A Prédikátor könyve
A Prédikátor megnevezés a görög Septuaginta fordításból kölcsönzödött. A héber Bibliában Qoheleth-nek van nevezve, (kiejtése ko-hel-et), az eredeti vers második szava szerint. A Qoheleth az a héber szó, amelyet a bölcs Salamon király önmagára alkalmaz, amely hírnököt, vagy prédikátort jelent Préd 1:1,2.12.10. Mindannak ellenére, hogy a könyv nem említi Salamon nevét, a könyv szerzőjeként, néhány szöveg elég meggyőzőnek bizonyul annak megállapítására, hogy ő volt az író. A prédikátor úgy van azonosítva az 1. 1, 12,-ben mint Dávid fia, aki király Izrael felett Jeruzsálemben. A 13-16 versből megtudjuk, hogy a Prédikátor erényei közé tartozik a bölcsesség és a siker, ami a bölcsesség megnyerését illeti. Salamon az egyedüli, aki beteljesíti ezeket a feltételeket. A 13-16 versig ugyan ebben a fejezetben ki van mutatva a Prédikátor buzgósága a bölcsesség keresése tekintetében, és a siker, ami a bölcsesség megnyerését illeti. Ez Salamonra nézve találó. A Préd 12:9 tudatja velünk, hogy a Prédikátor példabeszédeket szerkesztett. A bölcs Salamon király nem mondott-e háromezer példabeszédet? (I Kir 4:32).
Világos tehát az a tény, hogy ezen könyv prédikátora és Salamon egy és ugyan az a személy. Azt a kevés arám kifejezést, amelyet megtalálunk ebben a könyvben, Salamon az ő idegen feleségeitől és ágyasaitól tanulhatta. Salamon birodalmához tartozott Szíria, ahol az arám nyelvet beszélték. Valószínű, hogy e rövid tanulmányait, negyven éves uralmának vége felé írhatta (Kr. e. 1037-997), azt megelőzőleg, hogy elveszítette Isten kegyét és bálványimádatra tért volna. Egyes zsidók és hagyományőrzök, azt állítják, hogy Salamon megbánta tettét és csak azután írta a prédikátor könyvét, de semmi bizonyítékát nem tudjuk adni. A Bibliai bizonyságtétel világosan beszámol arról, hogy Salamon az isteni kegynek veszteseként halt meg. (I Kir 11:1- 43 ).
Könyvének lényege: féld az Istent, aki mindenek bírája, és tartsd be az Ő parancsolatait, az Ő elismerése nélkül minden hiábavalóság. Ez megtalaható a bevezetésben, és ismételve van, mint végkövetkeztetés: Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor, felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! A dolognak summája mindezeket hallván ez: az Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsad, mert ez az embernek fő dolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az. Préd 1:2.12:15,16.
Az ember ideiglenes állapota ellentétben áll a föld örökkévalóságával és a természeti ciklusok folytonosságával. A király látja minden dolognak és minden tevékenységnek meghatározott idejét, megérti azt, hogy az ember és az állat ugyanúgy halnak meg, és úgy egyik, mint a másik visszatér a porba, ahonnan vétettek. Az elnyomást az irigység, a lustaság, a kapzsiság, az egyedüllét és a bolondság szüli. Figyelmeztet a vezetők bolondságára, és arra, hogy a bűnt kötelesek vagyunk megfizetni. Istennek nincs semmi közössége az igazságtalansággal és a föld termése mindenkié, nem csak azon keveseké, akik hiábavalóan nagy vagyont halmoznak fel. A hiábavalóság helyrehozatalának elemzését követi a bölcsességre való figyelmeztetés. Mindenkivel ugyanaz a dolog történik és a sírban nincs öntudatosság. A bölcsesség és a bolondság nagy ellentétben vannak egymással, jó cselekvésre irányuló szabályok vannak megfogalmazva. Az utolsó a tizenkettedik fejezet megerősíti azt a felhívást, hogy emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak, és életerődnek idején. Figyelmeztetvén ezután az előre haladott kor nehézségeire, amikor az öregség meggyengíti a Teremtőre való emlékezés erejét a szolgálatban.