A vallások kezdete és erdete
A vallás története annyi idős, mint magának az emberiségnek a története. Még a legprimitívebb népeknél, azaz a fejletlen kultúrák között is találtak bizonyítékokat az imádat bizonyos formájára. A tudósok eddigi megállapításai szerint soha és sehol nem létezett olyan nép, amelyik ne lett volna valamilyen értelemben vallásos.
Amellett, hogy ősrégiek, feltűnő a vallások sokfélesége is. A földön minden embernek és minden népnek megvan a maga egy vagy több istene és imádati formája. A vallások sokfélesége valóban meghökkentő. Következésképpen felvetődik néhány kérdés. Honnan származnak ezek a vallások? Tekintettel arra, hogy egyaránt vannak közöttük feltűnő különbségek és hasonlóságok is, vajon egymástól függetlenül indultak, vagy egyetlen forrásból erednek? Azt is megkérdezhetjük: Egyáltalán miért jött létre a vallás? És hogyan? Az ezen kérdésekre adott válaszok alapvető fontosságúak mindazok számára, akiket érdekel a vallással és a hitnézetekkel kapcsolatos igazság.
Amikor felmerül az eredet kérdése, a különböző vallású embereknek olyan nevek jutnak eszébe, mint Muhammad, Buddha, Konfucius és Jézus. Szinte minden vallásban találunk egy központi figurát, akinek az igaz hit megalapítását tulajdonítják. Ezek némelyike tekintélyromboló reformer volt. Mások erkölcsfilozófusok, mások pedig önzetlen népi hősök voltak. Sokan hagytak közülük hátra olyan írásokat vagy kijelentéseket, amelyek egy új vallás alapját képezték. Amit mondtak és tettek, azt mások idővel a megfelelő formába öntötték, kiszínezték és misztikus előjelet adtak neki. Néhányat e vezetők közül még istenné is emeltek.
Noha ezeket az embereket úgy tekintik, mint az általunk jól ismert főbb vallások alapítóit, valójában ők maguk nem hoztak létre vallást. Bár legtöbbjük isteni ihletést jelölt meg forrásként, tanításaik többnyire a már létező vallási gondolatokból fejlődtek ki, illetve módosítottak és megváltoztattak olyan vallási rendszereket, amelyek valamilyen okból már nem voltak kielégítőek.
Buddha például, amennyire a történelemből tudjuk, herceg volt, akit megdöbbentett az a szenvedés és az a siralmas állapot, amit maga körül látott a hinduizmus uralta társadalomban. A buddhizmus lett az eredménye annak a kutatásnak, amely az élet gyötrő gondjaira keresett megoldást. Hasonlóképpen Muhammadot nagyon nyugtalanította a különböző vallási szokásokban megfigyelt bálványimádat és erkölcstelenség. Később azt állította, hogy különleges kinyilatkoztatásokat kapott Istentől. Ezek alkották a Qur'ánt, és váltak egy új vallási mozgalom, az iszlám alapjává. A protestantizmus a katolicizmusból nőtt ki a reformáció eredményeként, amely a XVI. század elején kezdődött, amikor is Luther Márton tiltakozott a katolikus egyház akkori búcsúcédula árusítása ellen.
A ma létező vallásokat tekintve tehát nincs hiány az eredetükre, fejlődésükre, megalapítójukra, szent irataikra stb. vonatkozó információban. De mi a helyzet azokkal a vallásokkal, amelyek ezek előtt léteztek? És a még korábbiakkal? Ha gondolatban visszafelé haladunk a történelemben, előbb-utóbb szembekerülünk a kérdéssel: Hogyan vette kezdetét a vallás? Ahhoz, hogy választ találjunk erre a kérdésre, nyilvánvalóan túl kell tekintenünk az egyes vallások keretein.
