Ábrahám

Ábrahám, (sokaság Atyja). Táré fia és Sém leszármazottja, akit az Ur kihívott a káldeabeli Úr városából, és Izráel népének ősatyjává tett (1Móz 12,1-6). Először unokaöccsével, Lóttat és Táréval, atyjával együtt a mezopotámiai Háránba (3) vándorolt. Atyja halála után Kánaánba (2) ment, majd rövid sikembeli (3) tartózkodás után Bételt (1) és a déli földet, Egyiptomot kereste fel (Negev). Éhínség kényszerítette őt erre.

Később visszatért Hebronba (1). Abban a reményben, hogy így ajándékozza meg őt az Ur a megígért fiúutóddal, egyiptomi szolgálóját, Hágárt ágyasává tette, aki Izmáelt {1) szülte neki (1 Móz 16).

Később felesége, Sára Izsákot szülte, az ígéret örökösét (1 Móz 15,4). 175 éves korában halt meg, Hebronban (1) temették el, Makpelá barlangjában (1Móz 25,7-10).

Absolon

Absolon (az Atyám békesség; a békesség, a barátság Atyja). Dávid harmadik fia, aki fellázadt atyja ellen, amiért is végül életével kellett fizetnie. Fivére, Amnon (1) megerőszakolta húgát, Támárt (2), efölötti haragjában orvul megölette Amnont és külföldre menekült (2Sám 13,22-39). Dávid később hazahívta, de nem volt hajlandó személyesen fogadni őt.

Absolon magát kiáltatta ki a trón örökösévé, és felkelést szervezett, de csatát vesztett, és Dávid hadvezére, Jóáb megölte {2Sám 18,6-17}. Dávid mélyen meggyászolta fia halálát. Absolon szép férfi volt, a nép kedvelte; sikerült neki Júda nagy részt megnyerni a maga számára.

Ádám

Ádám, (a vörös földből valú ember). Az első ember (1Moz 1:27), Isten saját képére teremtette az Éden kertjébe helyezte, és urrá tette az egész állatvilág felett. Mivel azomban feleségével együtt engedetlenek voltak Isten parancsa iránt, kiűzettek az Éden kertjéből. Pál annak az egy embernek mondja őt, aki által a bűn és a halál a világba jött. (Roma 5:12-21)

Agrapha

Agrapha, (görögül: le nem irt). Jézus olyan szavai, amelyek nem találhatók a négy kánonbeli evangéliumban. Megkülömbőztetünk valódi, biblikus és nem valódi apokrif agraphákat. Valódiak jézusnak az Újszövetségi levelekben feljegyzett kijelentései. Az ezeken felül Jézus szavainak tartott kijelentések legnagyobb része hamis. Ilyeneket találunk korai keresztény szerzőknél, papiruszokban és apokrif iratokban.

Áldozat

A főszándék az áldozatban az, hogy Isten jóakaratát biztosítsa, lehet hálaáldozat, váltságáldozat. A jeruzsálemi templom felépítése előtt az áldozatot a családfők mutatták be, a templom kr.u. 70-ben történt lerombolása óta a zsidók nem mutattak be áldozatot. A Mózes által előírt áldozatoknál csak bizonyos állatok és szárnyasok húsát lehetett áldozatul bemutatni. A sokfélke külömböző áldozatra vonatkozó bibliai előírást abból a szűkségből fakadt, hogy az áldozatot bemutató bűneitől megtisztuljon, vagy az istentiszteleten résztvevő személy Istennel közösségre jusson. Az áldozatok az állat és növényvilágból kerültek ki.

Az áldozat fajtái: A bűnőkért való áldozat, tudatlanságból eredő nem szándékos vagy tévedésből esett bűnőkért (3Móz 4:1-35 6,17-23). Vétekért való áldozat engesztelést és helyreállítást jelentett a nem szándékos bűnőkért, hamis eskűért és a felebatáttal szembeni nem megfelelő viselkedésért. Az engesztelő áldozat jelképezte az Istennel való helyes, bensőséges viszonyt, sokszor kísérte az áldozatokat az étel és italáldozat (2Móz 29,40). Felemelt és meglóbált áldozat, amelynél az áldozati állat szegyét és lapockáját megszentelték (2Móz 29,24-28, 3Móz 7,14). Égőáldozat minden reggel és este (2Móz 29,28-42, 3Móz 1).

