Poncius Pilátus levele

Egy érdekes okirat, amelyet Romában a Vatikánban találtak és amely állítólag Pilátus levelének eredeti másolata, amelyet mint Júdea kormányzója küldött Tibériusz császárnak. A levél eredetisége nem bizonyitott!

Kegyelmes Tibérius királyi Császárnak. Kegyelmes uralkodó!

Az utóbbi napokban, az én vidékemen, olyan dolgok történtek, amelyeket kötelességemnek tartok, hogy aprólékosan jelentsem, mert nem lesz meglepő, ha a közeljövőben egy nagy változás fog bekövetkezni a nemzetünk között, mert úgy veszem észre, hogy ez időben az Istenek megszűntek engesztelni, én kész vagyok azt mondani, hogy átkozott legyen az a nap. Egy lakomát készítettem amelyre Jeruzsálembe való érkezésemkor átvettem a törvényházat meghívtam a galileabeli főpapot az egész tisztviselőivel és előkellőségével. A kitűzött órában, egy vendég sem jött el. Ez egy megalázás volt az én tekintélyemre. Egy pár nappal később azután eljött hozzám a főpap látogatóba. Az öltözete és magaviselete kihívó és ravasz volt, azt állította, hogy az ők vallásuk tiltja, hogy idegenekkel egyenek egy asztalnál és az ő alattvalóival együtt poharat köszöntsön; én jónak láttam elfogadni ezt a mentegetőzést, de ugyanakkor meggyőződtem arról is, hogy a legyőzöttek ellenségei a győzteseknek. Úgy tetszik nekem, hogy az elfoglalt városok között Jeruzsálem a legnehezebben kormányozható. Olyan felkavart volt a nép, hogy a lázadás kitörésének félelmei között éltem, s hogy a lázadást lefojtsam csak egy század katonaság volt a rendelkezésemre.

Kértem a segítséget a szíriai kormánytól, aki azt válaszolta, hogy neki is csak annyi van, ami éppen szükséges az ő vidéke megvédésére. Akkor mondottam, ez egy kimondhatatlan foglalási szomorúság, ha mi tovább terjeszkedünk a kormány területével annyira, hogy az elfoglaltat sem tudjuk megvédeni s ezért attól tartok, hogy ez egy ok lesz a mi nemes kormányzatunk felborulásának. A sok hírek között amik a fülembe jöttek, volt egy ami érdekelt. Egy fiatal ember jött Galileából aki egy új törvényt prédikált az ő Istene névben ki öt küldötte. Eleinte attól tartottam, hogy nehogy valami lázító legyen és a népet fellázítsa a romai kormány ellen, de később feltételezésem valótlannak bizonyult. A Názáreti Jézus, úgy beszélt mint aki a Romaiak barátja, nem mint a zsidóké.

Egy napon elhaladóban voltam a Siló vize mellett, és ott a közelben láttam egy nagy néptömeget összegyűlve és a közepén egy fiatal férfi neki támaszkodva egy fának, állott a néptömeg között és nyugodtan prédikált a néptömegnek. Akkor mondták nekem, hogy ez a Názáreti Jézus, éppen úgy volt ahogy én gondoltam, egy nagy különbség volt ő és azok között akiknek ő prédikált. A haja és a szakálla mint az arany, úgy nézett ki mint egy mennyei, körülbelül úgy 30 éves lehetett, életemben nem láttam hasonló nyílt barátságos tekintetet. Megfigyeltem, hogy milyen nagy különbség van ő és a többi között akiknek arcuk fekete, zord és ráncos. Viszont az övé sima, kedves.

Nem akartam megzavarni az én jelenlétemmel, hanem folytattam az utamat, de intettem az én titkáromnak, hogy maradjon hátra és hallgassa meg mit beszél. A titkárom neve Maliusz, ez az unokája a kémszervezet főnökének, aki egy megbízható embere, Júdeának és nagyon jól érti a héber nyelvet. Ez az ember nagyon hűséges hozzám és megérdemli a teljes bizalmat. Maliusz elmondta amit hallott Jézustól. Soha életemben nem hallottam a Filiszteusok könyvében sem, a peticiában hasonlót ahhoz amit Jézus beszélt. Némely lázadó zsidó Jeruzsálemből azt kérdezték Jézustól: hogy kell-e a Császárnak adót fizetni? Ö azt mondotta, hogy adjátok meg a császárnak ami a császáré és az Istennek ami az Istené. Éppen ez a bölcsessége és beszéde miatt lett megengedve a Názáretinek a teljes szabadság, hogy prédikálhasson, habár nekem hatalmamban volt, hogy öt azonnal letartoztassam, de az ellentétbe lett volna törvényünkkel, amelyek minket rómaiakat nemesnek fenntartanak.

