Mágia és spiritizmus

Athéni férfiak! Látom, hogy minden dologban másoknál inkább átadtátok magatokat az istenségek félelmének (Cselekedetek 17:22). Ezekkel a szavakkal fordult a keresztény Pál apostol az Areopaguson (Mars-dombon) összegyűlt tömeghez az ősi görög városban, Athénban. Azért beszélt így, mert megfigyelte, hogy bálványokkal van tele az egész város(Cselekedetek 17:16).

Különböző görög és római isteneket látott Pál, nyilvánvaló volt, hogy az ottani emberek életéhez szorosan hozzátartozott az istenségek imádata. Mivel féltek attól, hogy véletlenül figyelmen kívül hagynak valamilyen fontos vagy hatalmas istenséget, aki ezen esetleg felháborodik, az athéniak még egy ismeretlen isten-t is imádtak (Cselekedetek 17:23).

Az istenségektől, különösen az ismeretlenektől való félelem nemcsak az első századi athéniakra volt jellemző. Ez évezredek óta szinte az egész emberiséget uralja. A világ nagy részén az emberek életének csaknem minden területe közvetlenül vagy közvetve szoros kapcsolatban van bizonyos istenségekkel vagy szellemekkel. Az ősi Egyiptom, Görögország, Róma, Kína és más népek mitológiája mélyen az istenekről és szellemekről kialakult elképzelésekben gyökerezett, amelyek egyaránt fontos szerepet játszottak az egyének és a nép életében. A középkorban számtalan történet forgott közszájon alkimistákról, varázslókról és boszorkányokról a kereszténység egész területén. És a helyzet ma is hasonló.

Sok dolog, amit az emberek tesznek - akár tudatában vannak, akár nem -, babonás szokásokkal és elképzelésekkel, sőt néha istenségekkel vagy szellemekkel kapcsolatos. Tudtad-e például, hogy a születésnap megünneplése az asztrológiából ered, amely nagy jelentőséget tulajdonít a pontos születési dátumnak? És mi a helyzet a születésnapi süteménnyel? A görög istennővel, Artemiszszel kapcsolatban tűnik fel, akinek a születésnapját hold formájú, gyertyákkal díszített mézeskaláccsal ünnepelték. És azt tudtad, hogy a temetéseken viselt fekete gyászruha eredetileg csel volt? Az emberek el akarták kerülni a gonosz szellemek figyelmét, akik ilyen alkalmakkor állítólag lesben álltak. Néhány afrikai néger fehérre festi magát, más országokban a gyászolók szokatlan színeket viselnek, hogy a szellemek ne ismerjék fel őket.

E népszerű szokások mellett az embereknek mindenütt vannak babonás szokásai és félelmei. A nyugati országokban úgy gondolják, hogy szerencsétlenséget hoz, ha valaki összetör egy tükröt, fekete macskát lát vagy létra alatt megy át, és - attól függően, hol lakik az ember - a 13-ára eső kedd vagy péntek szerencsétlen napnak számít. Keleten például a japánok úgy viselik a kimonójukat, hogy elöl balról jobbra hajtják egymásra, ugyanis fordítva a halottakat szokás felöltöztetni. Házaiknak soha nincs északkeletre néző ablaka vagy ajtaja, hogy a démonok, akik szerintük abból az irányból jönnek, ne találjanak bejáratot. A Fülöp-szigeteken az emberek a temetés előtt leveszik a halott cipőjét és a lába mellé teszik, hogy Szent Péter örömmel fogadja majd őt. Az idősek azt mondják a gyerekeknek: Legyetek jók, mert a holdban levő férfi Szent Mihály, aki mindent, amit tesztek, megfigyel és feljegyez!

A szellemekbe és istenségekbe vetett hit azonban nem korlátozódik a látszólag ártalmatlan szokásokra és babonákra. A primitív és a modern társadalmakban egyaránt különböző eszközökhöz folyamodnak az emberek azért, hogy a félelmetes szellemeket megfékezzék vagy kiengeszteljék, és elnyerjék a jóakaratúak pártfogását. Természetesen elsősorban talán a távoli őserdők és hegyek lakóira gondolunk, akik spiritiszta médiumoktól, varázslóktól vagy sámánoktól kérnek tanácsot, amikor betegek vagy komoly bajban vannak. De a nagy- és kisvárosok lakói szintén asztrológusokhoz, tenyérjósokhoz és jövendőmondókhoz fordulnak, hogy érdeklődjenek a jövőről, vagy segítséget kapjanak egy fontos döntéshez. Néhány olyan ember is előszeretettel teszi ezt, aki egyik vagy másik valláshoz tartozik. Sokan mások pedig a spiritizmust, a fekete mágiát és más okkult gyakorlatokat vallásukká tették.

