A keresztség

A keresztség evangéliumi rendelés. Jelképezi, hogy mit jelent meghalni, eltemettetni és feltámadni Krisztussal, s kifejezi, hogy a keresztelendő ünnepélyesen lemond a bűnről, önként vállalja énjének megfeszítését s így, a kegyelem szövetségébe fogadva, Krisztus testének élő, bűntől megtisztított tagjává lesz. Benső jelentőségével a keresztség szüntelen tanítja, hogy az evangélium az Úr Jézus halálában, engesztelő művében és feltámadásában gyökeredzik. Ennélfogva a keresztségnek kettős jelentősége van: egyrészt hirdeti mint jelkép az evangélium mibenlétét, másrészt meggyőzi a bűnöst, hogy Krisztus által Isten új életet biztosít neki. A keresztséget, mint cselekményt, jelölő ige az Újszövetségben a baptizo. Jelentése: alámeríteni, vízbe teljesen bemeríteni, beelfedni, valamit folyadékkal eltakarni. Ez az egyetlen módja a keresztségnek az Újszövetségben, ahogyan az Úr Jézus korában is gyakorolták.

Jóllehet az Úr Jézusnak nem volt bűne, nem bűnösségének megvallásaként keresztelkedett meg. Azt az utat járta, amelyet nekünk is járnunk kell, cselekedte, amit nekünk is cselekednünk kell. Keresztségét követő, szenvedésekkel és tűréssel tele élete szintén példa számunkra. Jézus hívja a bűnösöket, tegyék meg ama lépéseket, amelyek oly szükségesek, hogy gyermekeivé váljanak. Életével példaképpen állította elénk a maga engedelmességét azzal, hogy megkeresztelkedett. Ő mindenben a mi Példaképünk. A keresztség a bűntől megtisztulást, a bűnnek Jézus vére erejében való lemosását fejezi ki. Csel. 22,16 A keresztelendők nyilvánosan kijelentik, hogy nem élnek többé öntelt, a maguk kedvteléseit kereső életet. Krisztus örömét leli azokban, akik ezt a rendelését mint emlékeztetőjét tekintik annak, hogy ünnepélyes szövetségkötés által elkötelezték magukat Istennek élni. Az Atya a Fiú és a Szentlélek, e végtelen, mindeneket ismerő Hatalmasságok fogadják azokat, akik igazán szövetségi kapcsolatba lépnek Istennel.

A keresztséget jelölő baptizo, vagyis alámeríteni, bemeríteni igéből képződött. Ahányszor keresztség-et olvasunk a Szentírásban, sose feledjük, eredetiben alámerítés olvasható. Nem csak meglocsolni kell vízeel az egyént, hanem bemeríteni teljesen a víz alá. Csel. 8,26-40 Róm. 6,4; János 3,23; 8,36-39. Csakis olyan személyt volt szabad megkeresztelni, aki képes volt gondolkodni, önállóan dönteni, felelősségének tudatában volt, és képes volt felmérni az esemény jelentőségét.

A keresztség szövetségében mint lelki élményben három mozzanatot különböztetünk meg: a megtérést, vagyis a szövetségkötés előkészítését; az óember megfeszítését (ez a keresztség fő eleme); és az új ember feltámadását, ami a hosszú átalakulás kezdőpontja. A megtérés az isteni kegyelem csodája. A lelkiismeret felébredésével kezdődik, amikor Isten igéje hat rá, s a Szentlélek serkenti. E felébredés célja és tartalma a megtérés: vagyis az az elhatározás, amely mindenestől megváltoztatja az addigi életmenetet. Az óember megfeszítése az elkövetett bűnök mély fájlalásának az eredménye. A megtérés ítéletmondás önmagunk felett, múltban elkövetett bűneink felett, s határozott döntés, hogy többé ne folytassuk őket. Mint minden szövetségkötésben, a keresztségben is benne értetődik a szerződő felek egymás iránti hűsége, s ha valaki visszatérne huzamos bűnös életre, ez a szövetség is elveszítené hatását (Zsid. 6,4-6).

A mózesi törvény előírta a papok számára azt az életkort, amely lehetővé teszi a papi szolgálat elkezdését, mely rendelkezést Krisztus is tiszteletben tartotta. Harminc esztendõstől és azon felül az ötven esztendősökig mindenkit, aki szolgálatra való, hogy munkálkodjék a gyülekezet sátorában. 4Móz. 4:3. Maga Jézus pedig mintegy harminc esztendős volt, mikor tanítani kezdett, ki, amint állítják vala, a József fia vala, ez pedig a Hélié. Luk. 3:23. Keresztelő János is ennek megfelelően járt el, aki Krisztus keresztsége előtt hat hónappal kezdte el tevékenységét. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lõn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatára. Luk. 3:2,3.