A vallás eredetének és fejlődésének tanulmányozása viszonylag új terület. Az emberek évszázadokon keresztül többé-kevésbé elfogadták azt a vallási hagyományt, amelybe beleszülettek, amelyben nevelkedtek. Többnyire elégedettek voltak azokkal a magyarázatokkal, amelyekkel az elődök szolgáltak számukra, így azt érezték, hogy az ő vallásuk az igazi. Ritkán adódott ok a kétkedésre, és nem volt szükséges megvizsgálni: hogyan, mikor és miért kezdődtek a dolgok. Évszázadokon át, a korlátozott utazási és hírközlési lehetőségek miatt, alapjában véve alig néhány embernek volt csak tudomása arról, hogy egyéb vallási rendszerek is léteznek.
A XIX. században azonban a kép kezdett megváltozni. Az evolúció elméletének intellektuális körökben elsöprő hatása volt. Ez a tudományos érdeklődés meg jelenésével együtt azt idézte elő, hogy sokan megkérdőjelezték a már létező tanrendszereket, többek között a vallást is. Felismerve azt, hogy a mai vallásokon belül az eredet felderítésének lehetősége korlátozott, néhány tudós a korai kultúrák maradványaihoz fordult, vagy a világ távoli tájaihoz, ahol az emberek még mindig primitív társadalmakban éltek. Megpróbálták itt alkalmazni a pszichológia, a szociológia, az antropológia stb. módszereit, azt remélve, hogy megtalálják a vallás kialakulához vezető nyomokat.
Mi lett az eredmény? Hirtelen sok-sok elmélet bukkant fel, látszólag annyi, ahány kutató volt; mindegyik kutató cáfolta a másik állításait, és valamennyien azon igyekeztek, hogy felülmúlják egymást merészségben és eredetiségben. A kutatók némelyike fontos következtetésekre jutott; mások munkája egyszerűen feledésbe merült. Tanulságos dolog és egyben felvilágosító is, ha egy pillantást vetünk ezekre a kutatási eredményekre. Segít abban, hogy jobban megértsük azoknak az embereknek a vallási beállítottságát, akikkel találkozunk.
Az általában animizmus-nak nevezett elméletet az angol antropológus, Edward Tylor (1832-1917) állította fel. Véleménye szerint az olyan tapasztalatok, mint például az álom, a látomás, a hallucináció és a tetemek élettelensége azt az elképzelést alakította ki a természeti népeknél, hogy a testet egy lélek (latinul: anima) lakja. Ezen elmélet szerint ezek az emberek - mivel gyakran álmodtak elhunyt szeretteikről - úgy gondolták, hogy a lélek a halál után tovább él, azaz elhagyja a testet és fákban, kövekben, folyókban stb. lakik. Végül a halottakat, és azokat a tárgyakat, amelyekben szerintük a lelkek laktak, istenként kezdték imádni. És így - állította Tylor - megszületett a vallás.
Egy másik angol antropológus, R. R. Márett (1866-1943) az animizmus finomítását javasolta, amit azután animatizmus-nak nevezett. Marett, miután tanulmányozta a csendes-óceáni szigeteken élő melanéziaiaknak, valamint Afrika és Amerika őslakóinak a hitét, arra következtetett, hogy a primitív emberek nem egy személyes lélek, hanem egy mindent megelevenítő, személytelen erő vagy természetfeletti hatalom létezésében hittek. Ez a hit azokból az emberekből a tisztelet és a félelem érzését váltotta ki, ami azután primitív vallásuk alapját képezte. Marett a vallást elsősorban az emberek ismeretlenre adott érzelmi válaszának tekintette. Kedvenc mondása szerint a vallás nem annyira kigondolt, mint inkább eltáncolt volt.
Az ősi népi kultúrában jártas skót James Frazer (1854-1941) kiadta nagy hatást kiváltó könyvét 1890-ben The Golden Bough címmel, amelyben azt bizonygatta, hogy a vallás a mágiából nőtt ki. Frazer szerint az ember először megpróbálta uralni saját életét és környezetét, utánozva azt, amit a természetben látott. Úgy gondolta például, hogy megindíthatja az esőt a mennydörgésszerű dobpergés kíséretében földre permetezett vízzel, vagy árthat ellenségének, ha tűket szurkál annak képmásába. Az élet sok területén mindez szertartások, varázsigék és varázsszerek használatához vezetett. Amikor a várt siker elmaradt, az ember nem próbálta többé uralni a természetfeletti hatalmakat, hanem áttért a kiengesztelésükért és segítségükért mondott könyörgésre. A szertartások és a varázslatok áldozatokká és imákká alakultak át, s kezdetét vette a vallás. Frazer szavaival élve a vallás az emberfeletti hatalmak kiengesztelése vagy megbékítése.
