Jób könyve

1.

1 Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. 2 Hét fia és három leánya született neki. 3 Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. 4 Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. 5 Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal. 6 Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. 7 Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. 8 Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. 9 A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! 10 Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. 11 De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! 12 Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az ÚR elől. 13 Egyszer, amikor Jób fiai és leányai lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában, 14 hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. 15 De a sébaiak rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 16 Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Istentől tűz hullott az égből, amely megégette, és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 17 Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 18 Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. 19 De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 20 Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, 21 és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! 22 Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.

2.

1 Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az ÚR előtt. 2 Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. 3 Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. 4 A Sátán azonban így válaszolt az ÚRnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! 5 Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged! 6 Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz! 7 A Sátán eltávozott az ÚR színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. 8 Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. 9 A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! 10 De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával. 11 Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. 12 Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. 13 És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.

3.

1 Végre kinyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. 2 Megszólalt Jób, és ezt mondta: 3 Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! 4 Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! 5 Vegye birtokba sötétség, a halál árnyéka, lakozzék rajta felhő, nappal is sötétség tegye rémessé! 6 Azt az éjszakát vak sötétség ragadja el! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! 7 Legyen az az éjszaka meddő, ne legyen akkor ujjongás! 8 Rontsák meg, akik képesek megátkozni a nappalt, felingerelni a Leviátánt. 9 Sötétüljenek el annak alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, 10 mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! 11 Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? 12 Miért is vettek engem térdre, és emlőkre, hogy szopjak? 13 Akkor most feküdnék, és békén lennék. Akkor aludnék, és nyugalmam volna, 14 a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, 15 vagy a fejedelmekkel, akiknek aranyuk van, és ezüsttel töltötték meg házaikat. 16 Vagy miért nem lettem olyan, mint az elásott koraszülött, mint a világosságot nem látott csecsemők? 17 Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. 18 A foglyok ott mindnyájan nyugton vannak, nem hallják a hajcsárok hangját. 19 Egyforma ott a kicsiny és a nagy, és a rabszolga megszabadul urától. 20 Miért is ad világosságot a nyomorultnak, és életet a megkeseredett lelkűeknek, 21 akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, 22 akik ujjongva örülnek, örvendeznek, ha megtalálták a sírt; 23 az útvesztőbe jutott embernek, akit Isten kerített be? 24 Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. 25 Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem. 26 Nincs pihenésem, se csendességem, nincs nyugalmam, remegés jön rám.

4.

1 Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta: 2 Ha beszélni próbálok hozzád, fáraszt-e? Mert ki tudja itt magába fojtani a szót? 3 Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted. 4 A botladozót talpra állították szavaid, és a roskadozó térdeket erőssé tetted. 5 Most, hogy rajtad a sor, fáraszt? Amikor téged ér csapás, megzavarodsz? 6 Nem ad bizodalmat istenfélelmed, és reménységet feddhetetlen utad? 7 Emlékezz csak: pusztult-e el valaki ártatlanul, és irtottak-e ki valahol becsületes embereket? 8 Ahogyan én láttam, a hamisságot szántók és a vészt vetők ugyanazt aratják. 9 Az Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől semmivé lesznek. 10 Az oroszlán ordíthat, a fiatal oroszlán bömbölhet, de majd kitörnek az oroszlánkölykök fogai! 11 Elpusztul a hím oroszlán martalék nélkül, és elszélednek a nőstény oroszlán kölykei. 12 Titokzatos szó jutott hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem, 13 éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre. 14 Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat. 15 Szellő suhant el az arcom előtt, felborzolódott a szőr testemen. 16 Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok: 17 Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember? 18 Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát. 19 Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban van, és szétmorzsolják mint a molyt! 20 Reggeltől estig szétzúzzák, észrevétlen elpusztulnak örökre. 21 Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.

5.

1 Kiálts csak! Válaszol-e valaki? Melyik szenthez fordulsz? 2 Mert az ostobát megöli a bosszúság, és a balgát halálba kergeti a heveskedés. 3 Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert, de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén. 4 Távol van fiaitól a segítség, eltapossák őket a kapuban, nem menti meg senki. 5 Aratását, melyet tövisek közül vett ki, megeszi az éhező, vagyona után liheg a szomjazó. 6 Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész, 7 hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak. 8 De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet, 9 aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul. 10 Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre. 11 Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége. 12 Meghiúsítja a ravaszok terveit, nem alkot kezük maradandót. 13 Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket és a cselszövők tanácsa megdől. 14 Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel. 15 Megszabadítja szájuk fegyverétől, az erős kezéből a szegényt. 16 Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul. 17 Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg! 18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít. 19 Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem. 20 Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől. 21 Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád. 22 Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól, 23 mert a mező kövei is szövetségeseid, a mezei vadak is kibékülnek veled. 24 Megéred, hogy békesség lesz sátradban, otthonodat vizsgálva, nem lesz benne vétek. 25 Megéred, hogy sok utódod lesz, és sarjadékod annyi, mint földön a fű. 26 Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be. 27 Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá, és jól jegyezd meg!

6.

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre! 3 Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim. 4 Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. 5 Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett? 6 Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? 7 Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. 8 Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! 9 Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! 10 Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. 11 Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem? 12 Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. 13 Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? 14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. 15 Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik, 16 amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük. 17 De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. 18 Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. 19 Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek. 20 De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek. 21 Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek. 22 Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben, 23 hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? 24 Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! 25 Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? 26 Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! 27 Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok! 28 Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! 29 Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van! 30 Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?

7.

1 Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosnak! 2 Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért, 3 úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem. 4 Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek fel? Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig. 5 Testemet férgek és porkéreg borítja, bőröm beforrad, és újra kifakad. 6 Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és reménytelenül múlnak el. 7 Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót. 8 A rám néző szem nem pillant meg. Szemed felém fordítod, de már nem vagyok. 9 Eltűnt a felhő, elszállt. Éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. 10 Nem tér vissza házába többé, lakóhelyén sem tudnak róla többé. 11 Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel. 12 Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem? 13 Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal nyoszolyám, hordozza panaszomat fekhelyem, 14 akkor álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem. 15 Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. 16 Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet! 17 Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? 18 Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed. 19 Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni? 20 Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok? 21 Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek.

8.

1 Akkor megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: 2 Meddig beszélsz ilyeneket, meddig lesz heves szél szádnak beszéde? 3 Meghamisítja-e Isten a jogot, elferdíti-e a Mindenható az igazságot? 4 Ha fiaid vétkeztek ellene, hibájukért fizetett meg nekik. 5 Ha te az Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz, 6 ha tiszta és becsületes vagy, bizonyosan őrködik fölötted, és békés otthont ad igazságodért. 7 Bár először kicsiny voltál, végül igen naggyá leszel. 8 Kérdezd csak meg az előző nemzedéket, jegyezd meg, amit kikutattak az atyák! 9 Mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit sem tudunk, életünk csak árnyék a földön. 10 Majd ők megtanítanak, és megmondják neked, tőlük származnak az értelmes szavak! 11 Felnő-e a nád mocsár nélkül? Megnő-e a sás víz nélkül? 12 Alig hajt ki, és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb. 13 Így járnak, akik elfeledkeznek Istenről, az elvetemültek reménysége elvész. 14 Szétfoszlik bizakodásuk, bizodalmuk olyan, mint a pókháló. 15 Ha házára támaszkodik, nem marad meg, belekapaszkodik, de nem tud megállni. 16 Virul ugyan a napfényben, indája túlnő a kerítésen, 17 gyökerei átbújnak a kőrakáson, megkapaszkodnak a kőhalomban is, 18 de ha kiirtják helyéről, még az is megtagadja őt: Nem is láttalak! 19 Csak ennyi öröm van az útján. Azután más nő a földből. 20 Nem veti meg Isten a feddhetetlent, és nem fogja kézen a gonosztevőket. 21 Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással. 22 Gyűlölőidet szégyen borítja, és nem lesz sátra a bűnösöknek.

9.