Megtatatatol te és a te egész házadnéped. Mivel a Szentírásban egyetlen szöveg sem létezik, amely gyermekek kereszteléséről szólna, egyesek arra az újszövetségi esetekre hivatkoznak, amikor a keresztény hitre térők egész házanépének megkereszteléséről van szó. Azt állítják, hogy itt az említett családok gyermekeinek megkeresztelése is feltételezhető. Az angyal kijelentette Kornéliusnak, hogy megtartatol te és a te egész házadnépe (Csel. 11,14). Míg Péter apostol beszelt, a Szentlélek alászállt mindazokra, akik hallgatják vala e beszédeket (10,44). A csoda láttán Péter apostól parancsolt, hogy kereszteljék meg azokat, akik vették a Szentlelket (10,47-48). A szöveg komoly vizsgálója lehetetlen, hogy észre ne venne néhány jelentős körülményt, például, hogy megkeresztelték azokat, akik Szentlélekben részesültek, továbbá: a Szentlélek szállt azokra, akik hallgatták az igét. Tegyük fel, hogy jelen voltak anyák is, csecsemőikkel (ez egészen valószínű), de mondhatnánk-e, hogy ezek a kisdedek hallgatják vala e beszédet? Hallgatni a beszédet ugyanis jelenti a megtérés vágyát, tehát értelmi tevékenységről van szó, amit aligha feltételezne valaki csecsemők esetékben.

Csel 16:15. Lidiának az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, amiket Pál mond vala. Itt is bebizonyosodik, amit Tertullianus mond, hogy az ige hirdetése megelőzi a keresztséget, vagyis hogy a keresztség az igehirdetés következménye. Hogyan lehetséges ez csecsemők esetében? (Csel. 16,33). Előzetesen azonban Pál és Silás hirdeték néki az Úrnak igéjét... s mindazoknak. Ha mindazoknak, akkor — gondolják egyesek — csecsemőknek is. A keresztség után a tömlöctartó egész házanépével örvendeze. Nem lenne túlságosan sok feltételezni, hogy csecsemők is örvendeztek a keresztségkor az Istenbe vetett hitnek?

Hitt az Úrban, egész házanépével egyben, és megkeresztelkedének (Csel. 18,8). Hihettek-e a csecsemők, hogy megkereszteljék őket? Megkereszteltem azonban Stefána házanépét (1 Kor. 1,16.) mondja Pál. Igen ám, de levele végén hozzáteszi, hogy Stefána háznépe a szentek szolgálatára adták magukat (16,15.) Ennyi nem várható csecsemőktől!

A gyermekkeresztség az egyháztörténelemben

Adolf Harnack véleménye az, hogy nem található biztos nyoma a gyermekkeresztségnek abban az időben (II. század). A személyes hit szükséges feltétel volt. Még egy érdekes megállapítást csatol ugyancsak ő: Origenesz (III. sz.) könnyen érvelhetett a gyermekkeresztség mellett, hiszen ő magában a születésben is bűnös árnyalatot látott, sőt még előzetes életben elkövetett bűnöket is feltételezett. A gyermekkeresztség legrégibb bizonyítékai tehát filozófiai magyarázatokba nyúlnak vissza.

A gyermekkeresztség bevezetéséről Loofs így ír: A gyermekkeresztség első ízben Ireneusnál említődik, de neki ellenemond Tertullianus. Origenész szerint pedig apostoli szokás. Ám hallgassuk meg, mit mond Tertullianus (160-220) a gyermekkeresztségről: Az Úr így szólt: 'Ne tiltsátok el Tőlem...' Jöjjenek tehát az Úrhoz, amikor nagyok lesznek, jöjjenek amikor már képesek tanulni, amikor megértik, hogy kihez kell jönniük. Legyenek keresztényekké, amikor megismerhetik Krisztust. Ez az ártatlan életkor miért sietne a bűnök bocsánata után? Vajon a polgári törvények elővigyázatosabbak lennének-e, mikor nem bíznak földi javakat gyerekek kezére, s mi csecsemőkre bíznánk a mennyeieket? Jussanak legalább addig, hogy kérhessék az üdvösséget, s feltételezhető legyen, hogy azt legalább olyannak adták, aki igényelte.