Valamennyi ószövetségi áldozat Krisztusra, és az Ő minden emberért bemutatott végérvényes áldozatára mutat. A bűneink(halál) eltörlésére az egyetlen megoldás a váltságáldozat (Zsid 9:22). A váltságdíj fogalma jóval a pátriárkák előtt ismert volt, ugyanis már Job is megemlíti. Job 33:24, valamint Job 19:25: Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban (Roma 6: 23). És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat (Zsid 9:22).

Anatéma

(görögül: ami Istennek szentelt). Mindaz ami átkozott, 5Moz 7:26 és Esa 34:2-5 szerint megsemmisitendő. Az Újszövetségben az anatéma az aki Jézus Krisztust nem szereti (1 Kor 16:22), vagy más evangéliumot hirdet (Gal 1:8). Aki Isten Szelleme által szól, az nem mondhat "anatémát" Jézusra. (1Kor 12:3)

Biblia

Az Ó és újszövetség könyvei gyűjteményének a neve.

A szó a görög biblia azaz könyvecskék szóból származik. Noha ez többesszámu szó, a latinban egyes számban használták, igy a könyvekből, a könyv lett, ez utal arra, hogy ezekben a könyvekben egység uralkodik. Az Ószövetség és Újszövetség megjelölést a II-ik századtól használják, hogy megkülömböztessék egymástól a zsidó és keresztény eredetű irásokat.

Az Ószövetség legnagyobb részét héber nyelven irták, csak néhány részletét arám nyelven (Ezsd 4,8-6,18, Jer 10,11, Dan 2,4-7,28). Az Újszövetsget néhány arameus szó kivételével görög nyelven irták.

A Bibliában 66 könyv van, 39 az Ószövetségben, és 27 az Újszövetségben. Csak ezeket a könyveket ihlette Isten szent szelleme. Az Ószövetség Római Katolikus kiadásában 45 könyv szerepel, s ezen felül Eszter és Dániel könyve ki van bővitve, ezeket apokrif-eknek nevezünk. Ezek részét képezték a görög nyelvű Ószövetségnek, a Septugintának.

Noha Biblia keletkezési ideje ezer évnél is hoszabb időszakot ölel át, feltünően sértetlen és hamisitatlan állapotban maradt ránk. A holt-tengernél nemrégen megtalált tekercsek, amelyek keletkezési ideje a Kr.e. 2 és 3-ik század, olyan szöveget tárnak elénk, amely csodállatos módón egyezik a ma használt héber szöveggel.

Az Újszövetség hiteles szövegének megállapitása mintegy 4700 görög kézirat állt rendelkezésre, mely keletkezési ideje Kr.u. 125-től egésszen a könyvnyomtatás feltalálásáig terjed. A jelenleg használt fejezetfelosztás 1228-ból, a versfelosztás 1551-ből való.

Jahve (Jehova)

Jahve (a Tetragrammaton: JHVH vagy YHWH) az ószövetségi Istent jelölő héber név; Izrael istenének megkülönböztető személyes neve. Általában csak úgy hivatkoznak rá, mint a Tetragrammaton ( görögül annyit tesz, a négybetűs szó).

A pontos kiejtése ma már ismeretlen, a zsidók, néhány kivételtől eltekintve, az írásukban csak a mássalhangzókat jelölik, a megfelelő magánhangzókat pedig szüleiktől hagyományozottan ejtik ki, de létezik több elfogadott ejtési variáns; ezek közül a legelterjedtebb a Jehova ( Károli Gáspár féle fordítás), de a Jahve hangsor talán helyesebb; valamint a Jah` és a Jahn rövidítések is közkedveltek (pl.: hallelujah, héberül annyit tesz: imádkozzunk az Úrhoz ). További restaurált kiejtések: Yahuweh, Yeho-ah, Yehou-ah, Yehua.