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Igaz, tudom, hogy így van: hogy is lehetne igaza az embernek Istennel szemben? 3 Ha kedve támadna vele perbe szállni, ezer kérdés közül egyre sem tudna válaszolni. 4 Ki olyan bölcs szívű és hatalmas erejű, hogy ellene szegülve épségben tudna maradni? 5 Hegyeket mozdít el, és nem tudják, hogy ő forgatta föl haragjában. 6 Megrendíti helyén a földet, oszlopai megrendülnek. 7 Ha parancsol a napnak, nem ragyog fel, és pecséttel zárja le a csillagokat. 8 Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein. 9 ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait. 10 Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul. 11 Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre. 12 Ha elragad valamit, ki akadályozhatja meg? Ki mondhatja neki: Mit teszel? 13 Isten nem vonja vissza haragját, meghunyászkodnak előtte a szörnyeteg segítői is. 14 Hát én hogy válaszolhatnék neki, hogy válogathatnám meg szavaimat vele szemben? 15 Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene. 16 Ha kiáltanék és válaszolna, akkor sem hinném, hogy figyel hangomra. 17 Hiszen viharral kerget engem, ok nélkül szaporítja sebeimet. 18 Lélegzetet sem hagy vennem, hanem keserűséggel lakat jól. 19 A hatalmaskodó erőszakra azt mondja: Itt vagyok! A törvénykezésre pedig: Ki idézhet meg engem? 20 Ha igazam lenne is, bűnösnek mondana szája, ha feddhetetlen lennék is, hamisnak tartana. 21 Feddhetetlen vagyok! Nem törődöm magammal, megvetem az életemet. 22 Mindegy! - azt mondom tehát: Véget vet feddhetetlennek és bűnösnek. 23 Ha ostora hirtelen megöl, gúnyolja az ártatlanok csüggedését. 24 Bűnös ember kezébe jut az ország, elfedi a bírák arcát. Ki teszi ezt, ha nem ő? 25 Napjaim gyorsabbak a futárnál, elszaladnak, nem látnak semmi jót. 26 Elsuhannak, mint a sáscsónak, vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára. 27 Ha ezt mondom: El akarom felejteni panaszomat, vidámra akarom változtatni arcomat, 28 megborzadok sok fájdalmamban. Tudom, hogy nem tartasz ártatlannak. 29 Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába? 30 Ha hóban mosakodnám is, ha lúggal tisztítanám is kezemet, 31 akkor is sárba taszíthatsz, még ruháim is utálnának engem. 32 Mert ő nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Menjünk törvénybe egymással! 33 Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét. 34 Ha levenné rólam vesszejét, és rettentése nem ijesztene, 35 akkor beszélnék, és nem félnék tőle. De magamtól ez nem lehetséges.

10.

1 Lelkemből megutáltam életemet. Szabadjára engedem panaszomat. Hadd beszéljek keserű lélekkel! 2 Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem? 3 Jó neked az, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök tanácsának pedig kedvezel? 4 Vajon testi szemeid vannak neked, és úgy látsz, ahogyan az ember lát? 5 Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé? 6 Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet, 7 pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből! 8 Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani? 9 Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél? 10 Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? 11 Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. 12 Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. 13 Mégis ezeket rejtegetted szívedben, tudom, ez volt a szándékod: 14 Ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem. 15 Ha bűnös vagyok, jaj nekem! Ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem. Elégeld meg gyalázatomat, lásd meg nyomorúságomat! 16 Hiszen ha gőgös lennék, oroszlánként rontanál rám, és ellenem fordítanád csodálatos hatalmadat. 17 Új tanúkat állítanál ellenem, szaporítanád az engem érő bosszúságot, sorozatosan támadnának ellenem. 18 Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna! 19 Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba! 20 Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék, 21 mielőtt odamegyek, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a halál árnyékának országába, 22 a vaksötét országba, a halál árnyékának sötétségébe, ahol nincs rend, és a fény is olyan, mint a sötétség.

11.

1 Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta: 2 Nem kell-e felelnünk e sok beszédre? A bőbeszédűnek legyen igaza? 3 Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket? Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen? 4 Ezt mondtad: Tanításom helyes, tiszta voltam a szemedben. 5 Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkait veled szemben! 6 Kijelentené neked a bölcsesség titkait, amely kétszeresen is elég. Megtudnád, hogy Isten elnézi bűneid egy részét. 7 Ki tudod-e találni, mi az Isten titka? A Mindenható tökéletességéig eljuthatsz-e? 8 Magasabb az az égnél. Mit tehetsz? Mélyebb a holtak hazájánál. Mit tudhatsz róla? 9 Terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél. 10 Ha valakit nyomon követ, elfog, és gyűlés elé állít, ki akadályozhatja meg? 11 Hiszen ismeri a hitvány embereket, látja az álnokságot, pedig nem is figyel oda. 12 Az üresfejű ember is válhat értelmessé, a vadszamár csikaja is születhet emberré. 13 Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, 14 ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! 15 Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. 16 Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre. 17 Fényesebbé lesz élted a déli verőfénynél, a homály is olyan lesz, mintha reggel volna. 18 Akkor majd bízol, mert lesz reménységed, körülnézel és nyugodtan lefekszel. 19 Ha heversz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked. 20 De a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.

12.

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség? 3 Nekem is van annyi eszem, mint nektek, és nem vagyok alábbvaló, mint ti. Ki ne tudna ilyesféléket? 4 Nevetséges lettem barátaim előtt, pedig aki Istenhez kiált, azt ő meghallgatja. Mégis nevetséges az igaz és feddhetetlen. 5 A szerencsétlen ember megvetni való - gondolja, aki biztonságban él -, föl kell taszítani a tántorgókat! 6 Nyugtuk van a pusztítóknak sátrukban, biztonságban élnek, akik ingerlik Istent, és akik kezükben akarják tartani az Istent. 7 Kérdezd csak meg az állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. 8 Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. 9 Ki ne tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket? 10 Az ő kezében van minden élőnek a léte és a minden emberi testnek adott lélek. 11 A fül különbözteti meg a szavakat, és az íny ízleli az ételt. 12 Az öreg emberek bölcsek, a hosszú életűek megfontoltak. 13 De tőle van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. 14 Ha ő ront le valamit, nem építik fel, ha bezár valakit, nem engedik ki. 15 Ha elzárja a vizeket, kiszárad minden, ha nekiereszti, felforgatják a földet. 16 Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő. 17 Tanácsadókat tesz bolonddá, és bírákból űz gúnyt. 18 Királyok bilincseit nyitja ki, és övet köt derekukra. 19 Papokat tesz bolonddá, hatalmasokat ügyefogyottá. 20 Megbízhatóktól vonja meg a szót, vének ítélőképességét veszi el. 21 Előkelőkre zúdít megvetést, hatalmasok övét lazítja meg. 22 Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat. 23 Népeket tesz naggyá, majd elpusztítja őket, népek határát terjeszti ki, azután elűzi őket. 24 Elveszi az ország népe vezetőinek eszét, és hagyja, hogy bolyongjanak az úttalan pusztában. 25 Sötétben tapogatóznak világosság nélkül, hagyja, hogy bolyongjanak, mint a részegek.

13.

1 Mindezt saját szememmel láttam, fülemmel hallottam, és megértettem. 2 Én is tudom, amit ti tudtok, nem vagyok alábbvaló, mint ti. 3 Ezért a Mindenhatóval akarok beszélni, Istennel szemben akarok védekezni. 4 Mert hazugságot kentek rám, mindnyájan mihaszna orvosok vagytok. 5 Bár elhallgatnátok egészen, akkor bölcsek maradnátok! 6 Hallgassátok meg védekezésemet, és figyeljetek ajkam ellenvetéseire. 7 Isten érdekében beszéltek álnokságot? Az ő érdekében beszéltek hamisságot? 8 Neki akarjátok pártját fogni, vagy Isten mellett perbe szállni? 9 Jó lesz-e, ha megvizsgál benneteket? Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket? 10 Szigorúan megbüntet titeket, ha titokban személyválogatók vagytok. 11 Nem ijedtek meg fenséges voltától? Nem fog el benneteket rettegés? 12 Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok, sáncaitok agyagsáncok. 13 Hallgassatok már el, hadd beszéljek én, bármi történjék is velem! 14 Miért szaggatnám fogaimmal testemet, miért tenném kockára életemet? 15 Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem! Csak utaimat akarom védeni előtte. 16 Már az is segítség nekem, hogy elvetemültek nem kerülhetnek elé. 17 Azért hallgassatok figyelmesen szavamra, fületekkel magyarázatomra. 18 Íme, előterjesztem ügyemet! Tudom, hogy nekem van igazam. 19 Van-e, aki perbe száll velem? Akkor elhallgatok és kimúlok. 20 Csak kettőt ne tégy velem, színed elől akkor nem rejtőzöm el: 21 vedd le rólam kezed, ne rémíts és ne ijessz engem! 22 Szólj hozzám, és én válaszolok, vagy én beszélek, és te felelj nekem! 23 Mi a bűnöm, mi a vétkem? Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem! 24 Miért rejted el arcodat, miért tartasz ellenségednek? 25 Elsodort falevelet rémítesz, és száraz szalmaszálat üldözöl, 26 hogy ily sok keserűséget róttál rám, s ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?! 27 Béklyót tettél a lábamra, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed! 28 Korhadtan mállok szét, mint a molyrágta ruha.