Ez az ember nem volt lázító, s ezért öt védelmeztem az én hatalmammal, lehet hogy ő erről semmit sem tudott. Neki teljes szabadságot adtam, hogy nyíltan prédikálhasson, tanítványokat válasszon magának és gyűléseket rendezzen a nyilvánosságban melyekhez neki semmi külön hatósági engedély nem kellett. Ha megtörténne amitől ami Istenünk őrizzen meg, és azt mondom hogyha ami elődeink vallása helyébe Jézus vallása kerülne a felszínre, teljes szabadságot adtam neki a romai birodalomban, én nyomorult megengedtem azt amit a kereszténység isteni gondviselésnek nevez. Jézus engedélyezett határtalan szabadsága fellázította a zsidókat, nem a szegényeket hanem a gazdagokat. Igaz, hogy Jézus nagyon kemény volt az utóbbiakkal. Viszont ami részünkre egy jó politikai ok volt, hogy a Názáretinek szabadságát ne akadályozzuk. Az írástudóknak és farizeusoknak azt mondotta, hogy vipera kígyónak fajzatai. Ti hasonlok vagytok a meszelt sírokhoz! Máskor pedig a gazdagokat támadta meg, azt mondta nekik, hogy a szegények fillérei értékesebbek mint az ő sok pénzük.

Majdnem minden nap panasszal jöttek a bírósághoz a zsidók. Értesítve lettem, hogy erre az emberre valami baj fog bekövetkezni, mert ezek a Jeruzsálembeliek megfogják ölni ha a törvényszék nem csinál neki igazságot, akkor ők a császárhoz fellebbeznek.

Az én kormányzásomat azonban a Szenátus jóvá hagyta, és meg lett ígérve a segítség ha befejezik a Pártusokkal a háborút. Mert nagyon gyenge volt a katonai erőm, hogy szembe álljak a lázadókkal, s úgy gondoltam, hogy másképpen állítsam helyre a rendet a városban anélkül, hogy a kormányzás megaláztatásnak legyen kitéve. Írtam Jézusnak, és magamhoz hivattam, hogy beszéljek vele a törvényházban. Te tudod Fejedelem, hogy amikor én ide jöttem a spanyol és a romai vér keverve folyt az utcán, amely képtelen volt engem megfélemlíteni. Amint jártam az udvaron, egyszer csak megjelent a Názáreti előttem, és amikor szembenéztem vele, a kezem reszketett és mint egy vaspálca a földbe ragadtam és reszkettem mint egy hibás. Viszont a Názáreti nyugodt és csendes volt, mint egy hibátlan. Amikor hozzám ért, szótlanul megállt, mintha azt mondaná: ”Itt vagyok.”

Egy darabig csodálkoztam és tisztelettel néztem ezt az ember formát, amelyhez hasonlót, még a mi szobrászaink vagy mártír istenek festői sem készítettek. Jézus! - mondottam az én gonghava nyelvemen: én adtam neked három esztendeig, hogy prédikálhassál, én nem bánom hogy adtam, a te beszéded olyan mint egy tudósé. Nem tudom hogy olvastad-e Socrátest vagy Plátot de tudom, hogy a te beszédedhez hasonlok vannak, de a te tudományod még a farizeusokénál is magasabb. A te tudományodról a császár tudomást szerzett és én az ő alantos szolgája boldog vagyok, hogy neked ezt a szabadságot engedtem, amelyet te megérdemeltél, mégis azonban nem titkolhatom el tőled , hogy a te beszédeddel sok ellenséget gyűjtöttél. A te ellenségeid nagyon fel vannak gyulladva ellenem, hogy miért adtam neked ezt a nagy szabadságot. Engem azzal vádolnak, hogy közvetlen egy vagyok veled, s azzal a céllal egyesültünk, hogy a zsidóktól elvegyem azt a szabadságot amit a romaiak hagytak meg részükre. Az én kérésemre, nem mondom hogy parancsolom, de kérlek, hogy a jövőben nagyon vigyázz, és a te ellenségeid tekintélyét ne sértegesd nehogy fellázítsák a tudatlan népet, és kényszerítve legyek a törvényt és hatalmat használni.