Ciprianus (isz.253) véleménye szerint az újszülötteket másod- vagy harmadnap volt szükséges megkeresztelni. Mégis sokan az egyházatyák közül felnőtt korban keresztelkedtek. Milánó püspökének, Ambroziusnak elődei már jó száz éve keresztény hitre tértek. Ő maga mégis 34 éves korában keresztelkedett meg. Hieronimus szülei dalmát keresztények voltak. Fiuk húszéves korban keresztelkedett, Gergely püspök fia pedig 30 éves korban (de azért úgy vélte, hogy a hároméves gyermek megkeresztelhető, mert kifejlődött már a beszélőképessége). Aranyszájú Szent János érett szónok volt, mikor megkeresztelkedett. A gyermekek megkeresztelésének szokása egyre terjedt, s a karthágói zsinat (418) második kánonja leszögezi: Aki azt mondja, hogy az új szülött kisdedeket nem kell megkeresztelni — legyen anatéma (átkozott).

A középkorban a gyermekkeresztelés terjedése ellenhullámot váltott ki. A gyermekkorban megkereszteltek érett korban szükséges ujrakeresztelését kezdték kérni és gyakorolni. Az ilyenek ellen Nagy Theodosios (379-395), II. Theodosius (408-450), és Justinianus (527-565) súlyos rendeleteket adott, egészen a kivégzésig menően. Az érett korban gyakorolt hit-keresztséget azonban már nem lehetett eltörőlni. Ismeretes, hogy a waldenseknél, katároknál, bogumiloknál, arnoldistáknál, az exkommunikáció és üldözés - sőt sokak kivégzése - ellenére is fennmaradt egészen a reformáció idejéig.

Ismeretes Otto de Bambergnek, Pomeránia apostolának története, aki 1124 körül felnőtteket keresztelt alámerítéssel. Abelard Petrus tanítványa ( Petrus de Bruys) húsz évet prédikált Dél-Franciaországban, újrakeresztelve híveit. 1126-ban égették el máglyán. Arnold de Bresciát szintén emiatt égették el 1155-ben Itáliában. Az ő követőit nevezték arnoldistáknak. A bohém testvérek —a waldensek lelki testvérei — szintén érett korban keresztelkedtek egészen 1535-ig. Ők újrakeresztelték a római egyházból hozzájuk csatlakozókat. A gyermekek keresztelésének szokása kiszélesedett Európa hitretérítése után. A reformáció idején pedig már bevett szokás. (1300 körül bevezették a meghintéssel történő keresztséget az alámerítés helyett). A keresztelés formáinak megfelelően a szakramentum teológiája is változást szenvedett, pl. a víznek különleges jelentőség jutott a spekulatív teológiában. Igy — írja Harnack — a szakramentumról alkotott felfogás mágikumokkal telt, s onnan még fájlalandóbbá. Azt hirdették, hogy a keresztség nyomán a gyermek megszabadul az eredendő bűntől.

A keresztség sem volt mentes a századok folyamán virágzó misztikus hiedelmektől és gyakorlatoktól. Külső megszentelődés gondolata tapadt a keresztséghez. Már a vértanúk gyülekezetében szokássá vált az olajjal való megkenés keresztség után, valamint a kézrátétellel való keresztelés. Bevezették a fehér ruhát, nemcsak mint a szertartás kellékét, hanem viselését is húsvét és pünkösd között, mintegy az elnyert tisztaság kifejezésére. Kb. a IV. századtól szokássá váltak a keresztelési gyertyák, az újonnan megkereszteltek benső megvilágosodásának jelképéül. A középkor lassan szétválasztotta a kézrátételt a keresztségtől. Az előbbi kizárólag a püspök hatáskörében maradt. A gyermekkeresztség általánossá válása folytán ebből nőtt ki az új szakramentum, a firmung, amelyet a történelmi protestantizmus confirmatio néven vett át. A lyoni zsinat 1274-ben, majd a florenzi 1439-ben, később a tridenti 1562-63-ban egybehangzóan a hétéves legalacsonyabb életkorra szabályozta a firmung (konfirmáció) idejét.