Az ember olyan szellemi képességek birtokában van, amelyek megkülönböztetik őt az állatoktól, s azok fölé helyezik. Azzal a vággyal születik, hogy kifürkéssze az ismeretlen titkait. Állandóan foglalkoztatják az olyan kérdések, mint: Mi az élet értelme? Mi történik a halál után? Milyen kapcsolatban áll az ember az anyagi világgal, a világegyetemmel? Továbbá kutat valami után, ami nála magasabb vagy hatalmasabb, hogy némi uralma legyen a maga környezete és élete felett. Csodálatra méltó az az állhatatosság, amivel az ember mindenkor túl akar nőni önmagán. Erőfeszítései soha nem irányultak kizárólag arra, ami csupán az élethez volt szükséges. Mindig keresett, kutatott, tapogatózott, vágyakozott az elérhetetlen után.

Azok, akik nem hisznek Istenben, nem ugyanígy látják ezeket a dolgokat. Az említett hajlamot az emberek pszichológiai vagy egyéb szükségleteinek tulajdonítják. Mégis, vajon nem azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb ember, amikor veszélybe kerül vagy kétségbeejtő helyzetben van, elsőként Istent vagy valamilyen magasabb hatalmat hív segítségül? Ez éppúgy igaz ma is, mint ahogy igaz volt a múltban. A legősibb primitív népek körében is megvolt a maguk elképzelése Istenről, és élénken tudatosult bennük egy legfőbb lény léte.

Más kérdés, hogy az emberek mi módon igyekeztek kielégíteni azt a velük született vágyat, ami az ismeretlen felé kényszerítene őket. A nomád vadászok és állattenyésztők a vadállatok erejétől féltek. A földművelőknek különösen a időjárás és az évszakok változásaira kellett felkészülniük. A dzsungelek lakói mindenre egészen másként reagáltak, mint azok, akik a pusztákon vagy a hegyekben éltek. Tekintve a különböző félelmeket és szükségleteket, az emberek vallási szokások fantasztikus sokféleségét alakították ki, s azok által remélték, hogy a jóakaratú isteneknél meghallgatásra találnak, a félelmeteseket pedig kiengesztelik.

A sokféleség ellenére azonban ezekben a vallási szokásokban felfedezhető néhány közös vonás is. Ilyen például a szent szellemek s a természetfeletti erők tisztelete és az azoktól való félelem, a mágia alkalmazása, a jelekből és előjelekből történő jóslás, az asztrológia és a jövendőmondás több más módja. Ha ezeket a dolgokat szemügyre vesszük, megállapíthatjuk, mennyire fontos szerepet játszottak ezek szerte a világon az emberek vallási elképzeléseinek formálásában évszázadokon át mind a mai napig.

Az ősi időkben az embereknek úgy tűnt, hogy életük titkokkal van tele. Megmagyarázhatatlan és zavarba ejtő eseményekkel voltak körülvéve. Nem tudták például megérteni, miért lesz egy teljesen egészséges ember hirtelen beteg; miért nem esik eső a megszokott időben; egy lombtalan, látszólag élettelen fa miért zöldell és virágzik újra az év egy bizonyos időszakában. Még a saját árnyékuk, szívverésük és lélegzetük is rejtélyes volt számukra.

Mivel az embernek veleszületett hajlama a szellemiekhez való vonzódás, érthető, hogy ezeket a titokzatos dolgokat és történéseket valamiféle természetfeletti hatalomnak tulajdonította. De mert hiányzott a megfelelő útmutatás és megértés, világa hamarosan lelkekkel, szellemekkel és démonokkal népesült be. Például az észak-amerikai algonkin törzs indiánjai az ember lelkét otahchuk-nak nevezik, aminek jelentése: az ő árnyéka; a délkelet-ázsiai malájok pedig úgy hiszik, hogy amikor egy ember meghal, lelke az orrlyukán át szökik el. Ma a szellemekbe és az elhunytak lelkébe vetett hit - és a kísérletezés, hogy az ember valamilyen módon kapcsolatba lépjen velük - szinte általános.

A környező világ dolgai - a nap, a hold, a csillagok, a tengerek, a folyók, a hegyek - is élőnek tűntek, s látszólag közvetlen befolyással voltak az emberek tevékenységére. Mivel ezek a dolgok a maguk külön világához tartozónak látszottak, megszemélyesítették őket mint szellemeket és istenségeket; egyeseket jóakaratúnak és segítőkésznek, másokat gonosznak és bajt okozónak képzelve el. A teremtett dolgok imádata csaknem minden vallásban fontos szerepet kezdett játszani.

