Dániel könyve

A könyv egyetlen kijelentés sem igazolja nyíltan, hogy Dániel, akinek neve jelentése Isten a Bíró vagy Isten Bírája, írta volna ezt a könyvet, de sok esetben, egyes számban beszél, és a Dániel 7. 1-ben határozottan ki van jelentve, hogy ő volt az, aki megírta látomásainak némelyikét. (Dán 7 2,28. 8:2 9:2. 12:5,7,8). A tanult Dániel két nyelven írta könyvét, egy részét héberűl, és egy részét arámúl írta. Az arám nyelv a 2. fejezet 4. versétől a 7. fejezet 28 verséig van írva.

Nehéz a könyv történeti keletkezésének időpontját meghatározni. Nehéz összhangba hozni azt a látszólagos ellentétet, amely fennáll a Jer 25:1. és a Dán 1:1,2. között. De a Dán 1:1,2 a történelmi események fényében nyilvánvaló, hogy a Jer 25:1 egy ezt megelőző időre vonatkozik. A II Kir 24. és 25. fejezet bizonyítja, hogy a hódító Babilon két esetben vitt Jeruzsálemből, és Júdából foglyokat, Jojákhim rövid uralkodásának végén, (Kr. e. 618-ban) és tizenegy évvel Sedékiás elesése után, Jeruzsálem teljes vereségekor, (Kr. e 607-ben). Az első fogság idején (Kr. e. 618-ban), csak a nemesek, és a képzettebb Júdabeliek lettek elhurcolva, közöttük volt Dániel és három társa, akik a tűzeskemence próbája által lettek ismerté. (Dániel 1:1-7. II Kir 24:10-16).

Dániel meghatározza az első fogság kezdetének idejét, amely Jojákhim uralkodásának harmadik évében kezdődött, aki Kr.e. 618-ban kezdett uralkodni. (Dániel 1:1)Jojakim, Júda királya uralkodásának, aki adófizetője volt Babilonnak, Babilon királya feljött, Jeruzsálem ellen és körülvette a várost. Jojákhim egy egyiptomi rendelet alapján került a trónra, és Egyiptomnak adófizetője volt, több éven keresztűl. Amikor Babilon meghódította Egyiptomot, Jojákhim Egyiptomi fennhatóság alá került, és három évig ezen uralom alatt maradt, három év múlva azonban, a zsidó király fellázadt. II Kir 24:1. A harmadik esztendő, amelyben Egyiptomnak adó fizetője volt, uralkodásának tizenegyedik, és egyben utolsó éve volt, mivel a babiloni király a lázadó zsidó király ellen jött, és rövid idő alatt meghódította. Kr.e. 618 megjelöli az első fogság idejét, és ez a Dániel könyve történetének a kiindulópontja. A könyv befejeződik Cirus uralkodásának harmadik évében Kr. e. 535-ben, magába foglalván nyolcvanhárom évet.

A második fejezetben Dániel leírja, hogy három társával hogyan őrizték meg magukat tisztán az eledelektől és az italtól, ezért pedig Nabukudonozor tízszer bölcsebbeknek tartotta őket a birodalom mágusainál, és csillagjósainál. Nabukadnezárnak volt egy álma, uralkodása második évében. Ezt a különleges álmot, amely megzavarta alvásában elfelejtette, amikor felébredt. Egyetlen bölcs káldeus sem tudta megmondani mit álmodott, és még kevésbé azt, hogy ez mit jelentett. Dániel miután három hű zsidó társával együtt imádkozott, Isten ereje által ismertette a királlyal az álmot és annak értelmét. Az álom egy nagy, és félelmetes állóképet ecsetelt, amely különböző fémekből tevődtek össze, amelynek lábai vas, és agyag ötvözetből állott. Egy hegyből, kő vált ki kéz érintés nélkül és megütötte az állókép lábát, és a fémek az agyaggal együtt nyomtalanul eltűntek a nyári szélben. Majd a kő nagy heggyé vált, amely betöltötte az egészföldet. Miután Dániel megmagyarázta ezt az álmot, Babilonban alkirállyá tétetett, és három társa is magas tisztséget kapott a kormányban. Az álom Nabukodonozor uralkodásának második évében keletkezett. Nabukodonozort uralkodásának tizenkilencedik évében Isten felhasználta, hogy elpusztítsa a hűtlen Jeruzsálemet, és véget vessen az Izrael nemzetének, mint független teokratikus nemzet és Nabukodonozor mint egyeduralkodó kezdett uralkodni a nemzetek idejétől. Az álom a birodalmak végére mutatott, amikor Krisztus uralkodik.