A híres osztrák pszichoanalitikus, Sigmund Freud (1856-1939) is próbálta megmagyarázni a vallás eredetét a Totem und Tabu című könyvében. Freud - a hivatásához hűen - kifejtette, hogy a legkorábbi vallások az általa apafigura-neurózisnak nevezett jelenségből nőttek ki. Felállította azt az elméletet, miszerint a primitív társadalomban - ugyanúgy, mint a vadlovaknál és marháknál - az apa uralkodott a törzs felett. A fiúk, akik gyűlölték és ugyanakkor csodálták az apát, fellázadtak ellene, és megölték őt. Freud azt állította, hogy ezek a kannibálokhoz hasonló vademberek megették áldozatukat, hogy ezzel megszerezzék az apa hatalmát. Később a bűntudattól indíttatva rítusokat és szertartásokat vezettek be, hogy tettükért vezekeljenek. Freud elmélete szerint az apafigurából isten lett, a rítusokból és a szertartásokból az ősvallás, a megölt apa elfogyasztásából pedig az áldozás szokása, amit sok vallásban gyakorolnak.
Számos más elméletet lehetne még idézni, ami a vallás eredetét igyekszik megmagyarázni. Többségük azonban feledésbe merült, és igazából egyik sem emelkedik ki a többi közül mint hihetőbb vagy elfogadhatóbb. Miért? Egyszerűen azért, mert soha nem volt történelmi bizonyítéka vagy jele annak, hogy ezek az elméletek igazak lennének. Ezek pusztán néhány kutató fantáziájának és feltevéseinek a termékei, amiket hamarosan felváltottak az utánuk következő elméletek.
Az e témával kapcsolatos, évekig tartó küszködés után sokan arra a következtetésre jutottak, hogy annak a kérdésnek a megválaszolásában: miként alakult ki a vallás, minden valószínűség szerint nem várható áttörés. Elsősorban azért nem, mert az egykor élt emberek csontjai és egyéb maradványai nem mondják el nekünk, hogyan gondolkodtak azok az emberek, mitől féltek, vagy miért imádtak valakit, illetve valamit. A tárgyi leletekből levont bármely következtetés a legjobb esetben is csupán ügyes találgatás. Továbbá napjaink úgynevezett primitív népeinek, például az ausztráliai bennszülötteknek a vallási szokásai nem feltétlenül adnak megbízható eligazítást arról, hogyan cselekedtek és gondolkodtak az ősi idők emberei. Senki nem tudja biztosan, hogy az elmúlt évszázadok alatt változott-e a kultúrájuk, és ha igen, hogyan.
Lehetetlen megtalálnia vallás gyökerét. Régebben sok teoretikus nem egyszerűen leírta vagy magyarázta a vallást, hanem igyekezett kimagyarázni azt, mivel attól tartott, hogy ha a korai formákat illúziókon alapulónak mutatja be, ezzel aláássa a későbbi és magasabb rendű vallások tekintélyét. A logika szerint pontos következtetés csak pontos feltételezésből vezethető le. Ha valaki hibás feltételezésből indul ki, valószínűtlen, hogy helytálló következtetésre jut. Az a tény, hogy a tudományos kutatóknak ismételten nem sikerül ésszerű magyarázattal előhozakodni, komoly kétségeket vet fel azokkal a feltételezésekkel kapcsolatban, amelyeken véleményük alapul. Előre kialakított nézeteiket követve, a vallás kimagyarázására tett erőfeszítésükben megkísérelték Istent kimagyarázni.