Az ilyesfajta hitnézeteket gyakorlatilag minden ősi civilizáció vallásában megtaláljuk. A babiloniak és az egyiptomiak imádták a napistent, a holdistent és a csillagképek isteneit. Imádtak továbbá háziállatokat és vadállatokat. A hindukról köztudott, hogy többmilliónyi istenük van. A kínaiaknak mindig voltak szent hegyei és folyóistenei, gyermeki kegyeletüket pedig az ősök imádata által fejezték ki. A Brit-szigetek ősi druidái szentnek tartották a tölgyfákat, s különösen tisztelték a fagyöngyöt, ami a tölgyön nőtt. Később mindez kibővült a görögök és a rómaiak hitvilágával; s erősen megszilárdult a szellemekbe, istenségekbe, lelkekbe, démonokba és minden egyéb szentnek tartott dologba vetett hit.

Bár az ilyen elképzeléseket ma gyakran babonának tekintik, mégis szerte a világon még mindig sok ember vallási szokásaiban felfedezhetők. Néhányan még mindig szentként tisztelnek bizonyos hegyeket, folyókat, furcsa alakú sziklákat, öreg fákat és számos más dolgot. Oltárokat, szentélyeket, templomokat építenek az ilyenek környékén. A hinduk számára például szent a Gangesz folyó; leghőbb vágyuk, hogy megfürödjenek benne és haláluk után abba szórják majd hamvaikat. A buddhisták rendkívüli élménynek tartják, ha ájtatosságot végezhetnek az indiai Buddhagaja szentélyében, ahol Buddha állítólag egy fügefa alatt elnyerte a megvilágosodást. A katolikusok - remélve, hogy csodálatos módon meggyógyulnak - letérdepelnek a guadalupe-i Miasszonyuk-bazilikában (Mexikó) vagy megfürdenek a lourdes-i zarándokhely szent vizében (Franciaország). Ma még mindig jól látható, hogy az emberek a Teremtő helyett a teremtett dolgokat imádják (Róma 1:25).

Miután kialakult az a hit, hogy az élettelen világ tele van jó és rossz szellemekkel, jött a következő lépés - az emberek megpróbáltak kapcsolatot teremteni ezekkel a szellemekkel: a jókkal azért, hogy útmutatást és áldásokat kapjanak tőlük, a rosszakkal pedig azért, hogy kiengeszteljék őket. Ennek eredményeként alakult ki a mágia, ami gyakorlatilag valamennyi nép körében virágzott, és virágzik még ma is (1Mózes 41:8; 2Mózes 7:11, 12; Ésaiás 47:12-15; Cselekedetek 8:5, 9-13; 19:18, 19).

A mágia tulajdonképpen a természeti vagy a természetfeletti erőket akarja irányítani és kényszeríteni arra, hogy teljesítsék az ember parancsát. A korai társadalmak emberei, mivel sok mindennapos jelenség okát nemismerték, azt hitték, hogy mágikus szavak és varázsigék, vagy bizonyos rítusok ismételgetése előidézheti a kívánt hatást. Hitelt adott a mágia e fajtájának az, hogy a rítusok némelyike valóban működött. Például a Szumátrától nyugatra fekvő Mentatyai-szigetek kuruzslói - lényegében mágusai vagy varázslói - állítólag meglepően hatékonyan gyógyították azokat az embereket, akik hasmenésben szenvedtek. Varázslatuk abban rejlett, hogy a betegeknek az egyik szikla szélénél hasra kellett feküdniük és időről időre meg kellett nyalniuk a földet. Mi tette eredményessé ezt a rítust? A sziklás talaj fehér agyagot, kaolint tartalmazott, ami napjainkban is a hasmenés elleni gyógyszerek egyik hatóanyaga.

Néhány ilyen siker az összes kudarcot feledtette, és megalapozta a kuruzslók jó hírnevét. A papokat, törzsfőnököket, sámánokat, kuruzslókat, varázslókat, spiritiszta médiumokat hamarosan nagy tisztelet és megbecsülés övezte. Az emberek hozzájuk fordultak problémáikkal; például ha betegek voltak vagy meg akartak előzni egy betegséget, ha elvesztettek valamit vagy azonosítani akartak egy tolvajt, ha védekeztek valamilyen ártó befolyás ellen vagy bosszút akartak állni valakin. Végül is az emberek babonás szokások és szertartások egész sorát alakították ki az ilyen dolgokkal és az élet más eseményeivel - például a születéssel, a nagykorúság elérésével, az eljegyzéssel, a házassággal, a halállal és a temetéssel - kapcsolatban. A mágia hatalma és titka hamarosan minden szempontból uralta az emberek életét.

