Jeremiás siralmai
Ez a könyv nem nevezi meg a szerzőjét. Az első bizonyíték a szerzője tekintetében a hozzácsatolt bevezetésben van, amely a legrégebbi fordításban a Szeptuagintában található, ahol a következőt olvassuk: Miután Izrael fogságba lett hurcolva, és Jeruzsálem puszta maradt, Jeremiás siratta Jeruzsálemet, és így panaszkodott... A zsidó Talmud, amely a legrégebbi hagyományt őrzi, ezt mondja: Jeremiás írta könyvét, a királyok könyvét és a Siralmakat. A II Krón 35:25 megjegyzi Jóssiás fölötti síralmát, amelyet nem kell összetévesztenünk a Siralmak kanonizált könyvével, amelyről most beszélünk.
A könyv élethűen ecseteli azokat a tévedéseket, büntetéseket és szenvedéseket, amelyeket Jeruzsálem ostroma és elesése okozott. A próféta röviddel azután írta siralmait, miután a város elesett, amikor a borzasztó események még élénken éltek a próféta emlékezetében. A könyv öt fejezetre van osztva, amely öt költemény és együttesen egy teljes gyászéneket alkotnak. Az 1,2 és 4. fejezetek 22 verset tartalmaznak, amelyek közül mindenik a héber ábécé más-más betűjével kezdődik. Így a 22 vers a héber ábécé 22 betűjét használja ábécé sorrendben. A harmadik fejezet is ugyanezt a felépítést használja, de itt három vers ugyanazzal a héber betűvel kezdődik és így 66 vers ábécé sorrendben van elrendezve, ugyanúgy, mint a 119 Zsoltárban, csakhogy ebben a Zsoltárban nyolc vers kezdődik ugyan azzal a betűvel a három helyett. Mind annak ellenére, hogy az 5. fejezet 22 verset foglal magába, ennek felépítésében nincs követve az ábécé sorrend. E csodálatos költeményben a meghatódottság mély áradata erőteljesen vonul végig. Az Izraelitáknak a fogságból való hazatérése után, ez a könyv évenként el volt olvasva az ötödik hónap (Ab) kilencedik napján. A zsidó zarándokok, ezt követően sokáig ismételgettek ennek verseiből a jelenlegi Jeruzsálem Siratófalánál.
Jeremiás könyvének utolsó fejezete olyan történelmi eseményre mutat, amelynek romjai alól kel életre a Siralmak könyvének öt gyászéneke. A könyv bevezetésében elpanaszolja a pusztítást: Jaj! De árván ül a nagy népű város (Siralmak 1:1). A Siralmak leírja azt a szomorú ellentétet, amikor a Sion oly vidám volt, és a között amikor a Siont történelmi csapás éri. A költemények elmélyítik azokat az eseményeket, amelyek Jeruzsálem ostromáról és az eleséséről beszélnek Kr. e 607-ben. Júda fogságra jutott és a pogányok között lakott, ahol szüntelenül nyomorgatva volt, miközben Sion pusztán sírt. A csapás oka a számtalan sok bűn, Isten igazsága megengedte a lázadó város pusztulását, ami fájdalmak között van elismerve. A Siralmak a korábbi barátok ellen fordul, akik ellenségekké lettek a nyomorúság idején és örvendenek az ő elesésének. Bárcsak Isten elé kerülne az ő gonoszságuk, és az ő fejükre ugyan az a sors szállna! (Siralmak 1:2-22).
Sion pusztulása magától Istentől jött, haragja olyan volt, mint a kiáradt tűz, hogy megbüntesse a fellázadt Izraelt. Isten elpusztította a Szentélyét, ahol az igaz imádat fel lett cserélve pogány ceremóniákkal és szertartásokkal. Össze törték kapuit és lerombolták falait. A prófétáknak már nem Istentől kaptak kijelentést, zavaros látomásaik hiúsággal voltak tele. ők nem panaszkodtak a városban elkövetett bűnök miatt, hogy ezáltal megakadályozzák a fogságot. Az ostrom alatt éhség dühöngött a város utcáin, a kiéhezett gyermekek élelmet kerestek éhes anyjuknál de nem kaptak, hanem szüleik ették meg őket, akik életet adtak nekik. A harmadik fejezet egyes számban van írva, Jeremiást mutatja be, annka fájdalmát aki imádkozik Jeruzsálem fiaiért. A próféta állhatatosan kérdezi: Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért bűnhődik. A megoldás a következő:Tudakozzuk a mi útainkat, és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz. Egy szabadulást kérő imádságot mond el Jeremiás a kútból, amelybe vetették, Istenhez szól akinek szabaítása nem késik. Jeremiás kéri üldözői büntetését.
A negyedik fejezet visszaidéz néhány képet és gondolatot az 1. és 2. fejezetből, a Sion előbbi dicsősége és a mostani sajnálatra méltó helyzete van kiemelve. A nagy templom pompás Szentélye, amelyet egykor arany borított el van puszt1tva, a nagy épületek és falak egyenlővé váltak földdel. A hajdani bőség és virágzás, össze van hasonlítva a mostani éhséggel. A város bűnös tettei ismét meg vannak említve, utalva a segélykérés hiábavalóságára. A két utolsó vers pedig Edom ellen beszél az ő kifejezett öröméért Sion eleséséért. Figyelmezteti Edomot, hogy a bosszúállás ugyanazon keserű pohara elér az ő ajkaihoz is.
Az utolsó fejezetben Jeremiás sajnálkozik Sion boldogtalan sorsa miatt, amely fogságban van és pusztán hever. Meg vannak említve azok a kínzások és visszaélések, amelyeket az üldöző ellenség részéről kell elviselni. Ima szól Istenhez, hogy ne felejtse és ne vesse el őket örökre, hanem térjen vissza hozzájuk és adjon oly napokat nekik, mint hajdan voltak. A költemény ezen utolsó szavai a beletörődés hangnemében lettek írva, miért feledkezel el örökre mi rólunk? Miért hagysz el minket hosszú időre?