A Názáreti nyugodtan felelé. Földi kormányzó! -a te beszéded nem valódi bölcsességből származik. Mondjad a viharnak, hogy álljon meg a hegy közepén, mert máskülönben kitépi gyökerestől a fákat a gödörből. A vihar azt fogja mondani, hogy nekem engedelmeskednem kell a teremtőnek. Egyedül az Isten ismeri, hogy ki ellen megy a vihar igazán. Mondom neked, hogy mielőtt a Kedron rózsája kinyílna, az igaznak vére ki lesz ontva. Mondottam én neki meghatódottan: Te nekem értékesebb vagy a te bölcsességedért mint a te összes ellenségeid a büszke farizeusok. Mert ezek visszaélnek a nekik adott szabadsággal és állandóan lázirtási rettegésben tartanak, nyomorult nyugtalanok nem ismerik el azt, hogy az erdei farkas némelykor juhbőrbe bújik. Én meg foglak oltalmazni, az én törvényházam mindig nyitva van részedre, hogy megszabadítsalak.

Nem törődve mozgatja a fejét Jézus és egy nyugodt Isteni mosollyal adja a feleletet. Mikor a nap elérkezik, nem lesz hely az emberfia részére a szabadulásra sem a földön sem a föld alatt. Az igazak nyugvó helyük ott van az ujjával felmutatott a mennybe. Ami meg van írva a profétáknál, annak be kell teljesednie. Mondottam én neki egy lágy hangon: Te kényszerítettél, hogy a kérésemet parancsra változtassam. Az én parancsnokságom alá helyezett tartomány követeli ezt a közbiztonságot. Neked több engedelmességet kell mutatni, a te prédikálásoddal ne sértegess másokat. Ez az én parancsom, a boldogság kísérjen. Jézus felel: Földi uralkodó! én nem jöttem a földre, hogy háborút hozzak, hanem békét és jóakaratot, én pedig akkor születtem amikor Agusztus császár békét adott a népnek. Az üldözések nem tőlem vannak, azokat én másoktól várom, és én ezt elfogadom alárendelve magam az atyámnak akaratából, aki megmutatta nekem az utat. Nem a te hatalmadba van, hogy az áldozatot feltartoztasd, az áldozó oltár lábától. Amikor ezt mondotta Jézus azonnal eltűnt, mint egy világos felhő a palota mögött. Jézus ellenségei azután panaszt írtak Heródesnek aki akkor Galileában volt, hogy az uralkodó álljon bosszút a Názáretin. Ha Heródes engedett volna kérésüknek akkor azonnal elrendelték volna a halál büntetést Jézusnak, de ő büszke volt az uralmára, más oldalról pedig tartott a szenátustól, hogy olyan dolgot tegyen amely által elveszítse befolyását a szenátus előtt. Egy napon Heródes eljött az én házamba és amikor felkelt, hogy távozzon, egy pár jelentéktelen szóval kérdezte tőlem; hogy mi a véleményem a Názáreti Jézusról? Azt mondtam, hogy az én véleményem az, hogy Jézus egy nagy filozófus, s ami a tanítást illeti az semmiképpen nem lázító és Roma kész neki minden szabadságot megadni, hogy beszéljen és amelyre neki is joga van. Erre Heródes egy gúny mosollyal elköszönt tőlem.

Elközeledett a zsidóknak a nagy húsvéti ünnepük. A vallás vezetők azt mondták, hogy ezt az alkalmat fel fogják használni, hogy a népet fellázítsák amit ők rendszeresen minden ünnepen rendezni szoktak. A város zsúfolva volt lázongó néppel akik kiáltották a Jézus halállát.

Az én kémeim értesítettek, hogy a főpapok a templom ajándékát arra használták, hogy megvesztegessék a népet. A veszély minden órában növekedik és egy század katonaság neki csak gúny lenne. Írtam a szíriai helytartójának, hogy azonnal küldjön egy század gyalogost segítségül. Ö elutasította kérésemet, akkor egyedülállónak láttam magam. Kevés élősegéd őrségem volt a nagy lázongó néptömeggel szemben. Tehát képtelenség ezt a lázadást ezzel elfojtani, s nem volt mit tegyek hanem el kellett hogy tűrjem. A lázongok megfogták Jézust, mert tudták, hogy nincs mit félni a hatóságtól, sőt úgy gondolták, hogy én tudva beleegyeztem az ők vezetőjükkel, hogy ezt a dolgot cselekedjék. Elkezdték kiáltani: Feszítsd meg! - Feszítsd meg!