14.

1 Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. 2 Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. 3 Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?! 4 Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. 5 Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át, 6 akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak! 7 Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. 8 Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja, 9 a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete. 10 De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz? 11 Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat, 12 de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. 13 Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. 14 Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat. 15 Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. 16 Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet. 17 Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet. 18 Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről. 19 A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. Így pusztítod el a halandó reménységét. 20 Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el. 21 Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja. Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre. 22 Teste csak saját fájdalmát érzi, lelke csak magát gyászolja.

15.

1 Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta: 2 Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott, és csak keleti széllel fújta fel magát? 3 Vitatkozhat-e haszontalan beszéddel és semmit érő szavakkal? 4 Te már az istenfélelmet is semmibe veszed, megcsonkítod az áhítatot is Isten színe előtt. 5 A bűn tanítja erre a szádat, és a ravaszok nyelvét választottad. 6 Saját szád tesz bűnössé, nem én, és ajkaid vallanak ellened. 7 Talán te születtél először az emberek között, és előbb keletkeztél a halmoknál? 8 Talán kihallgattad Isten titkát, és magadhoz ragadtad a bölcsességet? 9 Mit tudsz, amit mi nem tudunk? Mihez értesz, ami nálunk nincs meg? 10 ősz is, meg öreg is akad közöttünk, jóval idősebb apádnál. 11 Kevésnek tartod Isten vigasztalását és a hozzád szelíden szóló beszédet? 12 Hova ragadott el a szíved, és miért villognak szemeid, 13 hogy Isten ellen fordítod lelkedet, és ily szavakat ejtesz ki a szádon? 14 Hogyan lehetne tiszta a halandó, és igaz ember az, ki asszonytól született? 15 Hiszen még szentjeiben sem bízhat, a menny sem elég tiszta szemében. 16 Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember, aki úgy issza az álnokságot, mint a vizet! 17 Tanítalak téged, hallgass rám, mert amit megláttam, azt beszélem el, 18 amit a bölcsek hirdettek, s nem titkolták el azt, ami atyáiktól való. 19 Egyedül nekik adatott ez az ország, és közöttük nem járt idegen. 20 A bűnös minden nap gyötrődik, az erőszakos ember évei meg vannak számlálva. 21 Rémítő hangok vannak a fülében, béke idején tör rá a pusztító. 22 Maga sem hiszi, hogy elkerülheti a sötétséget, mert fegyver leselkedik rá. 23 Kenyér után bolyong, hogy hol találna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja. 24 Szorongató szükség ijesztgeti, erőt vesz rajta, mint rohamra kész király, 25 mert Isten ellen nyújtotta ki kezét, a Mindenhatóval szemben hősködött. 26 Nekiszegzett nyakkal rohant ellene, szegekkel sűrűn kivert pajzsával. 27 Mivel zsír fedi az arcát, és háj rakódott a tomporára; 28 pusztulásra szánt városokban lakott, házakban, ahol nem szabad lakni, mert romhalmazzá lesznek. 29 Nem gazdagodik meg, nem marad meg vagyona, és nem hajlik földig a kalásza. 30 Nem kerüli el a sötétséget, hajtásait hőség szárítja el, Isten szele sodorja el. 31 Ne bízzék hiábavalóságban, mert csalódik: hiábavalóságot kap helyette cserébe. 32 Időnap előtt vége lesz, ága nem zöldül ki, 33 mint ahogy a szőlő ledobja az éretlen szemeket, és az olajfa elhullatja virágát. 34 Mert az elvetemültek közössége terméketlen, és tűz emészti meg a vesztegetéssel szerzett sátrakat. 35 Nyomorúságot fogannak, bajt szülnek és méhükben csalás érlelődik.

16.

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! 3 Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz? 4 Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. 5 Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek. 6 Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el. 7 Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat. 8 Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom. 9 Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem. 10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem. 11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat. 12 Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem. 13 Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre. 14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 15 Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet. 16 Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van. 17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta. 18 Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom! 19 Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban. 20 Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre, 21 hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben. 22 Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.

17.

1 Lelkem összetört, napjaim kialvóban vannak: a temető vár énrám! 2 Bizony, gúnyolódásban van részem! Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem. 3 Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem? 4 Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket. 5 Aki haszonért jelenti föl embertársait, annak a fiai hiába fognak sóvárogni. 6 Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, olyan vagyok, mint akit arcul köptek. 7 Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék. 8 Elszörnyednek ezen a becsületes emberek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt. 9 De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és a tiszta kezű ereje megnő. 10 De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek! 11 Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai. 12 ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség. 13 Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam, 14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nénémnek, 15 hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt? 16 Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.

18.

1 Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: 2 Mikor hagytok már fel a szavakkal? Gondolkozzatok, és aztán beszéljünk! 3 Miért tartasz bennünket állatnak, és miért nézel ostobának? 4 Ha magadat marcangolod haragodban, talán elpusztul miattad a föld, és elmozdul helyéről a kőszikla? 5 Sőt, a bűnösök világossága kialszik, tüzük lángja nem fénylik. 6 A világosság elsötétedik sátrában, mécsese kialszik mellette. 7 Erőteljes léptei megrövidülnek, saját tanácsa buktatja el. 8 Mert lába hálóba bonyolódik, és kelepcébe kerül. 9 Sarkát csapda ragadja meg, és hurok feszül rá. 10 Kötél van elrejtve számára a földön, és csapda van ösvényén. 11 Körös-körül félelmek rémítik, és kergetik lépten-nyomon. 12 Éhesen vár rá a nyomorúság, és kész a veszedelem, hogy elbuktassa. 13 Darabonként rágja le a bőrét, darabonként rágja a halál kezdete. 14 El kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé. 15 Sátrában nem az övéi laknak, lakóhelyére kénkövet szórnak. 16 Alul elszáradnak gyökerei, és felül lefonnyad az ága. 17 Emlékezete eltűnik a földről, és nem emlegetik nevét az utcán. 18 Világosságból sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elűzik. 19 Utódja és sarjadéka nem lesz népe között, senkije sem marad lakóhelyén. 20 Végnapján elszörnyednek a nyugaton lakók, és iszonyat fogja el a keleten lakókat. 21 Bizony, így jár az álnokok hajléka, annak lakóhelye, aki nem akar Istenről tudni.

19.

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Meddig kínozzátok még lelkemet, meddig akartok még szavaitokkal összetörni? 3 Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök? 4 Ha valóban tévedtem is, énrajtam marad a tévedésem. 5 Ha valóban fölém akartok kerekedni, és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot, 6 akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem. 7 Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ. Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény. 8 Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, ösvényeimre sötétséget borított. 9 Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát. 10 Kitépte reménységemet, mint valami fát, letördelt körös-körül: tönkrementem. 11 Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem. 12 Együtt támadtak csapatai, utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül. 13 Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem. 14 Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek. 15 A házamban élők és szolgálóim idegennek tartanak, rám sem ismernek többé. 16 Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, még ha könyörgök is neki. 17 Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem. 18 Még a kisgyermekek is megvetnek, ha föl akarok kelni, kicsúfolnak. 19 Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak. 20 Bőröm és húsom a csontomhoz tapad, csak a fogam húsa maradt meg. 21 Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem! 22 Miért üldöztök, mint az Isten, miért nem elégedtek meg testemmel? 23 Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, 24 vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! 25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, 26 s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. 27 Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek. 28 Ha ezt mondjátok: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét, 29 akkor rettegjetek a fegyvertől, mert a harag fegyveres büntetést szül, és megtudjátok, hogy van ítélőbíró.

20.

