőszék tartófája. 20 Gátnál is harc tört ki. Volt ott egy nagy termetű férfi, akinek a kezén is, meg a lábán is hat-hat ujja volt, összesen huszonnégy. ő is a refáiak leszármazottja volt. 21 Ez gyalázta Izráelt, de levágta őt Jónátán, Dávid bátyjának, Simeának a fia. 22 Ez a négy ember a gáti refáiak leszármazottja volt, és Dávidnak vagy szolgáinak a keze által estek el.

22.

1 Dávid ennek az éneknek a szavait mondta el az ÚRnak, amikor az ÚR kimentette őt minden ellenségének és Saulnak a kezéből. 2 Így mondta: Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, 3 Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól. 4 Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. 5 Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem. 6 A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám. 7 Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott. 8 Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. 9 Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. 10 Lehajlította az eget és leszállt, homály volt lába alatt. 11 Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg. 12 Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből. 13 Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik. 14 Dörög az ÚR az égben, mennydörög a Felséges. 15 Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait. 16 Láthatóvá vált a tengernek a medre, föltárultak a világ alapjai az ÚR dorgálásától, haragos szele fúvásától. 17 Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. 18 Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam. 19 Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom. 20 Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem. 21 Igazságom szerint bánt velem az ÚR, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem. 22 Hiszen vigyáztam az ÚR útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent. 23 Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el. 24 Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől. 25 Igazságom szerint jutalmazott meg az ÚR, tisztaságom szerint, amit jól lát. 26 A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen vagy. 27 A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz. 28 A nyomorult népet megsegíted, de a kevélyeket látod, és megalázod. 29 Te vagy, URam, a mécsesem, az ÚR fénysugarat ad nekem a sötétségben. 30 Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom. 31 Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek. 32 Van-e Isten az ÚRon kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül? 33 Isten az én erős menedékem, ő vezeti útján a feddhetetlent. 34 Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem. 35 ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek. 36 Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, és sokszor meghallgattál engem. 37 Biztossá teszed lépteimet, nem inognak bokáim. 38 Üldözöm és elpusztítom ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük. 39 Végeztem velük, szétzúztam őket, nem kelnek föl, lábam elé hullottak. 40 Felruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat. 41 Megfutamítottad ellenségeimet, gyűlölőimet elpusztíthattam. 42 Néznek széjjel, de nincs szabadító, az ÚRra néznek, de nem válaszol. 43 Összezúztam őket, mint a föld porát, összetiprom, széttaposom, mint az utca sarát. 44 Megmentettél lázadó népemtől, megőrzöl, népek fejévé teszel, oly nép szolgál nekem, melyhez nem volt közöm. 45 Idegenek hízelegnek nekem, engedelmesen hallgatnak rám, 46 mert elepednek az idegenek, reszketve jönnek elő rejtekükből. 47 Él az ÚR, áldott az én kősziklám, magasztaltassék Isten, szabadító kősziklám! 48 Bosszút áll értem az Isten, és népeket vet alám. 49 Kiszabadítasz ellenségeim közül, támadóim fölé emelsz, megmentesz az erőszakosoktól. 50 Ezért magasztallak, URam, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek. 51 Nagy győzelmet ad királyának az ÚR, hűséges marad fölkentjéhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké.

23.