A pontos kiejtés bizonyára azért tűnt el, mert ezt a hangsort szentnek tartották a zsidók, és csupán évente egyszer, a kiengesztelődés ünnepén lehetett kiejteni, akkor is csak a főpap élhetett vele; de a szertartást többször betiltotta a megszálló Római Birodalom , a templomot is lerombolták Titusz császársága idején. (Ma csak a Siratófal áll, amelyről azt tartják, hogy az eredeti templom egy falmaradványa.) A hétköznapokon helyette csupán az Elohim (isten(ek)), Hashem (a név) és az Adonáj (Úr) szót használták. A kereszténység is az Adonájt vette át, a Septuaginta fordításban a kyrios ( görögül : Úr) szóként jelent meg az istennév, de később a Dominus ( latinul : Úr) terjedt el. Számtalan más fordítása is megjelent, közkedvelt a Mindenható, Isten, Úr fordítás.

Körülbelül i.sz. 3. században a zsidók felhagytak a név használatával: Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd [a szádra]; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi. (2Mózes 20:7). Azonban a keresztények még lehetséges, hogy fontosnak találták kiejteni: És megismertettem ő velök a te nevedet [...] (János 17:26).

A mai judaizmus - egy másik teória szerint - úgy véli, hogy ez egy kimondhatatlan név, és helyette és bibliai rövidítései helyett is csak az Adonáj szót használják (eszerint a teória szerint azért nem ismert a kiejtés, mert sohasem tudták kiejteni).

A zsidó hagyomány szerint a JHVH értelme ez: aki előidézi, hogy legyen.

Gyakran megfigyelhető, hogy több igéből raknak össze egy tulajdonnevet; a Tetragrammaton összeilleszthető az ő volt , ő van , ő lesz kifejezésekbol, ami azt fejezi ki, hogy Isten időtlen, örökkévaló. A 2Mózes 3:14-ben a Biblia istene így mutatkozik be: Vagyok a ki vagyok, amely az eredeti szöveg értelmében és szövegkörnyezetében olyan értelmet nyer, hogy azzá leszek, amivé akarok, mindenható vagyok, teremtek, előidézem, hogy legyen. A Zsoltárok 83:19-ben olvasható.

HaYaH = volt, HoWeH = van, YiH_YeH = lesz

A www.zsido.hu oldalon Raj Tamás rabbi válasza a Jehova névre:
A Jehova, mint említettem, téves olvasat. A négybetűs isteni név köré ugyanis jóval később, amikor a magánhangzó jelölés (a héber pontozás) a gyakorlatba jött, egy másik, helyette olvasandó szó (az 'Uram' jelentésű ADONÁJ) magánhangzóit írták. Aki ezt nem ismerte, tévesen összeolvasta a mássalhangzókat a mellette álló magánhangzókkal, így lett belőle Jehova, aminek semmi értelme nincs. Ez olyan, mintha az 'Isten' szó mássalhangzóit az 'Uram' magánhangzóival olvasná valaki össze. Mi lesz belőle? 'SUTAN'!

Jézus Krisztus

Jézus Józsué után kapta a nevét. A név eredeti héber formája ugyanis Jésua, ami az arámi nyelvben is használt rövidebb változata volt az Ószövetségben szereplő nagy zsidó vezető, Józsué nevének. Ez a zsidók között akkoriban igen gyakori személynév a hosszabb Jehósua alakban is szerepel az Ószövetségben. A név jelentése az Úr a Megváltó vagy szó szerint: Jahve megvált.

A Jésua név betű szerinti átírása volt a görög Jészúsz a Szeptuagintában. Ez terjedt el azután a kereszténységgel együtt az egyes nyelvekben, így a magyarban Jézus alakban. A muzulmánok Jézust Isza néven ismerik. Jézus apai neve ben Juszef azaz József fia lehetett. Jézust teljes arámi nevén tehát Jésua ben Juszefként ismerhették. A keresztények sokszor Názáreti Jézus nak is hívják. Ez édesanyja, Mária szülővárosa. A Krisztus jelentése pedig: messiás , azaz fölkent király.