1 Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta: 2 Azért kényszerít ingerültségem feleletre, s amiatt van nyugtalanság bennem, 3 mert megszégyenítő kioktatást hallok. De értelmes lelkem megadja a választ. 4 Tudod-e azt, hogy ősidőktől fogva, amióta csak ember került a földre, 5 a bűnösök vigadozása rövid ideig tart, és az elvetemültek öröme egy pillanat? 6 Ha az égig nőne is büszkesége, és a felleget érné is feje, 7 semmivé lesz örökre, mint a ganéj, és akik látták, majd ezt mondják: Hova lett? 8 Elrepül, mint az álom, és nem találják. Eltűnik, mint az éjszakai látomás. 9 Nem ragyog már rá senkinek a szeme, lakóhelyén nem törődnek többé vele. 10 Fiai a nincstelenek kedvében járnak, és vagyonát kiereszti kezéből. 11 Ha csontjai tele is voltak ifjú erővel, az vele együtt a porba hanyatlik. 12 Ha édes szájában a gonoszság, és nyelvével szopogatja azt, 13 ha sajnálja azt lenyelni, és ínye között tartogatja, 14 eledele átváltozik gyomrában, viperaméreggé lesz benne. 15 Gazdagságot nyelt, de kihányja, hasából is kihajtja az Isten. 16 Vipera mérgét szívja, áspiskígyó marása gyilkolja meg, 17 hogy ne gyönyörködjék a folyóvizekben, a tejjel és mézzel folyó patakokban. 18 Elveszíti, amit szerzett, nem élvezheti, cserével nyert gazdagságának sem örülhet. 19 Hiszen tönkretette, cserbenhagyta a nincsteleneket. Házat rabolt, de nem építi tovább. 20 Mivel gyomra nem tudta, mi az elég, értékeit nem mentheti meg. 21 Falánksága semmit sem hagyott meg, ezért nem lesz tartós jóléte. 22 Bár nagy bőségben él, szorult helyzetbe jut, lesújt rá az összes nyomorult keze. 23 Amikor meg akarja tölteni a hasát, rábocsátja izzó haragját, záporként hullatja rá evés közben. 24 Amikor vasfegyver elől menekül, ércíjjal lövik át. 25 Kirántja, és kijön a hátából, csillogó nyíl az epéjéből. Rémület fogja el. 26 Rejtett kincseire teljes sötétség vár, majd megemészti a még föl nem szított tűz. Veszedelem éri, aki sátrába menekült. 27 Leleplezi bűnét az ég, és ellene támad a föld. 28 Házának jövedelmét elhurcolják, szétfolyik Isten haragja napján. 29 Ezt kapja a bűnös ember osztályrészül az Istentől, ezt örökli beszédéért Istentől.

21.

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Hallgassátok meg figyelmesen szavamat, ezzel vigasztaljatok! 3 Tűrjétek el, ha én is beszélek, s miután beszéltem, gúnyolhattok. 4 Hiszen nem emberek miatt panaszkodom, nem ok nélkül türelmetlenkedem! 5 Forduljatok felém, szörnyedjetek el, és tegyétek kezeteket a szátokra! 6 Ha rágondolok, megzavarodom, és reszketés fogja el testemet. 7 Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak. 8 Ivadékaik előttük jutnak jómódba, sarjadékaik szemük láttára. 9 Házukban békesség van, rettegés nélkül, nincs rajtuk Isten vesszeje. 10 Bikája hág, és nem hiába, tehene ellik, és nem vetél el. 11 Kieresztik kisfiaikat, mint a juhokat, és ugrándoznak gyermekeik. 12 Dob és citera mellett énekelnek, és síp hangjánál örvendeznek. 13 Jólétben töltik napjaikat, és csendesen szállnak le a holtak hazájába. 14 Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utaidról! 15 Mert kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk, és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk? 16 Pedig jólétük nincs a kezükben. A bűnös tanácsoktól távol tartom magam! 17 Hányszor kialszik a bűnösök mécsese, veszedelem éri őket, és pusztulást osztogat Isten haragja! 18 Olyanok lesznek, mint a szél hordta törek, és mint a polyva, melyet elragadott a forgószél. 19 Csak fiainak tartogat veszedelmet az Isten? Neki fizet meg, majd megtudja! 20 Saját szemével látja meg romlását, és a Mindenható izzó haragját issza. 21 Mert mit törődik már halála után háza népével, ha hónapjainak száma elfogyott? 22 Kioktathatja-e valaki az Istent? Hiszen ő ítélkezik a magasság lakói fölött is! 23 Az egyik meghal ereje teljében, minden gondtól mentesen és nyugodtan. 24 Lágyéka tele van kövérséggel, csontjaiban zsíros velő van. 25 A másik pedig meghal keserű lélekkel, mert nem élvezte a jót. 26 Egyformán a porba kell feküdniük: ellepik őket a férgek. 27 Látjátok, ismerem gondolataitokat, és az ellenem szőtt fondorlatokat. 28 Mert azt mondjátok: Hol van az előkelők háza, hol van a sátor, ahol a bűnösök laknak? 29 Hát nem kérdeztétek meg azokat, akik utazni szoktak, és nem ismeritek intéseiket, 30 hogy a veszedelem napját Isten a gonoszoknak tartogatja, és a harag napja felé viszi őket? 31 Ki veti szemére dolgait, ki fizet meg neki tetteiért? 32 Ha kiviszik a temetőbe, sírdombja fölött őrködnek. 33 Édesek neki a völgy hantjai, és sok ember vonul utána, meg előtte is számtalan. 34 Miért akartok hiábavalósággal vigasztalni? Válaszaitokból a rosszindulat beszél.

22.

1 Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta: 2 Használhat-e az ember Istennek? Hiszen csak önmagának használ az okos. 3 Mi öröme telik a Mindenhatónak abban, hogy te igaz vagy? Van-e haszna abból, hogy te feddhetetlenül élsz? 4 Talán azért fenyít téged, mertféledőt, ezért száll perbe veled? 5 Bizony sok gonoszságod van, és bűneidnek se vége, se hossza! 6 Hiszen zálogot vettél atyádfiaitól ok nélkül, és meztelenre vetkőztetted őket. 7 A szomjazónak nem adtál vizet inni, az éhezőtől megtagadtad a kenyeret. 8 A hatalmaskodóé az ország, a kiváltságosok laknak benne. 9 Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, az árvák karjait összetörted. 10 Ezért vannak körülötted csapdák, és hirtelen rémület ijeszt téged. 11 Sötétség lep meg; nem látsz, vízáradat borít el. 12 Mennyei magasságban van az Isten! Nézd, milyen magasan ragyognak a csillagok! 13 És te azt kérdezted: Mit tud az Isten? Ítélkezhet-e a sötét felhőn keresztül? 14 Sűrű felhők rejtik el őt, nem lát, és az ég peremén jár-kel. 15 Követed-e az ősidők ösvényét, amelyet álnok emberek tapostak, 16 akik időnap előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta az ár? 17 Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk! Mit tehet értünk a Mindenható? 18 ő mégis megtöltötte házukat javaival. A bűnös tanácsoktól távol tartom magam! 19 Ezt látva, örülnek az igazak, az ártatlan pedig így gúnyolja őket: 20 Bizony, kiirtották ellenségeinket, tűz emészti meg még maradékukat is! 21 Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye lesz. 22 Fogadd el szájából a tanítást, és szívleld meg mondásait! 23 Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, felépülsz, és eltávolítod az álnokságot sátradból. 24 Porba dobod az aranyat, patak kövei közé az ófíri aranyat, 25 és akkor a Mindenható lesz az aranyad és válogatott ezüstöd. 26 Akkor majd a Mindenhatóban gyönyörködsz, és arcodat Istenhez emeled. 27 Ha könyörögsz hozzá, meghallgat, te pedig teljesíted fogadalmaidat. 28 Ha valamit elhatározol, meglesz, világosság ragyogja be utadat. 29 Ha megaláztak, mondd azt, hogy gőgös voltál, mert azon segít Isten, aki lesüti a szemét. 30 Még azt is megmenti, aki nem ártatlan, mert ha tiszta lesz a kezed, megmenekülsz.

23.

1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. 3 Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, 4 eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, 5 hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: 6 teljes erővel perel-e majd velem, vagy pedig csak figyel rám? 7 Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. 8 De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. 9 Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. 10 Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. 11 Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. 12 Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. 13 Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván. 14 Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. 15 Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle. 16 Mert Isten csüggesztette el szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. 17 Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.

24.