A helyzet hasonlítható ahhoz, mint amikor a XVI. századot megelőzően a csillagászok különböző módon próbálták megmagyarázni a bolygók mozgását. Sokféle elmélet létezett, de egyikük sem volt kielégítő. Miért? Azért, mert mindegyik azon a feltételezésen alapult, hogy a Föld a világegyetem középpontja, ami körül a csillagok és a bolygók keringenek. Nem történt érdemi előrelépés egészen addig, amíg a tudósok és a katolikus egyház nem voltak hajlandók elfogadni azt a tényt, hogy a Föld nem a világegyetem középpontja, hanem kering a Nap, a naprendszer középpontja körül. Az, hogy a számtalan elmélet képtelen volt megmagyarázni a tényeket, az elfogulatlan embereket nem arra ösztönözte, hogy új elméleteket állítsanak fel, hanem arra, hogy felülvizsgálják kutatásaik kiindulópontját. És ez vezetett sikerre.
Ugyanezt az elvet lehet alkalmazni a vallás eredetének vizsgálatakor is. Az ateizmus megjelenésével és az evolúciós elmélet széles körű elfogadásával sok ember számára az vált természetessé, hogy nem létezik Isten. Ezt feltételezve úgy vélik, hogy a vallás létezésére vonatkozó magyarázat magában az emberben rejlik, gondolkodásában, szükségleteiben, félelmeiben, neurózisában. Voltaire azt mondta: Ha Isten nem létezne, ki kellene találni; és így azt bizonygatják, hogy az ember találta ki Istent.
Mivel ez a sok elmélet sem tudott valóban kielégítő magyarázatot adni, vajon nem lenne-e itt az ideje felülvizsgálni azokat a feltételezéseket, amelyeken a kutatások alapultak? Ahelyett, hogy eredménytelenűl folyton ugyanabban a kerékvágásban haladnánk, nem lenne-e logikus másvalahol keresni a választ? Ha megpróbálunk elfogulatlanok lenni, el kell ismernünk, hogy így tenni ésszerű, s egyszersmind tudományos. És van egy példa is, ami az ilyen eljárásmód logikáját megérteti velünk.
Az i. sz. első században Athén(Görögország) a tudomány kiemelkedő központja volt. Az athéniak között sok különböző szellemi irányzat képviselője élt, például epikureusok és sztoikusok, s mindegyiknek megvolt a saját elképzelése az istenekről. A különféle elképzeléseknek megfelelően számos istenséget tiszteltek, és különböző imádati formák alakultak ki. Ennek eredményeként a város tele volt bálványokkal és templomokkal (Cselekedetek 17:16).
Körülbelül i. sz. 50-ben a keresztény Pál apostol ellátogatott Athénba, és egy egészen más nézőpontot tárt az athéniak elé. Ezt mondta nekik: Az Isten, aki a világot és az összes abban levő dolgokat megalkotta, mivel ő égnek és földnek Ura, emberkéz alkotta templomokban nem lakik, emberi kezek segítségére nem szorul, mintha bármire szüksége volna, hiszen ő maga ad mindenkinek életet, leheletet és mindent (Cselekedetek 17:24, 25).
Más szóval Pál azt mondta az athéniaknak, hogy az igaz Isten, aki a világot és az összes abban levő dolgokat megalkotta, nem az emberi képzelet terméke, és nem úgy kell őt szolgálni, ahogy azt az ember magának kigondolja. Az igaz vallás nem csupán egyoldalú erőfeszítés az ember részéről arra, hogy kielégítsen egy bizonyos pszichológiai szükségletet, vagy csillapítson egy bizonyos félelmet. Inkább az látszik logikusnak, hogy az igaz Isten a Teremtő, aki az embernek a gondolkodás és a logikus érvelés képességét adta, megfelelő módról gondoskodott, ami által az ember megnyugtató kapcsolatba kerülhet vele. Pál szerint Isten pontosan így tett. Egy emberből alkotta meg az emberek minden nemzetét, hogy lakozzanak a föld egész színén ..., hogy keressék Istent, ha talán kitapogathatnák és tényleg megtalálnák őt, jóllehet a valóságban nincs messze egyikünktől sem (Cselekedetek 17:26, 27).
Egy emberből alkotta meg az emberek minden nemzetét! Habár ma sok nemzet él szerte a földön, a tudósok tisztában vannak azzal, hogy valójában az egész emberiségnek közös eredete van. Ennek felismerése nagy jelentőségű, hiszen amikor azt állítjuk, hogy az egész emberiség eredete közös, ez azt is jelenti, hogy az emberek kapcsolata nem csupán biológiai és genetikai. Akkor rokonságban vannak egymással más területeken is.
