A fáraó

Szabadok elnyomója

Az ókori Egyiptom királyai a megszokott módon a „FÁRAÓ” címet kapták, jelentése „Nap”. Az Egyiptomi felfogásnak megfelelően, azt akarták kifejezni, hogy a Fáraók úgy uralkodnak a Földön, mint ahogy a legfényesebb Nap uralkodik az égen. A régmúlt története ismeretlen sok Fáraónak az azonosságát illetően, főképpen egyes dinasztiákban. A bibliai feljegyzés sem segít ebben a tekintetben, mivel a legtöbb esetben az egyiptomi királyokra, a Fáraó kifejezés által utal. Az uralkodó az ami prófétai jelentőséggel bír és nem a személy azonossága, ezért a Biblia általában nem foglalkozik ez utóbbival.

A Fáraó kifejezés, különböző jellemek kifejezésére is van használva és nem csupán egy személy azonosítására. Ábrahám idejében is létezett egy Fáraó, hasonlóképpen egy igazságra hajlamos élt a József idejében, aki egy prófétai drámát alakított Isten szemléltetésére. A következő, aki előfordul a bibliai feljegyzésben, aki sok idővel József halála után jútott hatalomra és elnyomta az Izraelitákat. A kegyetlen felvigyázók Jákobnak a rabságra fogott útódait sanyargatták, kizsákmányolták, és a Fáraó által adott rendelet nyomán gyermekeiket üldőzték, hogy megtörjék erejüket. II. Móz. 1:7-22. Ez Mózes születésének idején történik. Nyolcvan évvel később, a kivándorlás idején az Isten népének az elnyomása még napirenden volt. Az általános vélemény az, hogy az a Fáraó, aki a Mózes előtti időben bevezette az elnyomást, és a kivándorlás gyalázkodó Fáraóját elválasztotta egymástól egy másik Fáraó, de a figyelem esősorban arra a híres Fáraóra van terelve, aki a kivándorlás idején uralkodott.

Már az első szavak, amelyek megjelennek az isteni feljegyzésben, és amelyek ennek a Fáraónak az ajkairól származnak, mutatják magatartást, amelyet tanúsított az imádati szabadság iránt, és az-az álláspont, amelyhez makacsul ragaszkodott, az Isten keze általi megsemmisítésig. Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izraelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izraelt. II. Móz. 5:2. Mózes és Áron megjelentek az egyiptomi király előtt, és közölték, Isten parancsoltát az Izraelitáknak, hogy menjenek el háromnapos járóföldre a pusztába és áldozati ünnepet üljenek, ellenkező esetben az isteni bosszú fogja őket sújtani. A Fáraó dacolt Istennel és utjába állt az Felséges iránti imádat szabadságnak. Azon vallásos kényúr számára az Isten imádatára fordított idő, elvesztett időnek bizonyult, olyannak, mint amely hiábavaló az állam jóléte tekintetében. Lustáknak bélyegezvén megnövelte világi teendőjüket, hogy az egész idejüket és energiájukat elpazarolják. II. Móz. 5:1-9. Egyiptom előárnyékolta „a mai gonosz világot” és az egyiptomi uralkodó a Fáraó elsősorban Sátánt, az Ördögöt szemlélteti, a világ uralkodóját és istenét. Jel. 11:8. Ján. 14:30. II. Kor. 4:4. Miközben be van mutatva ennek a múltbeli Fáraónak, Isten népével szembeni magatartása, meglátjuk azt a szembetűnő hasonlatot, miszerint az állam az Isten fölé van emelve, amelyben az isteni szolgálat haragosan fel van tartóztatva a világ uralkodói által, mint „szükségtelen”, és mint időpazarlás, mivel ezek a szolgák nem járulnak hozzá az önző, modernkori Egyiptom érdekeihez.

A szabadok Istene harcol a szabad imádat érdekében. II. Móz. 6:1-8. Isten vezeti a népét a csatában. Mózes és Áron csodákat tettek a Fáraó jelenlétében, jeleket és csodákat, amelyek igazolták az Isteni hatalmat. Mindez hiábavalónak bizonyult mivel a Fáraó megkeményítette szívét és inkább előhívta a vallásos mágusokat és varázslókat, akik a démonok hatalma által utánozták Isten két tanúja által tett dolgokat. II. Móz. 7:11. De úgy amint Fáraó papjai rá lettek kényszerítve arra, hogy végül elismerjék Isten úját a csapásokban, a világ is megszégyenűl a vég idején. II. Móz. 8:19. 9:11. Amint a csapások sújtották az Egyiptomiakat a Fáraó szabad imádatot ígért az Izraelitáknak, majd miután a csapás megszűnt, megszegte a megállapodást és üldőzni kezdte őket. II. Móz. 8:8,15,28,32.