Nevei, címei, tisztségei

A Jézus név azt jelenti: szabadító (Mt 1,21), és a héber Jósua névnek felel meg. Rendszerint más neveivel együtt használatos, ha egyedül áll, akkor kétségkívül ember voltát hangsúlyozza. Krisztus annyit jelent: felkent, Krisztus a héber messiás szó görög megfelelője. Ez a címe gyakran a határozott névelővel együtt fordul elő, hogy így mutasson rá: a megígért Krisztusról van szó. Jézus olykor megtiltotta az embereknek, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Mt 16,20). Jézus tudta, ha a zsidók ezt a címét nyilvánosan használják Vele kapcsolatban a nép előtt, az egyszerű emberek föllelkesednének és politikai messiást látnának benne. Mivel ez nem állt Jézus szándékában, megtiltotta ennek a névnek a használatát, az apostolok kivételével (Mt 16,16).

Az Immánuel név mindössze kétszer fordul elő (Ézs 7,14; Mt 1,23), és azt jelenti: velünk az Isten. Názáretben töltött évei miatt gyakran a názáreti (a héber nécer-ből Csemete, Vesszoszál) melléknevet adták neki (Lk 24,19). Amikor Jézus önmagáról beszélt, rendszerint ezt a melléknevet használta: az Emberfia. Lehet, hogy ezzel alkalmanként az ember voltát is hangsúlyozni akarta, főként azonban arra szolgált ez a megjelölés, hogy lényének földöntúli voltára, személyének mennyei jellegére utaljon (Dán 7,13).

Az Isten Fia elnevezés az Isten egyszülött Fiának egyetlenszeruségére utal. Figyelemre méltó, hogy Jézus, valahányszor az Atyáról beszélt, egy olyan sajátos, egyedülálló viszonyt engedett fölismerni, amilyenben egyetlen ember sem lehet Istennel. A Dávid Fia (Mt 21,9; Lk 18,38) messiási cím, amely úgy mutat Reá, mint aki a Dáviddal kötött szövetséget betöltötte. Az Úr megjelölés (Csel 2,36; 10,36; Róm 10,9; 1Kor 8,6; Fil 2,11) Jézus felségéről és hatalmáról beszél, arról, hogy Ő a feje mind az egyes hivőnek, mind az egész Gyülekezetnek, és Úr mindenek felett.

Az Ige (Jn 1,1.14; 1Jn 1,1) elnevezés arról beszél, hogy Jézus Isten kijelentője, és Benne teljesedett be Isten szava és ígérete. A szolga (Fil 2,7) szó azt mutatja, hogy az ösgyülekezet meglátta Jézusban Azt, Akit már az Ószövetségben Isten rabszolgájának nevez (Ézs 53; vö. Mt 12,17-21). Az üdvözítő név arra utal, ami végett Jézus erre a világra jött (Lk 2,11; Jn 4,42). Jézus szabadító küldetésére utal az Isten báránya címe is (Jn 1,29-36). A Zsidókhoz írt levél Főpap-nak is mondja Jézus Krisztust, az 1Tim 2,5 pedig közbenjáró-nak. Pál használja az utolsó Ádám kifejezést (1Kor 15,45), ellentétben az első Ádám-mal, amellyel a bűn végzetes következményeit kívánja kifejezésre juttatni, amely Ádám engedetlensége által jött a világba, és amelyet Jézus megváltó tettével érvénytelenített, és következményeit felfüggesztette.

Pátriárka

A pátriárka szó görög eredetű, a pater, apa és arkhón, főnök, vezető, uralkodó szavak összetétele. Eredetileg (a római jogban) a patriarcha az a férfi volt, aki a nagycsalád vezetőjeként korlátlan hatalommal rendelkezett az adott család fölött (pater familias). Az ilyen rangidős férfi vezette rendszert hívják patriarchátusnak.

A pátriárka az Ószövetségben: Ábrahám, Izsák és Jákob a zsidóság három pátriárkája és így a kor, amelyben éltek: a patriarchális kor másképpen a pátriárkák kora (1Móz. 11:27-12:4).