Minden nyelv besorolható nyelvcsaládokba vagy osztályokba, a családokról pedig felismerhető, hogy közös forrásból erednek. Más szóval a világ nyelvei nem elkülönülten és egymástól függetlenül keletkeztek, amint azt az evolucionisták szeretnék elhitetni velünk. ők felállították azt az elméletet, miszerint a barlanglakó ősemberek Afrikában, Európában és Ázsiában kezdetben dörmögéshez és mormogáshoz hasonló hangokat hallattak, majd végül kifejlődött a saját nyelvük. De ez nem így történt. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a nyelvek közös forrásból erednek.
Ha ez igaz az olyan személyes és kimondottan emberi dologra, mint a nyelv, vajon nem ésszerű-e azt is feltételezni, hogy az emberek elképzelései Istenről és a vallásról szintén közös forrásból erednek? Végtére is a vallás összefüggésben van a gondolkodással, a gondolkodás pedig kapcsolatban áll az emberi beszédképességgel. Ez nem azt jelenti, hogy valamennyi vallás egyetlen ősvallásból nőtt ki, hanem azt, hogy az elképzelések és a fogalmak visszavezethetők egy meghatározott közös eredetig és vallási gondolatvilágig. Bizonyítható ez? És ha a vallások valóban egyetlen forrásból erednek, mi lehet az? S hogyan találhatjuk meg?
Különböző, mégis hasonló módon találhatjuk meg a választ, mint ahogy a nyelvészeti kutatások választ találtak a nyelvek eredetének kérdésére. Amikor az etimológus a nyelveket egymás mellé helyezi és megfigyeli azok hasonlóságait, visszafelé is nyomon követheti a különböző nyelveket, egészen a forrásukig. Ehhez hasonlóan, ha egymás mellé helyezzük a vallásokat, megvizsgálhatjuk hittételeiket, legendáikat, rítusaikat, ceremóniáikat, intézményeiket stb., hogy meglássuk: vannak-e bizonyos hasonlóságok, és ha igen, azok hová vezetnek.
A ma létező sok vallás látszólag teljesen különbözik egymástól. De ha lefejtjük róluk azokat a dolgokat, amelyek csupán díszítések és későbbi betoldások, valamint azokat a különbségeket, amelyek az éghajlat, a nyelv, az ország sajátosságainak és más tényezőknek tudhatók be, a legtöbb vallás meglepően hasonlónak tűnik.
A legtöbb ember például azt gondolná, hogy aligha létezik annál különbözőbb két vallás, mint amilyen a Nyugat római katolikus egyháza és a Kelet buddhizmusa. De mit látunk akkor, ha félretesszük azokat a különbségeket,amelyek a nyelvnek és a kultúrának tulajdoníthatók? Ha tárgyilagosak vagyunk, el kell ismernünk, hogy a kettőnek nagyon sok közös vonása van. Mind a katolicizmus, mind a buddhizmus tele van szertartásokkal és ceremóniákkal. Ilyenek például az egyházi énekek, valamint a gyertyák, a tömjén, a szenteltvíz, a rózsafüzér, a szentképek és az imakönyvek használata, sőt még a kereszt jele is. Mindkét vallás fenntartja a szerzetesek és az apácák intézményét; ismertek a papi cölibátusról, különleges öltözetükről, vallási ünnepnapjaikról és jellegzetes ételeikről. Ez a felsorolás nem teljes, csupán a téma illusztrálására szolgál. A kérdés az: Két vallás, amelyik annyira különbözőnek tűnik, miért egyezik meg mégis olyan sok dologban?