1 Ezek voltak Dávid utolsó szavai: Így szól Dávid, Isai fia, így szól a magasra emelt férfi, Jákób Istenének felkentje, Izráel énekeinek kedveltje: 2 Az ÚR lelke beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen. 3 Izráel Istene mondotta, Izráel kősziklája így szólt hozzám: Az emberek igaz uralkodója, az istenfélő uralkodó 4 olyan, mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel, melynek sugarától eső után fű zöldül a földön. 5 Nem ilyen-e házam az Isten előtt? Hisz örök szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított mindent. Minden javam, minden örömem belőle sarjad. 6 De az elvetemültek mind olyanok, mint a szélhordta tövis, melyet nem fognak meg kézzel. 7 Aki hozzájuk akar nyúlni, vasat ragad, lándzsanyelet; égő tűzzel égetik meg ott, ahol csak találják. 8 Ezek voltak név szerint Dávid vitézei: a tahkemóni Jóséb-Basebet, egy főtiszt, aki úgy forgatta lándzsáját, hogy egy alkalommal nyolcszáz embert döfött le. 9 Azután Eleázár, Ahóhi fiának, Dódónak a fia, egyike annak a három vitéznek, akik Dávid mellett voltak, amikor csúffá tették a harcra gyülekezett filiszteusokat. Az izráeliek már visszavonultak, 10 de ő ott maradt, és vágta a filiszteusokat, míg csak bele nem fáradt, és hozzá nem ragadt a keze a kardhoz. Nagy győzelmet adott az ÚR azon a napon. Azután a hadinép is visszatért hozzá, de csak fosztogatni. 11 A következő volt Sammá, a hárári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehinél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, a hadinép már megfutamodott a filiszteusok előtt, 12 de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így adott az ÚR nagy győzelmet. 13 Egyszer a harminc vezér közül hárman elmentek Dávidhoz, és aratáskor érkeztek meg Adullám barlangjába, amikor a filiszteusok serege a Refáim-völgyben táborozott. 14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig ugyanakkor Betlehemnél volt. 15 Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ki hoz nekem ivóvizet a betlehemi kútból, amely a kapunál van? 16 Erre a három vitéz áttört a filiszteus táboron, vizet merített a betlehemi kútból, amely a kapunál volt, elhozták, és odavitték Dávidnak. De ő nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az ÚRnak, 17 és ezt mondta: Az ÚR mentsen meg attól, hogy ilyet tegyek! Hiszen azoknak az embereknek a vére ez, akik kockára tették az életüket! Ezért nem akarta meginni. Ilyeneket vitt véghez ez a három vitéz. 18 Abisaj, Jóáb testvére, Cerújá fia volt ennek a háromnak a vezetője. ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. ő volt a leghíresebb a három között. 19 A három között a legtekintélyesebb volt, ezért lett a parancsnokuk, de a hárommal nem ért föl. 20 A Kabceélból való Benájá, Jójádá fia is kiváló ember volt, és nagy tetteket vitt véghez. ő vágta le Móáb két bajnokát. ő ment le egy verembe, és megölt egy oroszlánt, amikor egyszer hó esett. 21 Ugyanő vágott le egy nagy termetű egyiptomi embert, bár az egyiptomi kezében lándzsa volt, ő meg csak bottal ment rá. De kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és a saját lándzsájával ölte meg. 22 Ilyeneket vitt véghez Benájá, Jójádá fia. ő is nevezetes volt, mint az a három vitéz. 23 Tekintélyes volt a harminc között, de a hárommal nem ért föl. Dávid a testőrök vezetőjévé tette. 24 Aszáél, Jóáb testvére is kivált a harminc közül, akik a következők voltak: Elhánán, a betlehemi Dódó fia, 25 a haródi Sammá, a haródi Eliká, 26 a peleti Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia, 27 az anatóti Abiezer, a húsái Mebunnaj, 28 az ahóhi Calmón, a netófái Mahraj, 29 a netófái Héleb, Baaná fia, a benjámini Gibeából való Ittaj, Ríbaj fia, 30 a pirátóni Benájá, a nahalé-gaasi Hiddaj, 31 az arbái Abialbón, a bahúrimi Azmávet, 32 a saalbóni Eljahbá, Jónátán, Jásén fia, 33 a harári Sammá, az arári Ahiám, Sárár fia, 34 a maakái Elifelet, Ahaszbaj fia, a gilói Eliám, Ahitófel fia, 35 a karmeli Hecró, az arbái Paaraj, 36 a cóbai Jigál, Nátán fia, a gádi Báni, 37 az ammóni Celek, meg a beéróti Nahraj, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója, 38 a jeteri Írá, a jeteri Gáréb 39 és a hettita Úriás; összesen harmincheten.

24.