Az emberek által ismert varázslatok hihetetlen sokfélesége ellenére azok alapgondolata mégis meglepően hasonló. Elsőként talán figyeljük meg azt az elképzelést, miszerint a hasonló hasonlót idéz elő, vagyis valamely kívánt hatás elérhető annak utánzásával. Ezt időnként imitatív mágiának nevezik. Amikor például nagy volt a szárazság és a termést veszély fenyegette, az észak-amerikai omaha indián törzs tagjai egy vízzel telt edényt táncoltak körül. Azután egyikük egy kis vizet vett a szájába és szétspriccelte azt a levegőbe, utánozva ezzel a szitáló vagy szemerkélő esőt. Azok, akik medvevadászatra indultak, a földön fetrengtek, mint egy sebesült medve, hogy ezzel biztosítsák a maguk vadászszerencséjét.

Más népeknek ennél bonyolultabb szertartásaik voltak, amelyekhez énekek és áldozatok is tartoztak. A kínaiak hatalmas sárkányt készítettek papírból vagy fából - ez ábrázolta az esőistent -, és egy nagy felvonulás keretében körbevitték; vagy az istenségük képét kihozták a templomból és a napra állították, hogy érezhesse a hőséget, s küldjön esőt a földre. A kelet-afrikai ngoni törzs egyik szertartásakor sört öntenek egy edénybe, amit aztán eltemetnek egy esőtemplom földjébe. Közben így imádkoznak: Chauta mester, megkeményítetted szívedet irántunk. Mit kívánsz, mi az, amit tennünk kell? Valóban el kell pusztulnunk. Adj esőt a gyermekeidnek! Itt a sör, amit neked ajándékoztunk. Azután valamennyien isznak a maradék sörből. Ezt követően énekelnek, táncolnak és vízbe mártott ágakat lengetnek.

A mágikus praktikák hátterében húzódó másik elképzelés az, hogy valamely személy egykori tárgyai még akkor is képesek befolyásolni őt, ha már nincsenek nála. Így alakult ki mások megbabonázása azáltal, hogy egy olyan tárgyat, ami valamikor az övé volt, elvarázsoltak. Az európai kontinensen és Angliában még a XVI-XVII. században is hitték, hogy a boszorkányok és a varázslók képesek ártani az embereknek ezzel a hatalommal. A módszerek közé tartozott például az, hogy valakinek viaszból elkészítették a képmását, majd azt tűkkel átszurkálták; vagy a nevét felírták egy darab papírra, azután a papírt elégették; vagy valamelyik ruhadarabját eltemették; vagy valami mást csináltak az illető hajával, levágott körmével, verejtékével, sőt az ürülékével. Az ilyen és ehhez hasonló praktikák gyakoriságát az is bizonyítja, hogy az angol parlament 1542-ben, 1563-ban és 1604-ben olyan törvényeket iktatott be,amelyek értelmében a boszorkányság főbenjáró bűnnek számított. A mágia e formáját - így vagy úgy - az évszázadok során szinte minden nemzetben gyakorolták.

A mágiát gyakran arra használják, hogy segítségével felfedhessék a titkokat vagy bepillanthassanak a jövőbe különböző jelek és előjelek által. Ezt jövendölésnek nevezik, amiben különösen a babiloniak voltak jártasak. A Magic, Supernaturalism, and Religion című könyvben ez áll: A papok mesterei voltak a jövendőmondásnak; jósoltak a leölt állatok májából és beleiből, a tűzből és a füstből, a drágakövek csillogásából; előre megmondtak eseményeket a források morajlásából és a növények alakjából ... A természeti jelenségeket - az esőt, a felhőket, a szelet és a villámlást - jeleknek tekintették; még a bútorok és fatáblák recsegése is a jövő eseményeit mutatta ... A legyek és más rovarok, valamint a kutyák szintén titkos üzenetek hordozói voltak.

Ezékiel könyve a Bibliában beszámol arról, hogy egyik katonai hadjárata alkalmával megállt Babilon királya az útkereszteződésnél, a két út fejénél, hogy jósláshoz folyamodjon. Megrázta a nyilakat. Kérdezett a terafim útján; megnézte a májat (Ezékiel 21:21). A varázslók, a szellemidézők és a mágiával foglalkozó papok megszokott alakjai voltak a babiloni királyi udvarnak (Dániel 2:1-3, 27, 28).