Mivel ennek a két vallásnak az összehasonlítása ilyen tanulságosnak bizonyult, kínálkozik a lehetőség, hogy más vallásokat ugyanígy összehasonlítsunk egymással. Ha ezt megtesszük, úgy találjuk, hogy bizonyos tanítások és elképzelések szinte általánosak közöttük. A legtöbb ember ismeri az olyan hittételeket, mint például: az emberi lélek halhatatlansága, az égi jutalom minden jó embernek, az örök gyötrelem a bűnösöknek egy alvilág ban, a tisztítótűz, a háromság, a több istenből álló istenség, az istenanya vagy az ég királynőjének személyében megjelenő istennő. Ezeken kívül azonban sok olyan legenda és mítosz is létezik, amely szintén közismert. Ilyen legenda például, hogy az ember elvesztette Isten kegyét, mert jogtalan módon akarta megszerezni a halhatatlanságot; legenda szól a bűnért való áldozatok bemutatásának szükségességéről; az élet fájának vagy a fiatalság forrásának kereséséről; legenda szól az istenekről és félistenekről, akik az emberek között éltek és természetfeletti leszármazottaik voltak, valamint a katasztrofális vízözönről, ami csaknem az egész emberiséget elpusztította.
Azok a népek, amelyek ezekben a mítoszokban és legendákban hittek, földrajzilag messze éltek egymástól. Kultúrájuk és hagyományaik különbözőek, egymástól eltérőek voltak. Társadalmi szokásaik semmiféle kapcsolatban nem álltak egymással. Ami azonban a vallásukat illeti, mégis feltűnően hasonló elképzeléseik alakultak ki. Természetesen nem minden nép hitt az összes emutett dologban, de valamennyi hitt ezek közül néhányban. Úgy tűnik, valamennyi vallás alapvető hitnézetei többé-kevésbé valamilyen közös eredetre vezethetők vissza. Ezeket az alapokat idővel kiszínezték, megváltoztatták, más tanítások nőttek ki belőlük. De a körvonalak félreérthetetlenül azonosak.
Logikusan végiggondolva, az alapvető elképzelések hasonlósága a világ sok vallásában annak erőteljes bizonyítéka, hogy ezek nem egymástól elválasztva és nem egymástól függetlenül vették kezdetüket. Az elképzeléseiknek minden bizonnyal közös eredete van. Mi ez az eredet?
Érdekes módon sok vallás legendái között megtalálható az, amely elbeszéli, hogy az emberiség története egy aranykorban kezdődött, amikor az ember bűntelen volt, boldogan és békésen élt, közeli kapcsolatban állt Istennel, nem ismerte a betegséget és a halált. Bár a részletek különböznek, az egykor létező tökéletes Paradicsom elképzelése sok vallás írásaiban és legendáiban megtalálható.
A Zend-Aveszta, a Zarathusztra által alapított óperzsa vallás szent könyve beszél az igazságos Jimáról, a jó pásztorról. ő volt az első halandó, akivel Ahura Mazdá (a teremtő) beszélgetett. Ahura Mazdá megparancsolta neki: Tápláld, kormányozd és őrizd a világomat! Építenie kellett egy varát, egy föld alatti lakóhelyet valamennyi élőlénynek. Ebben nem volt sem hatalmaskodás, sem becstelenség, sem butaság, sem erőszak, sem szegénység, sem csalás, sem gyöngeség, sem csúfság, sem meggörnyedt testek, sem formátlan fogak, sem szokásos méreten felüli testek. Az embereket nem szennyezte be a gonosz szellem. Illatos fák és aranyoszlopok között éltek; ők voltak a legnagyobbak, a legjobbak és a legszebbek a földön; ők maguk egy magas és szép faj voltak.
Az ókori görögöknél Hésziodosz Munkák és nalbok című tankölteménye beszél az ember öt korszakáról, amelyből az első volt az Aranykor, amikor az emberek teljes boldogságban éltek. Ezt írja: Arany volt az első emberi faj, mit A halhatatlan istenek, az Ég lakói alkottak. S úgy éltek ők, mint az istenek, Boldog és gondtalan lélekkel, fáradságtól s Fájdalomtól távol; egyikük sem jutott Nyomorult öregkorra, életük folytonos Ünneplésben és táncban telt.
Az a legendás aranykor a görög mitológia szerint elveszett, amikor Epimétheusz feleségül vette a gyönyörű Pandorát, az Olümposzi isten, Zeusz ajándékát. Egy nap Pandora kinyitotta hatalmas vázájának fedelét, s abból hirtelen bajok, szenvedések és betegségek szöktek ki, amelyektől az emberiség soha nem fog megszabadulni.