Akkor már három párt egyesült; írástudók, farizeusok és saducceusok. Egyesülésük két okból indult meg: először gyűlölték Jézust, másodszor nem szerették a romai uralkodást. S ezek nem tudták elfelejteni, hogy én bementem az ők templomukba a zászlóval, amelyen a romai császár képe volt. Igaz, hogy én egy hibát követtem el ezzel a tudatlansággal, de az ők szemükben ez a hiba soha nem lett elfelejtve. Egy másik elégedetlenség volt köztük az, hogy én azt ajánlottam nekik, hogy adják a templom ajándék pénzüknek egy részét közérdekű célokra, és ezért az ajánlatomért nagyon haragosak lettek irántam.

A farizeusok pedig nyílt ellenségei voltak Jézusnak és nem sokat adtak a romai kormányzatunkra. ők el kellett hogy tűrjék három és fél évig, amit a Názáreti mondott mindenütt a nyilvánosság előtt. Amennyiben hivatalosan gyengék voltak magukban, azért egyesültek voltak irodalmilag a saduceusokkal. Ezen a három párton kívül volt még egy vakmerő lázongó néptömeg akik minden alkalmat megragadtak arra, hogy zavart keltsenek. Jézust a főpaphoz hurcolták és el lett ítélve halálra. Ezen alkalommal Kajafás főpap megalázkodást mutatott velem szemben, és a foglyait hozzám küldötte, hogy én erősítsem meg az általuk hozott ítéleteket. Én azt mondottam, hogy Jézus galileabeli és az a tartomány Heródeshez tartozik, mivel ő kész az ítélkezésre azért rendeltem, hogy Jézust vigyék hozzá. A furfangos papság azonban csak azon erősködött, hogy én ítélkezzem, és mindent megtettek, hogy én hozzám hozzák a néppel együtt Jézust. Akkor az egész törvényház olyan képet öltött magára mint egy felgyúlt város. Mindinkább növekedett a lázongok száma, az egész Jeruzsálem el lett lepve lázongó néptömeggel akik a körülötte levő hegyekből leözönlöttek. Úgy nézett ki Jeruzsálem mintha az egész Júdea oda lett volna gyűjtve. Egy feleséget vettem, egy leányt a Galileus családból, aki jövő látomásokat látott. Sírva vetette magát lábaim elé, és azt mondta: hogy őrizkedjél, nehogy ehhez az emberhez nyúlj, mert ez egy szent ember. Az éjszaka álmomban láttam, mint járt a vizeken, ő repült a szelek szárnyán, ő beszélt a halaknak és a tenger vizének és mindezek engedelmeskedtek neki. Itt van a Kedron patak ahonnan a vér folyik alá. A császári szoba tele van, piszokkal, ganéval a szoba belseje összerombolva és a nép is sírásra fakadt mint egy halottas ház, úgy néz ki minden. Pilátus nagyon rossz vár rád, hisz te nem hallgatsz a te feleséged tanácsára, átkozott komor szenátus retteg a császár haragjától.

Ez alatt a néptömeg mind jobban szaporodik, annyira hogy a nagy sokaság miatt ropog a törvényház lépcsője. Akkor hozták megint Jézust az ítélő házba az én őrségemtől kisérve. Elindultam a törvényhozó terembe és egy erélyes hangon kérdeztem meg a tömeget: Mit akartok? A Názáreti halállát; volt a válasz rá. Miféle gyilkosságért? - ő átkozott. Ö ami templomunk lerontását prófétálta. Ö az Isten fiának mondta magát, Messiásnak, szidok királyának. Akkor azt feleltem, hogy a romai törvényszék az ilyen cselekedetet nem bünteti halállal. - Feszítsd meg! Feszítsd meg! Jött az ordítás. A néptömeg ordítása és kiáltása az ítélő házat fundamentumból megrázta. Ebben a nagy zavarban csak egy ember volt nyugodt, a Názáreti Jézus.

Több próbálkozást tettem, hogy megszabadítsam az elkeseredett üldözök kezéből Jézust, hogy ne öljék meg. Azért, hogy pótolva legyen haragjuk, elrendeltem, megostoroztatását és azután úgy gondoltam, hogy szabadon fogom engedni. Ezek után kértem egy tál vizet, és megmostam a kezemet a néptömeg szeme láttára. Ezzel mutattam meg hogy helytelenül tették ezt a dolgot. Mindez azonban hiábavaló volt, ezek a nyomorult gyilkosok csak az életét követelték.