1 Miért nincsenek a Mindenhatónál ítéletre fenntartott idők, miért nem láthatják ítéletének napjait, akik őt ismerik? 2 Határokat mozdítanak el, nyájakat rabolnak el, és legeltetik. 3 Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét zálogul elveszik. 4 Lekergetik az útról a szegényeket, meg kell lapulnia az ország minden nyomorultjának. 5 Olyanok, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek. 6 A bűnösök mezején szereznek takarmányt, és az ő szőlőjükben szedegetnek. 7 Mezítelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk. 8 Zivatar áztatja őket a hegyekben, sziklába kapaszkodnak, ha nincs menedékhelyük. 9 Letépik az emlőről az árvát, és zálogul viszik el a szegénytől. 10 Mezítelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét. 11 Mások házában ütnek olajat, taposnak a borsajtókban, mégis szomjaznak. 12 A városban haldoklók nyögnek, megsebzettek kiáltanak segítségért, de Isten nem tőrödik ezzel. 13 Vannak, akik ellenségei a világosságnak, nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein. 14 Virradat előtt kel föl a gyilkos, hogy megölje a nyomorultat és a szegényt; a tolvaj pedig éjjel. 15 A parázna szeme az alkonyatot lesi: Senki szeme ne vegyen észre - gondolja -, és leplet borít az arcára. 16 Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról. 17 Mert mindnyájuknak a sűrű sötétség a reggelük, hiszen megszokták a rémítő, sűrű sötétséget. 18 Gyorsan eltűnnek a víz színén, birtokuk átkozott lesz az országban, nem tér be többé a szőlőskertekbe. 19 Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek. 20 Még az anyaméh is elfelejti őt, férgek csemegéje lesz. Senki sem emlékszik rá többé, összetörik az álnokság, mint a fa. 21 Mert bántalmazza a meddőt, aki nem szült, és az özveggyel nem tesz jót. 22 Isten ereje megnyújtja a hatalmasnak idejét; de bár még áll, nem bízhatik életében. 23 Biztonságot ad neki és támaszt, de szemmel tartja útjait. 24 Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, elsüllyednek, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat. 25 Nem így van-e? Ki hazudtolhatna meg, ki tehetné semmivé szavamat?

25.

1 Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: 2 Isten hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban. 3 Nincs száma csapatainak; kire ne ragyogna világossága? 4 Hogyan lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, ki asszonytól született? 5 Nézd a holdat: még az sem elég ragyogó, szemében még a csillagok sem fényesek. 6 Hát még a halandó, ez a féreg, és az ember fia, ez a hernyó?

26.

1 Ekkor Jób megszólalt, és ezt mondta: 2 Segítettél-e az erőtlennek, támogattad-e a tehetetlen karját? 3 Adtál-e tanácsot az oktalannak, hasznos volt-e sok tanításod? 4 Ki által mondtad el szavaidat, kinek a lelke beszélt belőled? 5 Megremegnek az árnyak, amelyek a vizek alatt nyugszanak. 6 A holtak hazája leplezetlen Isten előtt, nincs eltakarva a pusztulás helye. 7 ő terjesztette ki északot a kietlenség fölött, megerősítette a földet a semmiség fölött. 8 Fellegekbe zárta a vizeket, nem hasad meg a felhő alattuk. 9 Eltakarta trónusát, felhőt terjesztett ki fölötte. 10 Határt szabott a vizeknek, ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel. 11 Az egek oszlopai meginognak, és megrendülnek fenyegetésétől. 12 Erejével lecsillapította a tengert, értelmével szétzúzta a szörnyeteget. 13 Leheletétől kiderült az ég, amikor kezével átdöfte a menekülő kígyót. 14 Pedig ez csak a szegélye útjának! S milyen halk szót hallunk tőle! De hatalmas mennydörgését ki tudná elviselni?

27.

1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: 2 Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet, 3 hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, 4 nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. 5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből. 6 Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem gyaláz a szívem. 7 Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok. 8 Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? 9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását, ha végszükségbe kerül? 10 Gyönyörködhet-e a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent? 11 Megtanítalak benneteket Isten hatalmára. Nem titkolom el, mi a Mindenható terve. 12 Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot? 13 Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól: 14 Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, utódaiknak kenyere sem lesz elég. 15 Maradékait dögvész viszi sírba, özvegyeik nem siratják őket. 16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és annyi öltözéket készíttetne, mint az agyag: 17 készíttethet, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. 18 Háza, amit épített, mint a molyfészek, vagy mint a kunyhó, melyet a csősz készített. 19 A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz. 20 Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. 21 Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy, elragadja lakóhelyéről. 22 Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. 23 Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.

28.

1 Az ezüstnek bányája van, az aranynak pedig helye, ahol mossák. 2 A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják. 3 Véget vet az ember a sötétségnek, sorra végigkutatja a sűrű homályban és sötétségben levő köveket. 4 Aknát törnek lakatlan helyen, a járókelők elfeledkeznek róluk, az emberektől messze függnek, himbálóznak. 5 A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna. 6 A zafír kőzetben található, az arany pedig rögöcskékben. 7 Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár, a sólyom szeme sem pillantja meg. 8 Nem járnak ott vadállatok, az oroszlán sem lépked rajta. 9 A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúlja. 10 A sziklákban folyosót hasít, és minden drágaságot meglát a szeme. 11 Eltömi a beszivárgó vizet, napvilágra hozza, ami rejtve van. 12 De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? 13 Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. 14 A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen! 15 Nem lehet megvenni színaranyért, nem lehet árát ezüstben kimérni. 16 Nem fizethető meg Ófír aranyával, sem drága ónixszal vagy zafírral. 17 Nem ér föl vele az arany és az üveg, arany ékszerekért sem cserélhető. 18 Korall és kristály nem is említhető, a bölcsesség birtoklása drágább a gyöngyöknél. 19 Nem ér föl vele a Kúsból való topáz, színarannyal sem lehet megfizetni. 20 Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye? 21 Rejtve van minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is el van takarva. 22 A pusztulás és a halál ezt mondja: Csak hírét hallottuk fülünkkel. 23 Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét. 24 Mert ő ellát a föld széléig, mindent lát az ég alatt. 25 Amikor megszabta a szél erejét, és megállapította a vizek mértékét, 26 megszabta az esőnek a rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját: 27 akkor megtekintette és számba vette, elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet. 28 Az embernek pedig ezt mondta: Íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem.

29.

1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: 2 Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban! Mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem! 3 Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; 4 mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; 5 amikor még velem volt a Mindenható és körülöttem voltak gyermekeim; 6 amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is olajpatakok ömlöttek. 7 Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, 8 ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. 9 A vezető emberek abbahagyták a beszédet, és tenyerüket a szájukra tették. 10 A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. 11 Akinek a füle hallott rólam, boldognak mondott, akinek a szeme látott, mellettem tanúskodott. 12 Mert megmentettem a segítségért kiáltó nyomorultat, és az árvát, akinek nem volt segítője. 13 A veszendő áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. 14 Igazságot öltöttem magamra, és az is magára öltött engem, jogosság volt a palástom és a süvegem. 15 A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. 16 Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. 17 Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt. 18 Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, s mint a főnixmadár, sokáig élek. 19 Gyökerem a vízig nyúlik, ágamra éjjel harmat száll. 20 Dicsőségem velem együtt újul meg, íjam is kicserélődik kezemben. 21 Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam. 22 Beszédem után nem szóltak tovább, szavam permetként hullott rájuk. 23 Úgy vártak rám, mint az esőre, mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája. 24 Ha nevetve fordultam feléjük, akkor ők sem hittek, ha derűs volt az arcom, nem szomorodtak el. 25 Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal.

30.

1 Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. 2 Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. 3 Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. 4 Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. 5 Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. 6 Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. 7 A bokrok között kiáltoznak, a csalánok alatt gyülekeznek. 8 Bolondok, sőt becstelenek is, akiket korbáccsal vertek ki az országból. 9 És most ezek gúnyolódnak rajtam, ezek fecsegnek rólam. 10 Utálkozva távolodnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. 11 Mert meglazította íjam húrját, és megalázott az Isten: azért viselkednek zabolátlanul velem szemben. 12 Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és utat építenek ellenem, hogy megrontsanak. 13 Az én ösvényemet meg elrontják, hogy romlásomat siettessék, pedig nincs is segítőjük. 14 Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: viharként zúdulnak rám. 15 Rémület fog el. Szélvész űzi el méltóságomat, boldogságom eltűnt, mint a felleg. 16 Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. 17 Éjszaka nyilallás van a csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. 18 Nagy erejével megfogja öltözetemet, ruhámnál fogva megragad. 19 Sárba dobott engem, hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. 20 Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz engem. 21 Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. 22 Fölemelsz, és elsodortatsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. 23 Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. 24 De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? 25 Nem sírtam-e, ha valakinek nehéz napja volt? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? 26 Bizony, jót reméltem, és rossz jött. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. 27 Forr a bensőm, nincs nyugtom, elértek a nyomorúság napjai, 28 Feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, hogy segítségért kiáltsak a gyülekezethez. 29 A sakálok testvére lettem, és a struccok társa. 30 Bőröm megfeketedett, csontom pedig ég a láz miatt. 31 Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.