1 Újból haragra gerjedt az ÚR Izráel ellen. Felingerelte ellenük Dávidot, és ezt mondta: Menj, vedd számba Izráelt és Júdát! 2 A király pedig ezt mondta Jóábnak, hadserege parancsnokának: Járd be Izráel minden törzsét Dántól Beérsebáig, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg a népnek a számát. 3 De Jóáb ezt felelte a királynak: Szaporítsa meg Istened, az ÚR a népet százannyira, mint amennyi most, és gyönyörködjék benne az én uram, királyom! De miért leli kedvét az ilyen dologban az én uram, királyom? 4 A király szava azonban erősebb volt Jóábénál és a csapatparancsnokokénál. Elindult tehát Jóáb a csapatparancsnokokkal együtt a királytól, hogy megszámlálják Izráel népét. 5 Átkeltek a Jordánon, és Aróérnál ütöttek tábort, a várostól délre, Gád völgye közepén, majd Jazérba mentek. 6 Azután Gileádba és Tahtim földjére, Hodsiba mentek, majd Dán-Jaanba és Szidón környékére, 7 továbbá Tírusz erődjéhez mentek, meg a hivviek és kánaániak összes városába. Végül elérkeztek Júda déli vidékére Beérsebáig. 8 Miután bejárták az egész országot, kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe. 9 Jóáb jelentette a királynak a számba vett népnek a számát: Izráelben nyolcszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig ötszázezer. 10 Dávidot azonban bántotta a lelkiismerete azután, hogy megszámláltatta a népet, és ezt mondta Dávid az ÚRnak: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg, URam, a te szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem! 11 Reggel, amikor Dávid fölkelt, így szólt az ÚR igéje Gád prófétához, Dávid látnokához: 12 Menj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az ÚR: Három lehetőséget adok neked; válassz ki közülük egyet, és én azt teszem veled. 13 Bement tehát Gád Dávidhoz, és tudtára adta ezt neki. Megkérdezte tőle: Hét esztendeig tartó éhínség jöjjön-e országodra? Vagy három hónapig kelljen menekülnöd ellenséged elől, amely üldöz téged? Vagy három napig tartó dögvész legyen országodban? Gondold meg, és döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött! 14 Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essünk az ÚR kezébe, mert nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem! 15 Az ÚR tehát dögvészt bocsátott Izráelre aznap reggeltől fogva a kiszabott időig, és meghalt a nép közül hetvenezer ember Dántól Beérsebáig. 16 De amikor az angyal Jeruzsálem ellen nyújtotta ki a kezét, hogy elpusztítsa, bánkódni kezdett az ÚR a veszedelem miatt, és ezt mondta az angyalnak, aki a nép között pusztított: Elég! Most már hagyd abba! Az ÚR angyala ekkor éppen a jebúszi Arauná szérűje mellett volt. 17 Dávid ezt mondta az ÚRnak, amikor meglátta az angyalt, aki a népet irtotta: Bizony, én vétkeztem, és én követtem el bűnt, de az én nyájam nem követett el semmit. Sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra! 18 Gád még azon a napon elment Dávidhoz, és ezt mondta neki: Menj, és állíts oltárt az ÚRnak a jebúszi Arauná szérűjén! 19 Elment tehát Dávid Gád beszéde szerint, ahogyan megparancsolta az ÚR. 20 Amikor Arauná kitekintett, és látta, hogy a király megy hozzá szolgáival együtt, kiment Arauná, és arccal a földre borult a király előtt. 21 Azután ezt mondta Arauná: Miért jött szolgájához az én uram, királyom? Dávid így felelt: Azért, hogy megvegyem tőled ezt a szérűt; oltárt akarok itt építeni az ÚRnak, hogy megszűnjék a népet ért csapás. 22 Arauná ezt mondta Dávidnak: Fogadja el az én uram, királyom, és áldozzon, ahogyan jónak látja! Nézd, van itt szarvasmarha is az áldozathoz, a cséplőeszközök meg a marhák szerszámai pedig jók lesznek tűzifának. 23 Mindezt a királynak adja Arauná, ó király! Majd így szólt Arauná a királyhoz: Legyen kegyelmes hozzád Istened, az ÚR! 24 De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az ÚRnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven ezüst sekelért. 25 És oltárt épített ott Dávid az ÚRnak, és égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutatott be. Az ÚR pedig megengesztelődött az ország iránt, és megszűnt a csapás Izráelben.





Amennyiben kérdései vannak, vagy szeretne többet megtudni egy adott témáról, várjuk levelét, vagy adj hozza a Kedvenceidhez!