Én már többször voltam a szemtanúja ami országunkban levő polgárháborúnak, de egyet sem lehet ehhez hasonlítani. Igazán el lehet mondani, hogy ez alkalomkor a világegyetemből minden gonosz szellem Jeruzsálembe gyűlt. A néptömeg mintha nem is a saját lábán járt volna, hanem úgy szaladt mindenki ordítva akárcsak egy megörült tenger. A bírósági palotától Sion hegyéig egyéb nem volt mint fütyölés, ordítás, melyhez hasonlót még a romai történelem sem ismert. Úgy elvolt sötétedve mint egy téli viharban a Jézus halála idején.

Mint ennek a tartománynak kormányzója megtámaszkodva a palota sarkában és gondolkodtam a történtekről, hogy milyen démoni cselekedetek folytak le, hogy kínozták, verték a Názáretit és hogyan hurcolták ártatlanul a kivégzési helyre. Rohant egy siralmas szomorúsággal telt népcsoport mely a Golgotáról jött. Az én megtört szívem nagyon vádolt engem, hogy mi történik a kivégzési helyen, amely dolog inkább az Istennek tulajdonítható, sem mint embernek. Az én őrségem a nép között csak olyan volt, mint egy árnyék, semmi rendet sem tudott fenntartani. Egyszer csak egy nagy kiáltás hallatszott fel a Golgotáról amely hangot a nagy vihar szele hozott. Ez a halál tusa volt, mely hangot emberi fül nem hallott.

Újból még sötétebb lett, az egész várost sötétség takarta be, mint egy lepedővel. Olyan borzasztó és félelmetesek voltak a jelek amelyek történtek úgy az égen mint a földön, hogy azt mondták, hogy a természet készítője fellázadt, úgy hogy a mindenség ketté hasadt.

Éjfél után 1 órákkor a kabátomba göngyölődve egyedül gyalog indultam ki a Golgota kapuján, de az áldozat már halott volt. Egy félelem és lelki furdalás fogott el azért amit láttam mert az én kicsiny sereg katonáim meneteltek lesütött fejjel, bánatos arccal. A zászló vivő letakarta fejét a lobogóval, ezzel mutatta gyászolását és egymás között valamit mormoltak idegen nyelven amit én nem értettem. Itt, ott láttam összecsoportosult nőket és férfiakat szomorú arccal és félelemmel telve, halkan beszéltek és amikor a tekintetüket a Golgotára vetették mozdulatlanul álltak, várták az újabb természeti csodát.

Visszatértem a hivatalomba tele szomorúsággal és azokkal a gondokkal amelyek állandóan kínoztak. Amint mentem fel a törvényház lépcsőjén, láttam a nagy vér cseppeket a lépcsőn. A Názáretinek vére volt. Megpillantottam egy öreg embert a lépcsőnél, akinek keserű kinézése volt és mögötte néhány sir asszonyt. Az ember letérdelt lábaim elé és keservesen sírt. Nagyon fájdalmas valakit sírva látni és hozzá még egy öreg embert. Apám! - mondottam neki lágy hangon, ki vagy és mit akarsz ?; én az Arimathiából való József vagyok, mondotta; azért jöttem hogy kérjelek meg, hogy engedtessék meg nekem, hogy a Názáreti Jézust eltemessem. A te kérésed teljesítve lesz feleltem neki, és ugyanakkor megparancsoltam az én tiszttartómnak vegyen maga mellé katonaságot és felvigyázzanak nehogy valaki megakadályozza a temetést.

Később néhányszor hírt adtak, hogy Jézus feltámadott a halálból amint azt előre megmondotta volt.

Utolsó kötelességem maradt, hogy a császárnak ezt a gyalázatos történetet jelentsem. Jelentésem még az éjjel írtam még mikor történt, és akkor végeztem el az írásomat amikor kivirradt. Ebben a pillanatban egy trombita hangot hallok, amely fújja a Dia-Marsot. Ez volt az a katona csapat amelyet ígértek nekem segítségül, kétezer katona egész éjjel gyors menetben jöttek, hogy el ne késsenek. Így volt elhatározva hogy történjen, kezeimet dörzsöltem mondva, hogy a nagy törvénytelen cselekedet már elvégeztetett és annak a csapatnak amely tegnap kellett volna megérkezzen ma érkezett meg. Kegyetlen sors, durva viszontagság hogyan csúfolkodnak a halandóval, bizony beteljesedett az amit mondott a Názáreti Jézus a keresztfán, hogy:

Elvégeztetett.