Más népek, keleten és nyugaton egyaránt, szintén foglalkoztak a jövendőmondás sokféle formájával. A görögök jóshelyeken tudakozódtak a nagy politikai eseményekről éppúgy, mint magánügyeikkel - például házassággal, utazással vagy gyermekekkel - kapcsolatban. A leghíresebb a delphoi jóshely volt. A válaszokat, amelyek állítólag Apollóntól származtak, a papnőn vagy püthián keresztül kapták. Ezek érthetelen hangok voltak, amiket aztán a papok fordítottak le félreérthető versekre. Klasszikus példa erre a Krőzusnak, Lüdia királyának adott válasz, amely így hangzott: Ha Krőzus átkel a Halüsz folyón, le fog rombolni egy hatalmas birodalmat. Kiderült, hogy a lerombolt hatalmas birodalom - a saját birodalma volt. Krőzus a perzsa Cyrus kezétől szenvedett vereséget, amikor átlépte a Halliszt, hogy betörjön Kappadokiába.

Nyugaton a jövendőmondás különösen a rómaiaknál virágzott, akik szinte minden cselekedetükben az előjelekhez igazodtak. A társadalom minden rétegében voltak olyan emberek, akik bíztak az asztrológiában, a varázslatokban, a talizmánokban, a jóslatokban és a jövendőmondás sok más formájában. A különböző vallásokat, amelyek a római világban uralkodtak, az emberek egyformán igaznak tekintették. A híres államférfi és szónok, Cicero szakértője volt annak, hogyan kell olvasni a madarak röptéből. A római történész, Petronius kijelentette: néhány római városban, a bennük megfigyelhető vallások és szertartások tömegéből ítélve, minden bizonnyal több isten volt, mint lakos.

Kínában több mint 100 000 darab, az i. e. II. évezredből (Sang-dinasztia) származó, jósláshoz használt csontot és kagylót ástak ki. Ezeket a Sang-papok használták, hogy megtudják az istenek akaratát minden dolgot illetően: az időjárástól kezdve egészen a katonai csapatok mozgásáig. A papok a csontokra ősi írással kérdéseket karcoltak. Azután a csontokat hevítették, és szemügyre vették a keletkezett repedéseket. A válaszokat ugyanazokra a csontokra karcolták rá. Néhány tudós úgy véli, hogy ezekből az ősi írásjelekből fejlődött ki a kínai írás.

A legismertebb kínai jóskönyv a Ji-king (Változások könyve), amit feltehetőleg a Csou-dinasztia első két uralkodója, Csou Ven-vang és Csou Kung-ti állított össze az i. e. XII. században. A mű részletes magyarázatokat tartalmaz a két szembenálló erő, a jin és a jang (sötét-világos, negatív-pozitív, nő-férfi, hold-nap, föld-ég stb.) kölcsönhatásáról; és sok kínai még mindig meg van győződve arról, hogy ezek az uralkodó elvek az élet valamennyi területén. Ez azt a látszatot kelti, hogy minden örökké változik, hogy semmi sem állandó. Bármely vállalkozás sikeréhez elengedhetetlen, hogy az ember tudatában legyen a pillanat valamennyi változásának és azzal összhangban cselekedjen. Ezért az emberek kérdéseket tesznek fel vagy sorsot vetnek, azután a Ji-king-hez fordulnak válaszért. Évszázadokon át a Ji-king képezte a jövendőmondás, a geomantia és a jóslás egyéb formáinak alapját Kínában.

A nap, a hold, a csillagok és a bolygók szabályos mozgása mindig is megigézte a földi embert. Mezopotámiában i. e. 1800-ból származó csillagkatalógusokra bukkantak. Az ilyen információk alapján a babiloniak sok asztronómiai eseményt, például a holdfogyatkozást, a csillagképek megjelenését és eltűnését, valamint bizonyos bolygómozgásokat képesek voltak előre megmondani. Az egyiptomiak, az asszírok, a kínaiak, az indiaiak, a görögök, a rómaiak és más ősi népek szintén figyelték az égboltot, s a csillagaszati eseményekről részletes feljegyzéseket készítettek. Ezeknek a feljegyzéseknek az alapján állították össze naptáraikat és rendezték el évente ismétlődő munkáikat.

Az asztronómiai megfigyeléseknél feltűnt, hogy bizonyos földi események szemmel láthatóan egybeesnek bizonyos égi eseményekkel. Például az évszakok a nap mozgásának megfelelően váltakoznak, az árapálynál az apály és a dagály mindig a holddal azonos fázisban van, a Nílus évenkénti áradása a legfényesebb csillag, a Sirius megjelenését követi. Ezek után természetes volt az a következtetés, hogy az égitestek fontos szerepet játszanak ezeknek és más földi eseményeknek az előidézésében. Az egyiptomiak a Siriust Nílus-hozónak nevezték. Attól az elképzeléstől pedig, hogy a csillagok befolyásolják a földi eseményeket, már nem állt távol az a gondolat, hogy az égitestekből ki lehet olvasni a jövőt. Így alakult ki az asztronómiából az asztrológia. A királyok és császárok hamarosan udvari asztrológusokat tartottak, akiknek a fontos államügyeket érintő kérdésekben a csillagokhoz kellett fordulniuk. De az egyszerű emberek is a csillagok állását fürkészték, hogy megismerjék saját sorsukat.