31.

1 Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre. 2 Mi lett volna akkor osztályrészem Istentől onnan fentről, vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? 3 Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre! 4 Jól láthatja utaimat Isten, és számon tarthatja minden lépésemet. 5 Ha hamisan jártam, és lábam csalásra sietett, 6 mérjen meg engem igaz mérleggel, és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok. 7 Ha lépésem letért a jó útról, ha szívem a szememet követte, vagy kezemhez szenny tapad, 8 más egye meg, amit vetettem, és ami nekem sarjadt, tépjék ki gyökerestül! 9 Ha szívem asszony után bolondult, és leselkedtem felebarátom ajtajánál, 10 másnak őröljön a feleségem, és mások hajoljanak rá. 11 Mert gyalázatos dolog ez, és bírák elé való bűn. 12 Olyan tűz ez, amely a pusztulás helyéig emészt, és minden jövedelmemet gyökerestül irtja ki. 13 Ha semmibe vettem szolgám vagy szolgálóm igazát, amikor perük volt ellenem, 14 mitévő lennék, ha rám támadna Isten, mit felelnék neki, ha számon kérné? 15 Nem az alkotta-e őt, aki engem az anyaméhben? Nem ugyanaz formált-e bennünket az anyaölben? 16 Ha megtagadtam a nincstelenek kívánságát, és az özvegy szemeit epedni engedtem, 17 ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva nem evett belőle, 18 akit ifjúságom óta apjaként neveltem, és anyám méhétől fogva vezettem, 19 ha elnéztem, hogy a veszendő ruhátlan, és a szegénynek nincs takarója, 20 ha nem áldott engem, mert dereka juhaim gyapjától fölmelegedett, 21 ha az árva ellen kezet emeltem, mert láttam, hogy a kapuban segítségemre vannak, 22 akkor essék le vállam a lapockámról, törjön le tőből a karom! 23 Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. 24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom, 25 ha annak örültem, hogy gazdagságom nagy, és sokat szerzett a kezem, 26 ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog, és a holdat, hogy milyen pompával halad, 27 ha csak titokban is olyan bolondságot tettem, hogy csókot hintettem feléjük kezemmel, 28 ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt. 29 Nem örültem gyűlölőm vesztének, nem ujjongtam, ha baj érte, 30 nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire. 31 Nem mondhatták sátram vendégei, hogy valaki nem lakott jól nálam hússal. 32 Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az utas előtt. 33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkeimet, keblembe rejtve bűnömet, 34 bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől, retteghetnék a nemzetségek megvetésétől, hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki. 35 Bárcsak meghallgatna valaki! Íme, ez a végszóm: Válaszoljon a Mindenható, írjon vádiratot, mint vádlóm. 36 Bizony, én azt a vállamra venném, és a fejemre kötném, mint koronát. 37 Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá. 38 Ha a termőföldem ellenem kiáltott, és valamennyi barázdája sírt, 39 ha termését fizetés nélkül ettem, vagy művelőit agyonhajszoltam: 40 tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett! Itt végződnek Jób beszédei.

32.

1 Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát. 2 Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben. 3 De három barátja ellen is haragra gerjedt, mert nem találták meg a kellő választ, pedig bűnösnek tartották Jóbot. 4 Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála. 5 De amikor látta Elíhú, hogy nincs több válasza a három férfinak, akkor haragra gerjedt. 6 Megszólalt a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok. 7 Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek. 8 De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi. 9 Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez. 10 Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok. 11 Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, míg a szavakat kerestétek. 12 Nagyon ügyeltem rátok, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira. 13 Ne mondjátok: olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, nem ember. 14 Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki. 15 Megijedtek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak. 16 Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet. 17 Hadd mondjam el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok! 18 Mert tele vagyok szavakkal, szorongat engem belül a lélek. 19 Olyan már a bensőm, mint amikor a bornak nincs nyílása, széthasad, mint újbortól a tömlők. 20 Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok. 21 Nem leszek személyválogató senkivel szemben. Nem hízelgek senkinek sem. 22 Nem is értek a hízelgéshez. Hamarosan el is ragadna engem alkotóm.

33.

1 Ezért halld meg, Jób, szavaimat, figyelj minden beszédemre! 2 Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó. 3 őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél. 4 Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet. 5 Felelj nekem, ha tudsz, készülj, és állj ki ellenem! 6 Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is. 7 Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. 8 Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat: 9 Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm, 10 Isten mégis talál bennem kifogásolnivalót, ellenségének tart engem, 11 béklyót tett a lábamra, ellenőrzi minden ösvényemet. 12 Erre azt felelem, hogy nincs igazad, mert Isten nagyobb a halandónál. 13 Miért pereltél vele, hogy egyetlen szóra sem ad választ? 14 Hiszen szól az Isten így is meg amúgy is, de nem törődnek vele. 15 Álomban, éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén szendereg, 16 akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeire pecsétet tesz. 17 Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg az embert a kevélységtől. 18 Így akarja megőrizni lelkét a sírtól, és életét, hogy ne döfje át fegyver. 19 Így fegyelmezi fekvőhelyén fájdalommal és csontjainak szüntelen háborgásával. 20 Megutáltatja vele az ételt, lelkével kedvenc eledelét. 21 Húsa lesoványodik, alig látható, azelőtt nem látható csontjai kiállnak. 22 Közeledik lelke a sírgödörhöz és élete a halottakhoz. 23 Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetítőként melléáll, és megmondja az embernek kötelességét, 24 akkor könyörül rajta Isten, és ezt mondja: Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltságdíjat! 25 Teste duzzad az ifjúságtól, visszatér fiatalsága. 26 Istenhez könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja őt igaznak. 27 ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. 28 Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködjék. 29 Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, 30 hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága. 31 Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek! 32 Ha lesz mondanivalód, felelj, beszélj, mert neked szeretnék igazat adni. 33 Ha pedig nem lesz, hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítlak.

34.

1 Megint megszólalt Elíhú, és ezt mondta: 2 Hallgassatok szavaimra, bölcsek, figyeljetek rám, ti tudósok! 3 Mert a fül úgy vizsgálja a szavakat, ahogyan az íny kóstolja az ételt. 4 Keressük meg együtt az igazságot, értsünk egyet abban, mi a jó. 5 Hiszen ezt mondta Jób: Igaz vagyok, de Isten megfosztott igazamtól. 6 Azt kell hazudnom, hogy nincs igazam?! Halálos nyíl talált el, pedig nem vagyok hitszegő. 7 Melyik ember olyan, mint Jób? Úgy issza a gúnyolódást, mint a vizet, 8 egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és a bűnös emberekkel jár! 9 Mert ezt mondja: Nem használ az embernek, ha örömét leli Istenben. 10 Azért ti okos emberek, hallgassatok rám! Távol van Istentől a bűn, és a Mindenhatótól az álnokság. 11 Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett. 12 Bizonyos, hogy Isten nem követ el törvénytelenséget, és a Mindenható nem ferdíti el az igazságot. 13 Ki bízta rá a földet, és ki készítette az egész világot? 14 Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét, 15 egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba. 16 Ha elég értelmes vagy, halld meg ezt, figyelj hangos beszédemre! 17 Kormányozhat-e, aki gyűlöli a törvényt, és te bűnösnek tarthatod-e az igazat, a hatalmast, 18 őt, aki azt mondhatja a királynak, hogy semmirekellő, és a fejedelmeknek, hogy bűnösök, 19 aki a vezető emberekkel szemben nem személyválogató, és a gazdagokat nem helyezi a nincstelenek elé, mert mindegyik az ő keze alkotása?! 20 Egy szempillantás, és meghalnak éjnek idején. Megrendülnek a népek és elenyésznek, távoznia kell a hatalmasnak is, mégpedig nem emberi erő által. 21 Mert ő szemmel tartja az ember útját, és látja minden lépését. 22 Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők. 23 Mert Istennek senkit sem kell sokáig megfigyelnie, hogy ítéletre kerüljön eléje. 24 Hatalmasokat zúz össze vizsgálgatás nélkül, és másokat állít a helyükre, 25 mert ismeri tetteiket. Egy éjjel ellenük fordul, és szétmorzsolja őket. 26 Ott bünteti meg a bűnösöket, ahol mindenki látja: 27 mert elfordultak tőle, semmit sem törődtek útjaival. 28 Miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását. 29 Ha tétlen marad, ki ítélhetné el? Ha el akarja rejteni arcát, ki láthatja meg, akár egy nép, akár egy ember? 30 Nem engedi uralkodni az elvetemülteket, sem azokat, akik tőrbe csalják a népet. 31 Mondhatja-e valaki Istennek: Megbűnhődtem, nem leszek rossz!? 32 Te taníts meg arra, amit én nem látok. Ha álnokságot követtem el, nem teszem többé. 33 Talán azt torolja meg, amit te megvetendőnek tartasz? Most neked kell döntened, nem nekem! Mit tudsz felelni? 34 Ezt mondják majd nekem az értelmes emberek, és a bölcs férfiú, aki engem hallgat: 35 Jób beszél, de értelmetlenül, szavait nem fontolta meg. 36 Bár sokáig tartana Jób próbatétele, mivel úgy felelt, mint az álnokok! 37 Hiszen vétkét hűtlenséggel tetézi, csapkodja közöttünk a kezét, és szaporítja istenellenes szavait.