A felnőtt korban történő keresztelés — természetes módon — feléledt, mihelyt megszilárdult a Sola Scriptura keresztény elv. Az újrakeresztelő mozgalom mint a reformáció mellékága jelentkezett és számos vártanúáldozatot követelt. Ne csodálkozzunk, ha egyes csoportok elveszítették türelmüket, s erőszakra erőszakkal válaszoltak. Zwingli kezdetben ellene volt a gyermekkeresztségnek, később jóváhagyta és elítélte a felnőttkeresztséget. Luthernek sem volt szilárd álláspontja e kérdésben. Írásaiból egymásnak ellentmondó elveket lehet kiolvasni. Előbb hangsúlyozta a hit szükségességét mint a keresztség sine qua non feltételét (Grossen Katechismus, a gyermekkeresztségre vonatkozó rész). Ahol nincs hit, a keresztség gyümölcstelen jel marad — mondja. Akkortájban megbékélt az alámerítéssel történő kereszteléssel is, később azonban, akárcsak az úrvacsoráról szóló tanítás kérdésében fokról fokra eltávolodott a kezdeti állásponttól, s mindinkább közeledett a katolikus szakramentumteológiához. Addig ment, hogy elismerte a hit jelenlétét a csecsemőknél, persze anélkül, hogy ezt a csecsemő kifejezhetné. Úgy érvelt, hogy mi sem vagyunk keresztények amikor alszunk. Ezekre a lutheri eszmefuttatásokra utal Karl Barth, amikor megjegyzi: ami hiányozna mégis a gyermek hitéből — még ha a legkisebb mértékben alapozhatnánk is rá —, az maga a tény, hogy nem nyilváníthatja ki, sem a keresztséget nem kérheti. E kettő pedig nem választható el a keresztségtől anélkül, hogy kényszer-cselekménnyé ne válna.

Kálvin következetesen védte a gyermekkeresztséget. A körülmetélkedés, valamint a gyermekkeresztségközti közös vonásokból indul ki, s azt tartja, hogy a keresztség által Isten befogadja a gyermeket a kegyelem szövetségébe. A Heidelbergi Katekizmusban a következő érvelést találjuk: Meg kell-e keresztelni a kis gyermekeket? Felelet: Meg, mivel ugyanis ők is éppúgy beletartoznak Isten szövetségébe... ennélfogva a keresztség által, mint a szövetség jegye által, a keresztény anyaszentegyházba őket is be kell avatni és a hitetlenek gyermekeitől meg kell különböztetni.

Előítélettől mentes bibliai exegézist követve, az újreformátori teológia, vagyis Karl Bart dialektikus teológiája új szakramentális teológiát is szült. Ennek hatásától még a jelenkori katolikus teológia sem maradt érintetlen. Már az ősi, hagyományos egyházakban is felvetődik a kérdés — és egyre hangsúlyozottabban —, hogy megkeresztelhetők-e a kisgyermekek, akik képtelenek személyes hitvallást tenni? Barth utolsó teológiai tárgyú könyve épp a bibliai keresztségről nyújt körültekintő tanulmányt. Előre látta, hogy könyve milyen ellenállásba ütközik még a maga egyházának kebelében is, azért az előszóban megjegyzi: Mintha előre látnám, hogy ez által a munkám által ismét visszanyerem azt a magányomat, amelynek ezelőtt ötven évvel örvendtem... Legyen úgy! Eljön az idő, amikor ebben a kérdésben is nekem adnak majd igazat. A gyermekek alámerítése (baptismus infantium ) azok keresztsége, akiknek a vallásos cselekmény előtt nincs mit mondaniuk, mert semmit nem mondhatnak, s meg sem kérdezhetjük őket, volna-e valami mondanivalójuk! Megkeresztelik őket, anélkül hogy megkérdeznék: kérik-e ezt, vagy felkészültek-e rá?; anélkül, hogy felelőssé tennénk őket. Röviden: a keresztség egészében passzív forma, mert abból a gondolatból következik, hogy e gyermekek keresztény szülőktől származnak. Jelenben a keresztségről szóló tanítás az összes nagy egyházakban nemcsak hiányos, hanem egészében az űrben lebeg, a keresztség gyakorlása pedig a tantételeket tekintve egészen önkényes. Valójában sem exegétikailag, sem dogmatikailag nem bizonyítható, hogy a keresztségben a rendelésnek megfelelően — a keresztelendő csupán tárgya volna a cselekménynek. Ellenkezőleg, ő aktív részes, aminél fogva függetlenül attól, hogy mennyi idős, nem lehet gyermek. Barth úgy érvel, hogy személyes vallástétel híján és személyes belevonás híján a gyermekkeresztségnek kényszerítő jellege van, vagy ahogy ő mondja: "ordít a kiegészítés (Ergánzung) és után apótl ás (Nachholung) után, ami a konfirmációval jő mint a keresztség szövetségének hitelesítője. Beszélhetünk tehát egész keresztségről és csak fél keresztségről.