És itt visszaérkezünk ismét a babiloniakhoz. ők a csillagokat az istenek égi lakhelyének tekintették, éppen úgy, amint a templomokat azok földi lakhelyének gondolták. Ez vezetett ahhoz, hogy a csillagokat csillagképekbe rendezték; valamint ahhoz a hiedelemhez is, miszerint az égi jelenségek, mint például a fogyatkozások vagy bizonyos fényes csillagok, esetleg üstökösök feltűnése szerencsétlenséget és háborút jelent a föld számára. A Mezopotámiában előkerült tárgyi leletek között több száz olyan jelentést találtak, amelyet asztrológusok küldtek egy-egy királynak. Néhány ilyen jelentésben például az állt, hogy egy közelgő holdfogyatkozás valamely ellenség vereségének a jele, vagy hogy egy meghatározott bolygó feltűnése egy bizonyos csillagképben a nagy harag időszaka lesz a földön.

Hogy mennyire megbíztak a babiloniak a jövendőmondás e formájában, az kiderül azokból a gúnyos szavakból is, amelyekkel Ésaiás előre bejelentette nekik Babilon pusztulását Maradj hát nyugton varázslóiddal, boszorkányságaid bőségével, amelyekben ifjúságodtól kezdve fáradoztál ... Álljanak hát fel és mentsenek meg téged az egek imádói, a csillagok szemlélői, akik újhold idején ismeretet nyilatkoztatnak ki azokról, amik majd veled történnek (Ésaiás 47:12, 13).

Az asztrológia Babilonból Egyiptomba, Asszíriába, Perzsiába, Görögországba, Rómába és Arábiába is átterjedt. Keleten az indiaiaknak és a kínaiaknak szintén megvolt a maguk bonyolult asztrológiai rendszere. A mágusok, akik Máté beszámolója szerint a gyermek Jézust meglátogatták, keleti részekről jött csillagjósok voltak (Máté 2:1, 2). Néhány tudós úgy véli, hogy ezek a káldeai és a méd-perzsa asztrológiai iskolák képviselői lehettek, s Parthiából érkezhettek, ami Perzsia egyik tartománya volt, majd később a független Parthus Birodalommá vált.

Az asztrológia ma ismert és gyakorolt formáját azonban a görögök alakították ki. Az i. sz. II. században Klaudiosz Ptolemaiosz görög csillagász, aki az egyiptomi Alexandriában tevékenykedett, az összes létező asztrológiai ismeretet egybegyűjtötte a Tetrabiblos-nak nevezett négy könyvbe, amelyet mindmáig az asztrológia alapművének tekintenek. Ebből fejlődött ki az úgynevezett születési asztrológia egy ember jövőjének megjósolására kialakított rendszer, amelyben felállítják és tanulmányozzák az illető születési térképét vagy horoszkópját - azaz egy olyan rajzot, ami azt mutatja, milyen volt a nap, a hold, a csillagok és a különböző bolygók állása abban az időpontban, amikor az érintett személy született.

A XIV-XV. századra az asztrológia Nyugaton is széles körben elterjedt. Az egyetemeken, amelyek megfelelő nyelvi és matematikai ismereteket követeltek meg, asztrológiai tanszék működött. Az asztrológusokat tudósoknak tekintették. Shakespeare írásai tele vannak az emberi dolgokat érintő asztrológiai befolyásokra vonatkozó utalásokkal. Minden királynak és sok főnemesnek saját asztrológusa volt, aki mindenkor a rendelkezésükre állt. Alig volt olyasmi - legyen az háború, építkezés, üzlet vagy utazás -, amihez hozzákezdtek volna a csillagok megkérdezése nélkül. Az asztrológia jó hírnévre tett szert.

Az asztrológia mind a mai napig fennmaradt, bár tudományos voltát az olyan csillagászok munkássága, mint Kopernikusz és Galilei, valamint a tudományos kutatás fejlődése egyre inkább kétségbe vonta. Ez a titokzatos mesterség, amely Babilonból indult, s amit a görögök fejlesztettek tovább, majd az arabok bővítettek, még ma is nagy hatással van az államfőkre és az utca emberére egyaránt, legyenek azok akár a fejlett ipari országok városainak, akár a fejlődő országok távoli falvainak lakói.