35.

1 Tovább beszélt Elíhú, és ezt mondta: 2 Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben? 3 Ha így szólsz: Mit érek vele, mi hasznom abból, ha nem vétkezem? - 4 Én megadom rá neked a választ, neked is, meg a barátaidnak is. 5 Tekints az égre és lásd meg! Nézd a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted! 6 Ha vétkezel, mit ártasz neki? Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene? 7 Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap tőled? 8 Csak a magadfajta embernek árt a bűnöd, és az ember fiának használ igazságod. 9 A sok elnyomás miatt kiáltoznak az emberek, jajgatnak a hatalmasok karja miatt. 10 De nem mondják: Hol van az én teremtő Istenem, aki éneket ad számba éjszaka, 11 aki többre tanít minket, mind a föld állatait, és bölcsebbé tesz az égi madaraknál? 12 Ezért kiálthatnak a gonoszok kevélysége miatt, de ő nem válaszol. 13 Bizony a hiábavalóságot nem hallgatja meg Isten, a Mindenható nem veszi tekintetbe. 14 Akkor sem, ha azt mondod, hogy nem veszed észre, előtte van ügyed, de várnod kell. 15 Mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a vétek, 16 azért tátja föl Jób hiábavalóságra a száját, és szaporítja a szót tudatlanul.

36.

1 Azután így folytatta beszédét Elíhú: 2 Légy egy kis türelemmel, majd fölvilágosítlak, mert van még mondanivalóm Istenről. 3 Messziről hozom, amit tudok, hogy igazoljam Alkotómat, 4 mert beszédem valóban nem hazugság. Tökéletes tudás áll előtted. 5 Milyen hatalmas az Isten! Mégsem vet meg senkit. Hatalmas, erős szívű. 6 Nem tartja életben a bűnöst, de a nyomorultnak igazságot szolgáltat. 7 Nem veszi le szemét az igazról, sőt királyi trónra ülteti, örökre fölmagasztalja. 8 Ha pedig bilincsekbe verik, és a nyomorúság köteleivel tartják fogva őket, 9 ezzel tettüket adja tudtukra, és vétkeiket, mert fölfuvalkodtak. 10 Megnyitja fülüket az intelem befogadására, és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságból. 11 Ha hallgatnak rá, és szolgálják őt, napjaikat jólétben töltik, és éveiket boldogságban. 12 De ha nem hallgatnak rá, dárda üti át őket, és kimúlnak tudatlanságuk miatt. 13 Az elvetemült szívűek dacosak maradnak, nem kiáltanak Istenhez, ha megkötözi őket. 14 Már fiatalon elhal a lelkük, s életük, mint a paráznáké. 15 A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten. 16 Téged is kivezetne a nyomorúság torkából tágas helyre, ahol nincs szorultság, és bőven kerülne asztalodra zsíros étel. 17 De te igaztalan ítélkezéssel vagy tele, és jogosan ér utol az ítélet. 18 Csak az indulat ne ragadjon el, ha csapás ér, és ne áltasd magad nagy váltságdíjjal. 19 Eljut-e hozzá a nyomorúságból segélykiáltásod és minden erőfeszítésed? 20 Ne vágyódj arra az éjszakára, amikor népek tűnnek el a helyükről! 21 Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett! 22 Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester? 23 Ki kérheti tőle számon magatartását? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el? 24 Inkább arra gondolj, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek! 25 Minden ember reá tekint, de mint halandó, csak messziről látja. 26 Milyen magasztos az Isten! De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen. 27 Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, 28 amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre. 29 Értheti-e valaki, miért terül szét a viharfelhő, miért dörög annak sátra? 30 Világosságot áraszt maga körül, de a tenger mélyét beborítja. 31 Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen. 32 Mindkét kezét villámfény borítja, és ráküldi ellenfeleire. 33 Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledését.

37.

1 Bizony, megremeg ettől a szívem, és csaknem kiugrik a helyéből. 2 Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, mely szájából jön ki. 3 Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig. 4 Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon: szüntelenül hallatszik a hangja. 5 Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. 6 Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon. 7 Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg minden ember, hogy most ő cselekszik! 8 A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik. 9 Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg. 10 Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncél lesz. 11 Majd nedvességgel terheli meg a felleget, és villámot szór a felhő. 12 Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén. 13 Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből. 14 Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit! 15 Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőben? 16 Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a tökéletes tudás csodái? 17 Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet? 18 Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör? 19 Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt. 20 Kell-e mondani neki, ha beszélni akarok? Mondta-e valaha ember, hogy el akar veszni? 21 Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul. 22 Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás. 23 A Mindenhatót nem tudjuk megtalálni, hatalma fenséges. A jogot és a teljes igazságot mégsem nyomja el. 24 Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.

38.

1 Ekkor megszólalt az ÚR a viharban, és ezt mondta Jóbnak: 2 Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal? 3 Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! 4 Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat! 5 Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? 6 Mire vannak erősítve oszlopai, vagy ki helyezte el sarokkövét, 7 amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak? 8 Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából, 9 amikor felhőbe öltöztettem, és sűrű homállyal takartam be, 10 amikor határt szabtam neki, zárat és ajtókat raktam rá, 11 és ezt mondtam: Eddig jöhetsz, tovább nem! Ez ellene áll büszke hullámaidnak! 12 Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz? Kijelölted-e a hajnalnak a helyét, 13 hogy szélénél fogva megragadja a földet, és lerázza róla a bűnösöket? 14 Formálódik, mint az agyag a pecsét alatt, és előtűnik a föld, mintha fel volna öltöztetve. 15 Így veszi el a bűnösöktől a világosságot, és összetöri a fölemelt kart. 16 Eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység alját? 17 Föltárultak-e előtted a halál kapui? A halál árnyékának kapuit láttad-e? 18 Megfigyelted-e a földet teljes szélességében? Mondd el mindezt, ha tudod! 19 Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez, és hol a helye a sötétségnek? 20 Vissza tudod-e vinni határai közé, ismered-e a házába vezető ösvényt? 21 Tudod te, hiszen akkor születtél, napjaid száma igen nagy! 22 Eljutottál-e a hó raktárához? A jégeső raktárát láttad-e? 23 A nyomorúság idejére tartogatom ezt, a harc és a háború napjára. 24 Melyik útról oszlik el a világosság, és honnan árad szét a keleti szél a földön? 25 Ki ásott csatornát a felhőszakadásnak, és utat a mennydörgő viharfelhőnek, 26 hogy esőt adjon a lakatlan földre, az ember nem lakta pusztára, 27 hogy bőven megitassa a puszta sivatagot, és zöldellő növényzetet sarjasszon? 28 Ki az apja az esőnek, és ki nemzette a harmatcseppeket? 29 Kinek a méhéből származik a jég, és az égből hulló darát ki nemzette? 30 Összesűrűsödnek a vizek, mint a kő, és befedik a mélység felszínét. 31 Össze tudod-e kötni a Fiastyúk szálait? A Kaszás-csillag köteleit meg tudod-e oldani? 32 Föl tudod-e kelteni időben az állatöv csillagait? Tudod-e vezetni a Nagymedvét fiaival együtt? 33 Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön? 34 El tudod-e juttatni hangodat a felhőkig, hogy vízáradat borítson el téged? 35 Tudsz-e villámokat küldeni útjukra, és mondják-e neked: Itt vagyunk? 36 Ki adott bölcsességet a sötét felhőkbe, vagy a légi tüneményeknek ki ajándékozott értelmet? 37 Ki olyan bölcs, hogy meg tudja számlálni a fellegeket, és ki tudja kiüríteni az ég tömlőit, 38 ha megkeményedik a föld, mint az öntvény, és egymáshoz tapadnak a göröngyök? 39 Tudsz-e a nőstény oroszlánnak zsákmányt ejteni, ki tudod-e elégíteni az oroszlánkölykök éhségét, 40 amikor rejtekhelyükön lapulnak, és a bokrok között leshelyükön fekszenek? 41 Ki szerez eledelt a hollónak, amikor fiókái Istenhez kiáltanak, és kóvályognak, mert nincs mit enniük?