Egy alaklommal a kétségbeesett Fáraó megtört: „Menjetek és mutassatok be áldozatot Istennek az országban (Egyiptomban)”, megengedte az Istenimádatot, de nem úgy, ahogy azt Isten előírta. A pusztába való vándorlás és az áldozatvitelnek a kiváltságát visszautasította. Mózes elkerülte ezt a csapdát mondván: „Nincs rendjén, hogy úgy cselekedjünk, hogy mi azt áldozzuk az Úrnak a mi Istenünknek, ami utálatos az Egyiptombeliek előtt...” II. Móz. 8:25,26. Az ellenjelképes Fáraó a Sátán ugyan azt az álnok ajánlatot helyezi a világiak szájába. Ők azt mondják az Isten hívőknek: „Szabadon gyakorolhatjátok az imádatot, és gyakorolhatjátok a vallásotokat, de tegyetek ti is úgy, mint mások”. Alkalmazkodjatok az ország szokásaihoz, és akkor szabadon gyakorolhatjátok az imádatot. Az Izraeliták visszautasítják az Ördög által felajánlott imádati formát, és hűek maradnak szellemben és igazságban imádván Istent. A politikai szónoklatok, az elhomályosító emberi bölcsességek és filozófiák, és a szerencsejátékok, lehet, hogy kielégítik az ellenjelképes Fáraó vallásos alattvalóit, de ezek nem elégítik ki a gyakorlatias keresztényiség követelményeit, amelyet Jézus Krisztus határozott meg.

Amikor a hetedik csapásra vonatkozó figyelmeztetés, a rettenetes jégeső elhangzott, egyesek a Fáraó szolgái közül elhitték, mások nem. II. Móz. 9:20.21. Egyesek a Fáraó szolgái közül a nyolcadik csapás előtt könyörögtek, hogy engedje elmenni az Izraelitákat, mondván: „Még sem veszed-e eszedbe, hogy elvész Egyiptom?” de a Fáraó, bár lesújtva érezte magát, alkudozott Mózessel, „Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak a ti Isteneteknek. Kik s kik azok, akik elmennek?” Amikor Mózes határozottan kijelentette, hogy az összes Izraelita, fiatalok, öregek, együtt a nyájaikkal és a csordáikkal, akkor a Fáraó dühösen elkergette Mózest maga elől. II. Móz. 10:7-10.

Következtek a sáskák, majd a kilencedik, a sötétség egész Egyiptom területén, amely oly sűrű volt, hogy tapintani lehetett. Kétségbeesésében a Fáraó még egyszer magához hívatta Mózest és mondta: „Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.” Ez a megalkuvást is visszautasította Mózes. Miért? A Mózes válasza megadja az okot: „Sőt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égőáldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak Istenünknek. És velünk jönnek a mi barmaink is, egy körömnyi sem marad el, mert azokból veszünk, hogy szolgáljunk a mi Urunknak Istenünknek; magunk sem tudjuk, mivel szolgálunk az Úrnak, míg oda nem jutunk.” II. Móz. 10:24-26. Fáraó csak a látszat kedvéért engedte el őket, még mindig parancsolt és megsértette az imádati formát. Üres kézzel küldte el az imádókat, az imádathoz szükséges áldozatok nélkül.

A nagy pusztítást okozó tizedik csapás az egész Egyiptomra lesújtott, nagy gyászt okozott az egész egyiptom számára, beleértve a Fáraót is, éspedig az egyiptomi elsőszülöttek halálát. A Fáraó elfelejtette a fenyegetéseit. Mózes és Áronért küldött s megengedte, hogy vigyék el nyájaikat, és csordáikat is, ezúttal a rémült Fáraó nem feszítette a húrt. Annak érdekében, hogy pontosan szemléltesse az Ördög és az Ő seregei közötti végső harcot, Isten megkeményítette az Izraeliták elindulása után ennek a régmúltban élő egyiptominak a szívét, aki ellensége volt a szabadságnak. A Fáraó mozgósította teljes katonai haderejét és az Izraeliták követésére indult, majd elpusztult seregével együtt a felzavart Vörös tenger vizeiben. Senki sem szabadult meg. II. Móz. 14:24-28. Akkor Mózes és az Izraeliták énekelve ünnepeltek. Vitéz harcos az Úr; az ő neve Jahvé. A Fáraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harcosai belefúltak a veres tengerbe. Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe. II. Móz. 15:3-5.

A kivándorlás idején Egyiptom világhatalom volt, itt virágzott a bálványimádás, a több isten imádata, ahol Isten népe el volt nyomva. II. Móz 7:5. 14:4. II. Sám. 7:23. Neh. 9:10. Miután a napjaink Egyiptoma, napjaink Babilona hatalmának tetőfokára emelkedik Isten népe ellen, megakdályozvén az Igaz Isten imádatot a Fáraóhóz hasonlóan elpusztul. II. Móz. 9:16.

„Jaj a pártos fiaknak,... akik szövetséget kötnek (Egyiptommal) ...Akik Egyiptomba szállnak alá, hogy meneküljenek a Fáraónak oltalmába, és Egyiptom árnyékába rejtőzködjenek. Hiszen Egyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem lélek, és ha az Úr kinyújtja kezét, megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek. Ésa. 30:1-3. 31:1-3.