A harmadik fejezetben Dura mezején fel van állítva egy nagy szobor, amely előtt mindenkinek meg kell hajolnia, és imádnia kell akkor, amikor megszólal a nemzeti himnusz. Sidrák, Misák, és Abednegó nem hajoltak meg az állókép előtt. Mindannak ellenére, hogy lehetőség van adva számukra, hogy megváltoztassák magatartásukat Nabukodonozor előtt, ők határozottan visszautasították. Nabukodonozor haraggal telten elrendeli, hogy a kemence a szokásostól hétszeresen legyen befűtve, és a három hű zsidót vessék be oda. A hőség miatt akik bedobták őket, elégtek, de a három hű zsidó sértetlenül jártak a tűzben egy negyedik kíséretében, aki olyan volt, mint az Isten Fia. Az igaz imádat nyilvánvaló volt.

Nabukodonozor terebélyes fáról való álmát mutatja be a negyedik fejezet, ez a gyümölcsökkel tele zöldellő fa menedéket és táplálékot nyújtott a föld vadai számára. Egy mennyei hírnők kivágta a fát, de törzsét meghagyta vasláncokba verve. Így kellett ennek maradnia hét időig. A Dániel által megfejtett álom beteljesedett kicsinyben Nabukodonozor királyon, és utalt egy teljes nagybani beteljesedésre.

Belsazár idejében történt eseményeket mutat be az 5, 7 és a 8-ik fejezet. Uralkodásának első évében írta le Dániel a négy fenevadról szóló álmot, és annak magyarázatát. (7:1-28). Ez Krisztus uralmára mutat rá. Belsazár uralkodásának harmadik esztendejében, Dánielnek látomása van a kosról, és a kecskebakról, amelynek megfejtését is megkapja Gábriel angyaltól. (8:1-27). Belsazár tiszteletlen lakomáját írja le az ötödik fejezet, amely alkalommal egy emberi kéz idegen szavakat ír a falra. A káldeusok egyetlen jövendőmondója, és csillagjósa sem tudta megfejteni az írást, de Dániel megfejti az üzenetet: mivel Belsazár Isten ellen lázadt, és meggyalázta a templom edényeit, Isten megszámlálta Belsazár uralkodásának napjait, és ennek vége elérkezett. A babiloni uralkodó megméretett, és könnyűnek találtatott, királysága ketté lesz osztva, a Médeknek és Perzsáknak adatik. Még azon az éjszakán beteljesedett az írás, Dárius és Cirus uralkodásának idejében lezajlott eseményekről számol be a 6, 9, 10, 11 és 12. fejezet (Kr. e. 539-535).

Dániel jólismert történetét mutatja be a 6. fejezet, amikor néhány irigy vezető megvádolja Dánielt, akit bedobnak az oroszlánok vermébe. Miután ő megszabadul, vádlóit bedobják a verembe, hogy elvesszenek a király vadainak fogai által. A 9. fejezetben, (Kr. e. 539-ben) elmélkedni látjuk Dánielt, Jeremiás próféciája felett, Jeruzsálem hetven éves pusztulását illetőleg. Ez az idő két éven belül le kellett járjon. Miközben Dániel bizalommal megvallja imádkozva saját bűneit, és Izrael bűneit, a hetven hét dicsőséges próféciájának kinyilatkoztatásában részesül, amely meghatározza a Messiásra való várakozás idejének a lejárását. Ennek ideje annyira jól, és pontosan meg volt értve, hogy a zsidók Kr. u. 29-ben a Messiásra való várakozás lázában voltak. (Luk 3:15). Dániel három hetes gyásza és böjtje után,(Kr. e. 535-ben) meg van jutalmazva egy angyali látogatással, amely (11és 12 fejezetben) bemutatja az északi, és déli király közötti összetűzést, a Messiásnak trónra ültetését. Dániellel tudatva van a beteljesedés ideje és a dolgok megértése. Az utolsó két fejezetben meg van említve a borzasztó pusztítás. (11:31 12:11). Dániel utolsó egyéni beszámolójának pontja erre a látomásra utal. (10:1). Ez a perzsa Cirus uralkodásának harmadik évében történik, vagyis Kr. e. 535-ben így a könyv magába foglalja azt az időt, amely eltelt, a hetven éves fogság előtti 11 évtől, a hetven éves fogság utáni harmadik évig.