Akinek a jövő kutatása az égi jelek és előjelek segítségével túlságosan távolinak, megfoghatatlannak tűnik, az más, közvetlenebb és könnyebben elérhető módszerekhez folyamodhat, ha meg akar próbálkozni a jövendőmondás művészetével. A Zohar vagy Sefer ha-zohar (héber; jelentése: A ragyogás könyve) című könyv - egy XIII. századi mű a zsidó misztikáról - azt írja: Az égbolton, ami az egész világegyetemet beborítja, számtalan, csillagok és bolygók alkotta alakzatot látunk. Ezek rejtett dolgokat, mélységes titkokat tárnak fel előttünk. Éppen így a bőrünkön is, ami az egész emberi testet beborítja, megfigyelhetők jellegzetes formák és vonások: ezek a testünk csillagai. Ez a filozófia vezetett a jövendőmondás további módszereinek kialakulásához, amelyek az arc és a kéz vonalait mint prófétai jeleket vizsgálták. Ezek a módszerek még ma is széles körben elterjedtek a keleti és a nyugati országokban egyaránt. Az azonban nyilvánvaló, hogy az asztrológiában és a mágiában gyökereznek.

A fiziognómia az arc vonásaiból olvassa ki a jövőt; például a szem, az orr, a fogak és a fül formája alapján. Johannes de Indagine 1531-ben Strasbourgban megjelentetett egy könyvet, amelyben ezt a témát boncolgatta. A könyv jónéhány arcképet tartalmazott különböző formájú szemekkel, orrokkal, fülekkel stb., s a hozzájuk tartozó magyarázatokkal. Érdekes módon a szerző Jézusnak a Máté 6:22-ben feljegyzett szavait - Ha tehát a szemed egyszerű, az egész tested világos lesz - idézte mint alapot ahhoz az állításához, hogy a nagy, csillogó és kerek szem becsületességet és jó egészséget jelent, a beesett és kicsi szem pedig az irigység, a rosszindulat és a gyanakvás jele. A hasonló témájú, Compendium of Physiognomy című, 1533-ban megjelent könyvben azonban a szerző, Bartolommeo Cocle azt állította, hogy a nagy és kerek szem állhatatlan, lusta személyre enged következtetni.

A jósok szerint a fejen kívül a kéz az, ami minden más testrésznél jobban visszatükrözi a felülről jövő erőket. A kéz vonalaiból történő olvasás, ami feltárja valamely egyén személyiségét és sorsát, a jövendőmondás másik népszerű formája: a kiromantia, amit általában egyszerűen tenyérjóslásnak neveznek. A középkor tenyérjósai a Bibliában kutattak különféle szövegek után, hogy alátámaszthassák tudományukat. Olyan verseket soroltak fel, mint például: Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve és Napoknak hosszúsága van jobbjában, baljában gazdagság és tisztesség (Jób 37:6; Példabeszédek 3:16). A kéz úgynevezett hegyei is lényegesek voltak a tenyérjósok számára, mivel úgy gondolták, hogy azok a bolygókat ábrázolják, s így elárulnak valamit az illető személyiségéről és jövőjéről.

Az arc és a kéz megfigyelése alapján történő jövendőmondás Keleten rendkívül népszerű. A fiziognómiával és a kiromantiával foglalkozókon kívül, akik hivatásos szakértőkként az emberek rendelkezésére állnak, számtalan amatőr van, ugyanis mindenütt kaphatók különböző színvonalú könyvek és kiadványok erről a témáról. Az emberek gyakran szórakozásnak tekintik a tenyérjóslást, de sokan komolyan veszik az ilyen dolgokat. Általában azonban az emberek ritkán érik be a jövendölésnek csupán egyfajta módjával. Amikor súlyos gondokkal vagy fontos döntésekkel állnak szemben, elmennek a templomba - legyenek akár buddhisták, akár taoisták, sintoisták vagy más vallásúak -, hogy felvilágosítást kérjenek az istenektől, majd felkeresnek egy asztrológust, hogy megtudják, mit mondanak a csillagok, azután bekopogtatnak egy jövendőmondóhoz, aki a tenyerükből olvas és az arcukat veszi szemügyre, végül pedig hazamennek és megkérdezik elhunyt őseiket. Remélik, hogy valahol megtalálják azt.