Az ősi kínai legendák is beszélnek egy aranykorról Huang-ti (Sárga császár) napjaiban, aki száz évig uralkodott az i. e. XXVI. században. Neki tulajdonítanak minden kulturális vívmányt: ruházatot és lakást, szállítóeszközt, fegyvert és háborút, közigazgatást, kézművességet, selyemhernyó-tenyésztést, zenét, nyelvet, matematikát, a naptárt és így tovább. Uralkodása alatt sem lopások, sem harcok nem fordultak elő Kínában, az emberek mértékletesek voltak és békében éltek. Az idejében érkező eső és az évszakoknak megfelelő időjárás évről évre bőséges aratást eredményezett. A legmeglepőbb az volt, hogy még a vadállatok sem öltek, és a ragadozó madarak sem ártottak senkinek. Röviden, Kína története egy Paradicsommal kezdődött. A kínaiak mind a mai napig azt vallják, hogy a Sárga császár leszármazottai.
Sok más nép vallásában is találunk hasonló, legendás beszámolókat a boldogság és tökéletesség idejéről az emberiség történetének kezdetén: az egyiptomiaknál, a tibetieknél, a peruiaknál, a mexikóiaknál stb. Vajon véletlen csupán, hogy ezek a népek, melyek egymástól messze éltek, és teljesen más kultúrájuk, nyelvük, szokásaik voltak, mégis hasonló elképzeléseket alakítottak ki az eredetükről? Vajon véletlen csupán, hogy valamennyien ugyanúgy magyarázzák a kezdetüket? A logika és a tapasztalat azt mutatja, hogy ez aligha lehetséges. Ellenkezőleg, minden bizonnyal valamennyi legendában benne van az emberiség kezdetére vonatkozó igazság néhány közös, egymással összefonódó eleme.
Valóban sok közös elem ismerhető fel az emberiség eredetéről szóló különböző legendákban. Ha összerakjuk ezeket, egy teljesebb kép kezd kibontakozni. Ez bemutatja, hogyan teremtette Isten az első férfit és nőt, s helyezte őket egy Paradicsomba. Kezdetben nagyon elégedettek és boldogok voltak, hamarosan mégis lázadók lettek. Lázadásuk a tökéletes Paradicsom elvesztéséhez vezetett, aminek helyébe a nehéz munka, a kínlódás, a fájdalom és a szenvedés lépett. Az emberiség végül annyira gonosszá vált, hogy Isten megbüntette, hatalmas vízáradatot zúdítva rá, ami egy család kivételével mindent elpusztított. Amint ez a család sokasodott, néhány leszármazottja összefogott, s Istennel dacolva elkezdett egy óriási tornyot építeni. Isten meghiúsította a tervüket, összezavarta nyelvüket, és szétszórta őket a föld legtávolabbi tájaira.
Vajon ez az összetett kép csupán egyfajta gondolkodási gyakorlat eredménye? Nem. Alapjában véve ezt a képet mutatja be a Biblia a Mózes első könyvének első 11 fejezetében. A beszámoló feltárja, hogy az emberek, akik Mezopotámiából szétszóródtak a világ minden részére, magukkal vitték emlékeiket, tapasztalataikat és elképzeléseiket, bárhová mentek is. Később ezeket gondosan kidolgozták, megváltoztatták, s a vallás vezérfonalává lettek a világ valamennyi táján. Más szóval, visszatérve a korábban alkalmazott analógiához, a Mózes első könyvében található beszámoló alkotja az eredeti, kristálytiszta forrást, amelyből a világ különböző vallásainak az emberiség kezdetére és az imádatra vonatkozó alapvető elképzelései származnak. Ehhez valamennyien hozzáadták saját hittételeiket és szokásaikat, de a köztük levő kapcsolat jól felismerhető.
A Biblia mellett szoló érvek: - egyszerű, bárki számára megérthető, földi - történelmileg is bizonyitható - eseményeket ir le, emberek ezrei adtak érte életüket, közvetlen az Isten szól belőle hozzánk.