39.

1 Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge, megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas? 2 Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek, tudod-e, mikor ellenek? 3 Lefekszenek, megellik borjaikat, és megszabadulnak fájdalmuktól. 4 Borjaik megerősödnek, felnőnek a legelőn, elszélednek, és nem térnek hozzájuk vissza. 5 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét? 6 A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet. 7 Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását. 8 A hegyeken keres legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt. 9 Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly? Ott hál-e jászolodnál? 10 Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt, boronálja-e utánad a göröngyöket? 11 Bízhatsz-e benne, mivel nagy az ereje? Rábízhatod-e a munkádat? 12 Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonádat, és szérűdre betakarítja? 13 A struccmadár vígan verdes szárnyával, nem gólyaszárny és -toll az! 14 A földön hagyja tojásait, és a porban költeti ki. 15 Elfelejti, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja. 16 Fiaihoz oly mostoha, mintha nem is az övéi volnának. Nem retteg attól, hogy kárba vész fáradsága. 17 Mert Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben. 18 De ha nekirugaszkodik, nevet a lovon és annak lovasán. 19 Te adsz-e erőt a lónak, te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel? 20 Te ugráltatod-e, mint egy szöcskét? Büszke horkantása félelmetes. 21 Kapálja a csatateret, örvend erejének, és nekirohan a fegyvernek. 22 Neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől. 23 Csörög rajta a tegez, csillog a lándzsa és a kopja. 24 Dübörögve, reszketve dobog a földön, nem marad veszteg, ha zeng a kürt szava. 25 Nyerít, valahányszor megszólal a kürt, már messziről megérzi a harcot, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt. 26 A te értelmed műve az, hogy szárnyra kel az ölyv, és kiterjeszti szárnyait dél felé? 27 A te parancsodra száll-e magasan a sas, és rakja magasban a fészkét? 28 Kősziklán lakik, ott tanyázik, a sziklafokon és a bérctetőn. 29 Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellátnak szemei. 30 Fiókái vért szívnak, és ahol sebesültek vannak, ott terem.

40.

1 Szólott az ÚR, és ezt mondta Jóbnak: 2 Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki! 3 Jób pedig felelt, és ezt mondta az ÚRnak: 4 Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. 5 Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok, vagy ha kétszer: többé nem teszem. 6 Az ÚR válaszolt Jóbnak a viharból, és mondta: 7 Övezd csak föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem! 8 Semmivé akarod tenni az én igazságomat? Bűnösnek mondasz engem, hogy te lehess igaz? 9 Van-e olyan karod, mint az Istennek? Tudsz-e olyan hangon mennydörögni, mint ő? 10 Ékesítsd föl magad fenséggel és méltósággal, öltözz ékességbe és pompába! 11 Öntsd ki dühös haragodat, láss meg minden gőgöst, és alázd meg! 12 Láss meg minden gőgöst, és igázd le, tipord el a bűnösöket, ahol csak vannak! 13 Ásd el valamennyit a föld alá, zárd el őket rejtett helyre! 14 Akkor még én is dícsérlek téged, mert megsegített a jobbod. 15 Nézd csak a vízilovat! Én teremtettem, mint téged. Füvet eszik, mint a szarvasmarha. 16 Nézd, milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! 17 Merev a farka, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak. 18 Csontjai, mint az érccsövek, lábszárai, mint a vasrudak. 19 Isten remekműve ez! Fegyverrel is ellátta alkotója, 20 mégis a hegyek adják meg táplálékát; mellette játszadozik a mező minden vada. 21 Lótuszbokrok alatt hever, nádas és mocsaras rejtekhelyen. 22 Lótuszbokrok árnyéka borul rá, körülveszik a parti füzek. 23 Ha árad is a folyó, nem nyugtalankodik: biztonságban van, még ha szájáig ér is a Jordán. 24 El lehet-e fogni szemtől szembe, lehet-e karikát tenni az orrába? 25 Ki tudod-e fogni horoggal a krokodilt, le tudod-e szorítani a nyelvét kötéllel? 26 Tudsz-e kákát húzni az orrába, át tudod-e fúrni kampóval az állát? 27 Fog-e sokat könyörögni neked, vagy beszél-e hozzád szelíden? 28 Köt-e veled szövetséget, hogy fogadd fel állandó szolgádnak? 29 Játszadozhatsz-e vele, mint a madárral, és megkötözheted-e leánykáid kedvéért? 30 Alkudozhatnak-e rajta a cimborák, osztozkodhatnak-e rajta a kereskedők? 31 Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét, és halászószigonnyal a fejét? 32 Nyúlj csak hozzá, majd nem gondolsz többé a harcra!

41.

1 Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látásától is összeroskad. 2 Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene? 3 Ki szállhat szembe velem úgy, hogy sértetlenül hagynám? Minden az enyém az ég alatt. 4 Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai, mekkora az ereje, mily szép az alakja. 5 Ki húzhatná le a bőrét, ki mer benyúlni két fogsora közé? 6 Ki meri kettényitni a száját? Fogai körül rémület lakik. 7 Büszkén sorakoznak pikkelyei, mintha szoros pecséttel volnának lezárva. 8 Egyik a másikhoz olyan közel van, hogy a szél sem juthat közéjük. 9 Egymáshoz tapadnak, egybe kapcsolódnak elválaszthatatlanul. 10 Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, mint a hajnal sugarai. 11 Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak. 12 Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből. 13 Lehelete lángra lobbantja a parazsat, szája lángot lövell. 14 Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle. 15 Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve. 16 Szíve kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő. 17 Ha fölemelkedik, megriadnak az erősek is, ijedtükben fejüket vesztik. 18 Ha el is találja a fegyver, nem árt neki, a lándzsa, a kopja és a nyíl sem. 19 Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát. 20 A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek. 21 Semmibe se veszi a dorongot, nevet a dárda suhogásán. 22 Hasán mintha éles cserepek lennének, mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban. 23 Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban, fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt. 24 Csillogó ösvényt hagy maga után, mintha megőszült volna a mély víz. 25 Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van teremtve, hogy ne rettegjen. 26 Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak.

42.

1 Felelt Jób, és ezt mondta az ÚRnak: 2 Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. 3 Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám. 4 Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem! 5 Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. 6 Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban. 7 Miután az ÚR mindezeket elmondta Jóbnak, így szólt az ÚR a témáni Elifázhoz: Haragra gerjedtem ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám,

8 Azért vegyetek hét bikát meg hét kost, menjetek el szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be égőáldozatot magatokért! Szolgám, Jób pedig imádkozzék értetek. Mert csak rá való tekintettel nem szégyenítlek meg benneteket, hiszen nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint szolgám,

9 El is ment a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár, és úgy jártak el, ahogyan az ÚR megmondta nekik. És az ÚR újból kegyelmesen tekintett Jóbra. 10 Az ÚR jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért, és kétszeresen visszaadta az ÚR Jóbnak mindazt, amije volt. 11 Elment hozzá minden férfi- és nőrokona, és minden régi ismerőse, és együtt étkeztek vele házában. Részvéttel vigasztalták azért, hogy olyan sok bajt bocsátott rá az ÚR. Adott neki mindegyik egy pénzt és egy aranykarikát. 12 Az ÚR pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara. 13 Lett még hét fia és három leánya is. 14 Első leányát Jemimának, másodikat Keciának, harmadikat Keren-Happúknak nevezte el. 15 Országszerte nem voltak olyan szép nők, mint Jób leányai. Apjuk nekik is adott örökséget fiútestvéreikkel együtt. 16 Ezután Jób még száznegyven esztendeig élt, és meglátta fiait és unokáit negyedíziglen. 17 Öregen halt meg Jób, az élettel betelve.