Természetes, hogy mindenki kíváncsi arra, mit tartogat számára a jövő. Mindenki szerencsés sorsot kíván magának, s szeretné elkerülni a bajt. Ezért az emberek évszázadokon át szellemek és istenségek vezetését keresték, s közben spiritizmusba, mágiába, asztrológiába és más babonás szertartásokba keveredtek. Régebben, hogy megvédjék magukat, az emberek amuletteket és talizmánokat hordtak; kuruzslóknál és sámánoknál kerestek gyógyulást. Ma Szent Kristóf-ot ábrázoló medalionokat vagy szerencsét hozó amuletteket viselnek, szeánszokat tartanak, ábécéstábláik, kristálygömbjeik, horoszkópjaik, tarokk-kártyáik vannak. Úgy tűnik, a spiritizmus és a babonák vonatkozásában az emberiség keveset változott.

Sokan persze belátják, hogy mindez tisztán babona, aminek nincs hiteles alapja. Esetleg hozzáteszik, hogy ők csupán szórakozásból foglalkoznak ilyesmivel. Mások azt állítják, hogy a mágia és a jövendőmondás hasznos, mert önbizalmat ad azoknak az embereknek, akik máskülönben összeroppannának az élet gondjainak súlya alatt. De vajon mindez valóban csak ártatlan szórakozás, illetve olyasmi, ami lelkileg feldobja az embert? Valójában miben gyökereznek azok a spiritiszta és mágikus szertartások, amelyekről ebben a fejezetben szó esett, valamint azok a babonás szokások, amelyeket nem említettünk?

A spiritizmus, a mágia és a jövendőmondás különféle formáinak vizsgálatakor feltűnik, hogy azok szoros kapcsolatban vannak az elhunytak lelkébe, valamint a jó és a rossz szellemekbe vetett hittel. A szellemekben, a mágiában és a jövendőmondásban való hit tehát alapvetően a politeizmus egyik formáján alapszik, az pedig az emberi lélek halhatatlanságának tantételében gyökerezik. Vajon megfelelő alap ez arra, hogy valaki építsen rá?

Az első századi keresztények ugyanezekkel a kérdésekkel találták szembe magukat. Görögök és rómaiak között éltek, akiknek megvolt a maguk számtalan istene, istensége és babonás szertartása. Az egyik szertartás abból állt, hogy ételáldozatot mutattak be a bálványoknak, majd az ételeket elfogyasztották. Részt vehetett-e ilyen szertartáson az, aki szerette az igaz Istent és az ő helyeslését kereste? Figyeld meg, hogyan válaszol erre a kérdésre Pál apostol! Ami a bálványoknak áldozott ételek elfogyasztását illeti, mi tudjuk, hogy a bálvány semmi a világban, és hogy Isten sincs csak egy. Mert még ha vannak is úgynevezett 'istenek' akár az égben, akár a földön, amiképpen van sok 'isten' és sok 'úr', nekünk csak egy Istenünk van, az Atya, akiből van minden és mi ő érette (1Korinthus 8:4-6).

Azt is érdemes megfigyelnünk, hogy noha Pál azt mondta: a bálvány semmi, azt nem mondta, hogy a sok isten és sok úr, akikhez az emberek mágiájukkal, jövendőmondásukkal és áldozataikkal fordulnak, nem létezik. Mi tehát a dolog lényege? Pál később ugyanebben a levelében rávilágított, amikor is ezt írta: Hanem azt mondom, hogy amit a nemzetek áldoznak, azt a démonoknak áldozzák, és nem Istennek (1Korinthus 10:20). Igen, isteneiken és uraikon keresztül a nemzetek valójában démonokat imádtak - angyalokat vagy szellemteremtményeket, akik fellázadtak az igaz Isten ellen és csatlakoztak vezetőjükhöz, Sátánhoz, az Ördöghöz (2Péter 2:4; Júdás 6; Jelenések 12:7-9).

Az emberek gyakran szánalmat éreznek az úgynevezett primitív népek iránt, akiket a babona és a félelem rabszolgaságban tart. Azt mondják, azok véres áldozatai és barbár rítusai visszataszítóak a számukra. És ez igaz is. De még ma is hallani fekete mágiáról, sátánizmusról, sőt emberáldozatokról. S bár ezek talán szélsőséges esetek, mindazonáltal azt mutatják, hogy az okkultizmus iránti érdeklődés még mais él. S ez kezdődhet ártatlan szórakozásként vagy kíváncsiságból; gyakran azonban tragédiával és halállal végződik. Milyen bölcs dolog megszívlelni a Biblia figyelmeztetését: őrizzétek meg józanságotokat, legyetek éberek! Ellenségetek, az Ördög mint ordító oroszlán jár körül, keresve,hogy elnyeljen valakit (1Péter 5:8; Ésaiás 8:19, 20).

Felhasznált irodalom: E.H.Broadbent:Zarándok gyülekezet; Az emberiség Isten keresése




Amennyiben kérdései vannak, vagy szeretne többet megtudni egy adott témáról, várjuk levelét, vagy adj hozza a Kedvenceidhez!