Azok után az okok után kutatva, amelyek ezt a Bibliától idegen gyakorlatot maguk után vonták, Barth úgy ítéli meg, hogy a gyermekkeresztség legnyomósabb oka magától a keresztségtől egészen idegen területen keresendő. Minden erővel arra törekedtek, hogy a Corpus Christianum fennmaradjon népszerű vallás köntösében, azaz mint államvallás vagy tömegvallás. Természetesen ez nem lehet törvényes alap a gyermekkeresztséghez, ezért el kell törölni, és a keresztséget a maga törvényes alapjára kell visszahelyezni. A megfelelő keresztség nem lehet más, mint annak keresztsége, aki szabadon dönthet e cselekmény tekintetében, nem pedig a gyermekkeresztség.

Ex opere operato. A cselekmény önmagában hathatós, hangzik Optat de Mileve afrikai püspök hírhedt tézise. Ő a IV—V. sz.-i donatista szakadás történettudósa. Szerinte a szakramentum hatékonysága magában a kiszolgáltatási jelben rejlik és eltörölhetetlen (caracter in delebilis) annak tekintetében, akinek ki szolgáltatják (pl. a keresztség, bérmálás, pappá szentelés stb). A protestantizmus elvben elveti ezt a tételt, de gondolkozzunk csak néhány kijelentés súlyán (az idézetet egy református rendszeres teológiai kurzusból vettük): A keresztség egyszeri, beolt az univerzális keresztény egyházba. Az egyszer felvett keresztség ereje megmarad az egész életre. Ha meggondoljuk, hogy a szerző a gyermekkeresztségre céloz, hadd kérdezzük meg jogos aggodalommal: mégis ex opere operato?

A fentiekből egyértelművé válik, hogy a gyermekkeresztség legfontosabb oka az volt, hogy az egyház előrre bebiztosítsa magát hivekkel, mit sem számítva a Biblia elvei, hiszen ha a gyerek az adott elvek között nő fel, kissebb az esélye, hogy felnőtt korában kilép az egyházból. A pogányok megkeresztelése és az egyházba vonása is a hívek létszámát volt hivatott nővelni, ezzel is több pénz került az egyházak kincseskamráiba.

Idézetek

És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Csel. 19:3,4. Akkor eljőve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa. János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jősz én hozzám? Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede néki. És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és íme az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani. És íme egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm. Mát. 3:13-17. Amint azért megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János, (Jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai.) Ján. 4:1,2. Krisztus közvetlen mennybemenetele előtt felhatalmazta tanítványait mondván: Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében. Mát. 28:19.

Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Csel. 2:38. Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelé őt. Csel. 8:37,38. És az magához vévén őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől; és megkeresztelkedék azonnal ő és az övéi mindnyájan. Csel. 16:33.

Egyetlen utalást sem találunk az Írásban ami azt igazolná, hogy gyerekeket meg kellene keresztelni. A beszámolók arról tesznek vallomást, hogy csakis felnőtt emberek voltak megkeresztelve, olyanok, akik tudatában voltak annak, hogy mit tesznek. A keresztség tulajdonképpen a belső elhatározás kinyilatkoztatása miszerint az egyén Istennel szövetségre lép a Krisztus által, és elkötelezi magát, hogy annak megfelelően él ettől kezdve, amint Isten elvárja. A víz alá süllyesztés azt jelképezi, hogy a személy meghal önmaga számára, és felhozattatik az életre Isten akaratának cselekvésére.

Ez a keresztség erőt adott a tanitványok idejében, felelevenítve mindazt, amit Krisztustól hallottak, és hozzásegítette őket azon dolgok megértéséhez, amelyek homályosak volt számukra. És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lõn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek elõttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk. Csel. 2:1-4.

És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt, és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek. Ján. 14:16,17,26.

Amíg a vízben való keresztség, az Istennek való önfelajánlás jelképe volt, a tűz a megsemmisítés jelképe. Miképpen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén. Jud. 7. Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók, pedig az angyalok. Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén. Mát. 13:39,40. Amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett: A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára. 2Pét. 3:6,7. Távol legyen! Mert akkor mi módon ítéli meg az Isten a világot? Mert ha az Istennek igazsága az én hazugságom által öregbült az ő dicsőségére, miért kárhoztattatom még én is, mint bűnös? Róm. 6:3,7.

Jézus pedig felelvén, monda: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? És megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? Mondának néki: Meg. És monda nékik: Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek; de az én jobb és balkezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette. Mát. 20:22,23.

Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. 1Cor. 12:13. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Gal. 3:27. Eltemettetvén Õ vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból. Kol. 2:12.